Serie A: a Bologna nagyszerű győzelmet aratott Rómában – közel a dobogó

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 20:34
Látványos góllal került előnybe a Bologna (Fotó: Getty Images)
A Bologna 3–1-es győzelmet aratott a Roma otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójának hétfői játéknapján.

 

A Bajnokok Ligája-helyekért küzdő gárdák dinamikusan kezdték a találkozót. A Romának már a 9. percben volt egy ígéretes helyzete, amelyet Stephan El Shaarawy fölé rúgott, de nem sokkal később már a mérkőzés első gólja is megszületett. A 19. percben Riccardo Calafiori oldalról ívelte be a labdát, amelyet Usszama el-Azzuzi félollós mozdulattal, a kapufa segítségével juttatott a hálóba (VIDEÓ ITT!), vezetést szerezve a Bolognának. 0–1

A folytatásban kissé visszavettek a felek, már sokkal kevesebb szépen felépített támadást láthattunk. Ennek ellenére az első félidő vége ismét szolgált pár látványos pillanattal. A 41. percben Alexis Saelemaekers még a lécet találta el szabadrúgásból, a ráadásban azonban már növelték előnyüket a vendégek – pazar összjáték után került a labda Joshua Zirkzee elé, aki egy védőt kicselezve szerzett gólt. 0–2

A szünet után hamar zárkóztak a rómaiak. Az 56. percben Szardar Azmun kétszer is a kapusba lőtte a beívelt labdát, harmadszor azonban már nem hibázott, Lukasz Skorupski verve volt (1–2). Azonban nem tartott sokáig a Roma öröme, kevesebb mint tíz perccel később ugyanis ismét betalált a Bologna, ezúttal egy kontra végén Saelemaekers szinte a tizenhatosról ívelte át a labdát Mile Svilar feje felett. 1–3

Bár sok volt még hátra a mérkőzésből, az eredmény már nem változott. Győzelmével a Bologna két pontra megközelítette a harmadik Juventust a tabellán.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ, hétfői mérkőzések
Roma–Bologna 1–3 (Azmun 56., ill. El-Azzuzi 19., Zirkzee 45+1., Saelemaekers 65.)
KÉSŐBB
20.45: Milan–Internazionale (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Lecce 0–3 (Gendrey 11., Dorgu 15., Piccoli 61.)
Torino–Frosinone 0–0
Salernitana–Fiorentina 0–2 (Kouamé 80., Ikoné 90+5.)
Monza–Atalanta 1–2 (D. Maldini 89., ill. De Ketelaere 44., E. Touré 72.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Empoli–Napoli 1–0 (Cerri 4.)
Verona–Udinese 1–0 (D. Coppola 90+3.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cagliari–Juventus 2–2 (Gaetano 30., Y. Mina 36. – mindkettő 11-esből, ill. Vlahovics 61., Dossena 87. – öngól)
Genoa–Lazio 0–1 (Luis Alberto 67.)

   
1. Internazionale32265177–17+6083
2. Milan32216563–37+2669
3. Juventus331810547–26+2164
4. Bologna331711548–26+2262
5. Roma32167957–38+1955
6. Atalanta321661059–37+2254
7. Lazio331641342–35+752
8. Napoli3313101050–41+949
9. Fiorentina321381145–36+947
10. Torino331113931–29+246
11. Monza3311101235–43–843
12. Genoa339121235–40–539
13. Lecce338111430–48–1835
14. Cagliari337111536–56–2032
15. Verona337101631–44–1331
16. Empoli33871826–48–2231
17. Udinese324161230–48–1828
18. Frosinone336101740–63–2328
19. Sassuolo33681939–65–2626
20. Salernitana33292226–70–4415
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
10 órája

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
14 órája

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59

Női kosár Eb: tovább robognak a litvánok

Kosárlabda
2025.06.19. 19:22

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18
Ezek is érdekelhetik