Inter: a Realtól érkezett játékos; ezzel győzte meg őket Dortmundban? – videó

K. F.K. F.
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 12:10
null
Asraf Hakimi még Dortmund-mezben, de már Inter-bűvöletben (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban legutóbb ezüstérmes Internazionale szerdán hivatalosan bemutatta szurkolóinak a Real Madridtól igazolt Asraf Hakimit. Az Inter egy videóval ajánlotta szurkolói figyelmébe az új szerzeményt, és nekünk is beugrott róla egy videó, amelyet szintén időszerű megmutatnunk.

 

A Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásának csoportkörében az Inter és a Dortmund egy csoportba került. Lehet, Hakimi ekkor győzte meg a milánóiakat, hogy szerződtetniük kellene.

 

 

 

A 21 éves, szélsőként is bevethető védő klubcseréjét eddigi munkáltatója, a Real Madrid, valamint az Inter is bejelentette még júliusban – most csupán ennek megerősítése történt meg a szurkolóknak szánt alábbi videó révén.


A sajtóhírek szerint 40 millió euróért megvásárolt Hakimi – aki korábban a Realban csak nyolc bajnokin játszott – az elmúlt két idényt a Borussia Dortmundnál töltötte, 54 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett.

A 28-szoros marokkói válogatott játékos 2025 nyaráig írt alá az olasz csapathoz.

Legfrissebb hírek

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Geoff Hurst: Szégyen, amit Bellinghamék apja csinált

Angol labdarúgás
2025.10.13. 17:10

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.10.04. 20:00

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31
Ezek is érdekelhetik