Serie A: nem bírt a kiesőjelölttel a Napoli

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 14:29
Nem tudott nyerni otthon a Napoli (Fotó: Getty Images)
A Napoli hazai pályán 2–2-t játszott a tabellán 18. Frosinonéval az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójának vasárnapi első találkozóján.

A nápolyiak az első perctől kezdve nagy nyomást helyeztek a vendégekre és több komoly helyzetet is kialakította, mígnem a 16. percben meg is szerezték a vezetést. Matteo Politano néhány szép mozdulat után a tizenhatosról gondolt egyet és lőtte a labdát valami fantasztikus módon a kapu hosszú oldalába. 1–0

A folytatásban ugyan továbbra is a Napoli volt a dominánsabb, a 29. percben mégis a Frosinone előtt nyílt nagy lehetőség, amikor egy szabálytalanságot követően tizenegyest ítélt a játékvezető. Egyenlítenie azonban ekkor sem sikerült, hisz Soulé vérszegény lövését Meret könnyedén hárította. 

A fordulás után ismét hamar támadni kezdtek a hazaiak, Osimhen két percen belül két nagy lehetőséghez is jutott, ám egyiket sem tudta pontosan befejezni. Nem sokra rá megbosszulták magukat a Napoli kihagyott helyzetei, és Meret hatalmas hibája után Valid Seddira góljával egyenlített a Frosione. 1–1

A 63. percben ugyan Victor Osimhennek immár sikerült bevennie a kiesés elől menekülő csapat kapuját, de sokáig nem ünnepelhetett, hiszen tíz percre rá egy gyönyörű fejes góllal ismét szépítette a Frosinone. 2–2

A záró sípszóig sem unatkozhattunk, mindkét gárdának akadtak még nagyobb helyzetei, de ezeket már nem sikerült gólra váltaniuk. 

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ
Napoli–Frosinone 2–2 (Politano 16., Osimhen 63., ill. Seddira 50., 73.)

KÉSŐBB
15.00: Sassuolo–Milan (Tv: Sport2)
18.00: Udinese–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Internazionale–Cagliari (Tv: Sport2)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30: Fiorentina–Genoa (Tv: Sport1)
20.45: Atalanta–Hellas Verona (Tv: Sport1)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Salernitana 4–1 (Felipe Anderson 7., 35., Vecino 14., Isaksen 87., ill. Tchaouna 16.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Lecce–Empoli 1–0 (Sansone 90+1.)
Torino–Juventus 0–0
Bologna–Monza 0–0

   
  1. Internazionale31264175–15+6082
  2. Milan31215560–34+2668
  3. Juventus32189545–24+2163
  4. Bologna321611545–25+2059
  5. Roma31167856–35+2155
  6. Atalanta301551055–34+2150
  7. Napoli321310950–40+1049
  8. Lazio321541341–35+649
  9. Torino321112931–29+245
10. Fiorentina301271142–35+743
11. Monza3211101134–41–743
12. Genoa319111134–38–438
13. Lecce327111427–48–2132
14. Cagliari31791532–52–2030
15. Udinese314161130–47–1728
16. Empoli32771825–48–2328
17. Verona31691628–42–1427
18. Frosinone32691740–63–2327
19. Sassuolo31671836–59–2325
20. Salernitana32292126–68–4215
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06
Ezek is érdekelhetik