Új műsorhoz régi férfi kell a Juvénál – Moncz Attila publicisztikája

Érdemes megjegyezni a dátumot: 2010. január 29. A Juventus legutóbb akkor rúgott ki idény közben vezetőedzőt, Ciro Ferrarának kellett mennie, miután csapata kiesett a Bajnokok Ligája csoportkörében, elveszítette aranyesélyét a Serie A-ban, majd a rossz sorozat betetőzéseképp az Olasz Kupától is elköszönt. Hogy ez a váltás lassan 13 év távlatából mekkora tett? Nos, a 2022–2023-as BL főtábláján szereplő 32 csapat mindegyikénél azóta volt már legalább egy edzőcsere idény közben! (A Sahtar Doneck az egyetlen, ahol ez nem kirúgással történt, Roberto De Zerbi 2022-ben Oroszország ukrajnai inváziója miatt hagyta el a klubot.)

Négy hónappal a legendás védő (játékosként minden olasz trófeát megnyert a csapattal, továbbá pillére volt az 1996-ban BL-t nyerő gárdának is) távozása után lett a klub elnöke Andrea Agnelli, akinek az edzőváltásokkal kapcsolatos véleménye így hangzik: „A Juventusnál mindig is az idény végén értékeljük az évet. Nehezen veszem rá magam arra, hogy évad közben változtassak.” És egyelőre tartja is magát a szavához, az ő regnálása alatt még egyetlen Juve-trénert sem vágtak ki idény közben. (Mondjuk, a Juvénál általában sem szoktak kapkodni az edzőcserékkel, még a klub történetének legnagyobb nemzetközi veresége, az 1958. október 1-jén a Wiener SC-től elszenvedett 0:7 után is a helyén maradhatott Ljubisa Brocsics.) Még akkor is megvárták a zárást, amikor a 2010–2011-es bajnokságban Luigi Delneri irányításával a csapat beleállt a földbe, és egyetlen európai kupába sem kvalifikálta magát. De akkor sem, amikor a 2015–2016-os idényben október végén a Sassuolótól 1–0-ra kikapott a gárda, és a tabella 12. helyén szerénykedett tíz forduló után. Utóbbinak meg is lett a jutalma, hiszen a Juventus többek között egy 15-ös győzelmi sorozattal végül az első helyre futott be a Serie A-ban!

Ráadásul az utóbbi és a jelenlegi eseménysor között Agnellin túl is akad erős kapocs, az edző, Massimiliano Allegri személye. Hét éve is ő volt a főnök, most is. Akkor is voltak nagy pofonok, most is. Akkor a Sassuolo elleni vereséget sikerült jóvátenni, most a már öt kör után biztossá váló BL-búcsút (legalább az Európa-ligába sikerült átszállójegyet váltani), illetve a váratlan bajnoki vereségeket (élükön a korábban Serie A-s meccset sem nyerő Monzától kapottat) egyelőre nem biztos. De a szándék és a türelem megvan, hiába tűnik fel gyakran a közösségi médiában az #AllegriOut hashtag. Nem hátrány, hogy a klubot nem azonnali sikerre éhes kalandorok, netán olyan edzőfalók, mint a tizenöt palermói elnöki éve alatt negyven trénert elfogyasztó Maurizio Zamparini vezetik, hanem az üzleti életből érkezők. Az elnök, Andrea Agnelli, illetve a tulajdonoscsalád feje, az ő unokatestvére, John Elkann is üzletember, akik szakmájukból adódóan képesek hosszabb távon is gondolkodni, nem pedig az első (második) akadálynál újrakezdeni az építkezést.

Úgy is mondhatjuk, az edzőváltás nem a vállalati kultúra része, és legalább már ehhez újra ragaszkodnak Torinóban, ha néhány korábbit időszakosan vagy végleg fel is adtak. Újraalkották a klub logóját és a mez csíkozását, Maurizio Sarri 2019-es kinevezésével olyan innovatív edzőnek adtak lehetőséget, aki testidegen volt a környezetben (bajnoki cím ide, kupadöntő oda, egy év után mennie is kellett), Cristiano Ronaldo 2018-as szerződtetésével pedig olyat tettek, mint talán korábban soha. Még a legendás nagyfőnök, Gianni Agnelli mondta hajdan, hogy „...nekünk a mez sokkal fontosabb, mint a hátán lévő név”, erre a BL-győzelem reményében idehozták a világ egyik olyan futballistáját, akivel ez megvalósíthatatlan. Kereskedelmi szempontból lehet, sikeres lépés volt, viszont három év, egy CR-orientált világ lezárása után szakmailag újra kell építeni mindent.

Ennek szükségességét és időigényességét Agnellin túl Elkann is igyekszik hangsúlyozni: „Nemhogy bízom benne, de egyenesen meggyőződésem, újra nyertes csapat lesz a miénk. A Juventus új életpályára áll, ami néhányszor már megtörtént a családommal közös hosszú története alatt. Jövőre leszünk együtt száz éve, ami világcsúcs. Erős a kötelék, ami generációról generációra száll. Következetesek maradunk. Minden ciklus olyan együttesből született, amelyben erős kötődésű olasz tehetségek szerepeltek, akik a már befutott sztárok mellett fejlődhetnek. Miretti, Fagioli és Gatti például olyan tapasztalt maestro mellett fejlődhet, mint Di María, aki sokat hozzátesz a csapat többszintű fejlődéséhez. A Juve mindig is ezt az utat követte, hogy új sikerkorszakokat nyithasson.”

A közelmúlt elég hosszú sikerkorszakot hozott, lehet, csak annak fényében kevés a mostani produkció. Merthogy 2012-től sorozatban kilenc scudettót nyertek a „zebrák”, akadt benne veretlenül, százszázalékos hazai mérleggel, illetve 102 ponttal kivívott elsőség is (meg két elbukott BL-döntő), ennek tükrében a legutóbbi két negyedik, illetve a pillanatnyi hetedik hely nem szívderítő, de azért nem is kell elbujdosni miatta. Akkor különösen nem, ha Sarri „aranyos” idényét az Amazon streamingszolgáltató dokumentumfilmjében Agnelli „szarnak” minősítette, most pedig reménykedik a fejlődésben. Ami pedig becsülendő, hogy Andrea ugyanúgy odaáll a sajtó elé, ahogy édesapja, és ugyanúgy próbálja kerülni a púdert, mint a papa. Az egyik első kemény bírálatát 2011 februárjában, a Lecce elleni 0–2-t követően tette meg, mondván: „Tegnap a játékosainknak még zuhanyozniuk sem kellett. Nem izzadtak meg, és nem tisztelték a mezt.” De Delnerit akkor sem rúgta ki, ahogyan az október 11-i, a Maccabi Haifa elleni 0–2 után Allegrit sem. „Szégyellem magam. Rendkívül dühös vagyok. Tizenegyen nyerünk, de tizenegyen veszítünk is. Egy ilyen helyzet nem egy emberen, hanem a kollektíván múlik. Újra el kell kezdenünk egységesen és közösen gondolkodni” – kommentálta az izraeli lebőgést.

Önmagában tetszik, ha valaki ennyire kiáll a klubértékek mellett, ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, állnak, állhatnak más indokok is az Allegrihez való ragaszkodás hátterében. Egyrészt rengeteg sérülés sújtotta a csapatot, hiszen Paul Pogba még egy percet sem játszott az idényben, s Federico Chiesa, Ángel Di María, Manuel Locatelli, Adrien Rabiot és Alex Sandro is sokat hagyott ki, de rajtuk kívül jelenleg többek között Bremer, Mattia De Sciglio, Leandro Paredes és Weston McKennie sem egészséges. Másrészt pedig a gazdaságilag a koronavírus-járvány előttig izgalmasnak tűnő projekt léket kapott, és nem biztos, hogy szükség van újabb jelentős veszteségre. A Juventus az előző két gazdasági évben összesen félmilliárd eurós mínuszt hozott össze, nem véletlen, hogy a Sky Italia műsorában az edzőváltás fontosságát, sürgősségét felvető nézőnek Maurizio Arrivabene, a klub ügyvezetője így felelt: „Rendben, mehet a váltás, de csak ha ön kifizeti a járulékos költségeket.” Úgy 36 millió euró járna Allegrinek, hiszen még több mint két év van hátra a szerződéséből. Ráadásul nem elhanyagolható szempont, hogy a hosszú távra megoldást jelentő nevek közül jelenleg csak Zinédine Zidane és Thomas Tuchel elérhető, így, ha lesz is csere, sokkal inkább ideiglenes megoldás, Claudio Ranieri vagy a hajdan a Videotont is irányító Paulo Sousa érkezhet a kispadra. Meglepő lenne, mert sokkal hihetőbbnek tűnik, hogy Agnelli kitart az álláspontja és az Allegrivel megálmodott négyéves fejlesztési/újjáépítési terve mellett.

Az már egy másik kérdés, hogy miképp viszonyul üzleti hitvallásához, amit Jack Welchtől, a General Electric egykori ügyvezető igazgatójától kölcsönzött. „Változtass, mielőtt változtatnod kellene” – hangzik a mondás. És azért sokan vannak a Juve-hívek között, akik azt mondják, már kellett volna.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!