Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Marco Rossi személye miatt az olasz sajtó számára is érdekes a magyar labdarúgó-válogatott – legalábbis erre enged következtetni, hogy szövetségi kapitányunkkal a portugálok elleni 2–2-es bravúrdöntetlen apropóján „Rossi szárnyal a magyarokkal” címmel készített interjút a Tuttomercatoweb.
„Jó meccset játszottunk. Azt nem állítom, hogy egy szinten voltunk a portugálokkal, mert azt elég nehéz elérni, de csaknem ugyanannyiszor lőttünk kapura, mint ők – jegyezte meg a lisszaboni mérkőzéssel kapcsolatban Marco Rossi. – Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szintű ellenféllel szemben apró momentumok döntenek a siker és a kudarc között. Ez persze általában is igaz a futballban, de ha ellenük nem működik valami, kikapsz három-négy góllal. Ilyenre is volt már példa, és lesz is, de ha szerencséd van, akkor kijöhet egy jó eredmény. Ám ehhez jó teljesítmény kell, úgyhogy most örülhetünk. Igyekeztünk magasan letámadni őket, tudva persze, hogy remekül cseleznek, és milyen nehéz tartani Vitinhát és a többieket. A megszerzett egy pont roppant fontos, de sok mindenen nem változtat – meg kell nyernünk a hátralévő két meccsünket.”
Az olasz-magyar szakembert a Cristiano Ronaldóék elleni budapesti mérkőzésről is kérdezte az itáliai portál.
„Itthon is nagyon jó meccset játszottunk, bár nem olyan jót, mint Lisszabonban. A harmadik góljukat egy kapitális hibánk után szerezték, ezzel mindnyájan tisztában voltunk, és tudtuk, hogy legközelebb el kell kerülnünk az ilyen rossz megoldásokat” – fogalmazott a 3–2-es vendégsikerrel végződő találkozó kapcsán szövetségi kapitányunk, aki már csak babonából sem nyilatkozik szívesen nemzeti csapatunk továbbjutási esélyeiről.
„Az írek elleni első meccs óta jól játszunk, de tudjuk, hogy a dolgok apróságokon múlnak, úgyhogy nem tartom szerencsésnek, hogy erről beszéljek, mert rá is fázhatunk, azt pedig nem szeretném. Fogalmazzunk úgy, hogy optimista vagyok” – intézte el a kérdést a 61 éves szakember.
Rossit arról is megkérdezték, van-e arra esély, hogy a világbajnokság után az olasz első osztályban vállaljon munkát.
„Nem gondolok erre, és még sohasem dolgoztam a Serie A-ban – felelt a tréner – Nekem most az fontos, hogy kijussunk a világbajnokságra. Ha sikerül bejutnunk a rájátszásba, sok múlik majd a sorsoláson.”
Marco Rossi azt is elmondta, Olaszországban a futball egyértelműen a nemzeti sport, de Magyarországon is komoly igény van a minőségi labdarúgásra.
„Az átlag magyar szurkoló mindent megadna azért, hogy a válogatott ott legyen a világbajnokságon. Óriási a futball iránti szenvedély: a Puskás Arénában mindig telt ház van, bárki ellen játsszunk is. Még az Észtország elleni felkészülési mérkőzésre is csaknem hatvanezren jöttek ki. Nagy a lelkesedés, köszönhetően annak, hogy a csapat egymás után háromszor jutott ki az Európa-bajnokságra, a Nemzetek Ligájában pedig a C-ligából az A-ba jutottunk fel, és meg is tartottuk a helyünket, úgy, hogy kiejtettük Angliát. Remek eredményeket értünk el, ez pedig magával hozta a lelkesedést és az elvárásokat, amelyeknek meg kell felelnünk.”
Amennyiben válogatottunk sikerrel veszi a selejtező csoportkörét, a rájátszásba kerül, amelynek második fordulójában akár a Gennaro Gattuso vezette olaszokkal is összefuthat. Rossit az itáliaiak kapitányával kapcsolatban arról is kérdezték: szerinte kollégája jól végzi-e a munkáját?
„A tények ezt támasztják alá. Ugyanakkor az is igaz, hogy a norvégok elleni vereség után csak nála gyengébb csapatokkal játszott az olasz válogatott, szóval nem meglepő, hogy fölényes győzelmeket aratott. Az eredmények jók, de az elvárható volt, hogy Norvégia mögött a második helyen végezzenek. Kívülállóként úgy látom, hogy elégedettek a munkájával, és a legjobbakat kívánom neki” – válaszolt szövetségi kapitányunk.