Serie A: júliustól már nézők előtt játszanának

Vágólapra másolva!
2020.06.01. 18:11
null
Egyelőre maximum 300-an lehetnek egy meccsen – nézők nélkül (Fotó: AFP)
Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke szeretné, ha júliustól már nézők előtt rendezhetnék a Serie A mérkőzéseit.

 

„Elképzelhetetlen, hogy egy 60 vagy 80 ezer fős stadionban nincs hely a szurkolók egy kisebb csoportja számára a szükséges óvintézkedések mellett. Tiszta szívből kívánom, hogy így legyen” – nyilatkozta Gravina.

Az olasz élvonal várhatóan június 20-án folytatódik, egyelőre zárt kapuk mögött. A stadionokban a szigorú szabályok szerint csak a csapatok, az alkalmazottak, az újságírók és a hivatalos személyek tartózkodhatnak, alkalmanként legfeljebb háromszázan.

Gabriele Gravina kijelentette, aggódott, amikor Franciaországban befejezettnek nyilvánították az idényt.

„Az volt a legnehezebb nap, hiszen amikor az öt nagy bajnokság közül az egyiket elveszítettük, tudtuk, ez ránk is súlyos hatással lehet” – mondta.

A szövetség elnöke közölte, új javaslatokkal állnak elő annak érdekében, hogy az illetékesek változtassanak a jelenlegi karanténszabályon. Ennek értelmében ha egy játékos vagy stábtag pozitív koronavírustesztet produkál, akkor az egész csapatnak 14 napot elszigeteltségben kell töltenie az edzőközpontban, a fertőzött pedig karanténba kerül.

A szövetség elnöke elárulta, folyamatosan tartják a kapcsolatot Vincenzo Spadafora sportminiszterrel, és bár voltak feszült pillanatok, ugyanazt az alapelvet vallották: a labdarúgásnak újra kell indulnia, amikor az ország elkezd visszatalálni a megszokott kerékvágásba.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
20 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
49 perce

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
Tegnap, 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:34

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59
Ezek is érdekelhetik