Serie A: személyesen a FIFA elnöke vizsgálja Muntari ügyét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.09. 10:57
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke találkozik Sulley Muntarival, a Pescara játékosával, akit rasszista bekiabálásokkal becsméreltek a Cagliari elleni Serie A-mérkõzésen.

A FIFA olasz vezetője személyesen próbál végére járni a nagy visszhangot kiváltó esetnek, ezért nem csupán a ghánai középpályással beszél – akit a FIFA teljes támogatásáról kíván biztosítani –, hanem Carlo Tavecchióval, az olasz szövetség első emberével is.

A 32 éves játékos esete azért váltott ki a szokásosnál is nagyobb nemzetközi botrányt, mert az április 30-án Cagliariban lejátszott bajnokin a nézők minősíthetetlen viselkedése miatt kérte a játékvezetőtől a meccs beszüntetését, amire sárga lapot kapott. Erre ő válaszul lesétált a pályáról, a bíró pedig második sárga lappal kiállította.

Két nappal később Muntarit el is tiltották, viszont a szardíniai együttes nem kapott büntetést. Ez utóbbit az olasz szövetség fegyelmi bizottsága azzal indokolta, hogy a kétezer drukker közül csak körülbelül tíz sértegette a bőrszíne miatt a labdarúgót. Muntari eltiltását később a bizottság törölte.

Legfrissebb hírek

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
13 órája

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
22 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik