Serie A: rasszista rigmusokra panaszkodott, sárgát kapott érte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.01. 10:01
Sulley Muntari, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) Pescara ghánai válogatott középpályása egyszerűen lesétált a pályáról csapata vasárnapi, Cagliari elleni összecsapásán (1–0).

A beszámolók szerint Muntari néhány perccel a lefújás előtt odament Daniele Minelli játékvezetőhöz, és panaszkodni kezdett a szurkolóktól érkező folyamatos, rasszista kántálások miatt, ám a bíró sárga lappal „jutalmazta" a tettét.



A 32 esztendős, 84-szeres ghánai válogatott középpályás ezek után fogta magát, és lesétált a pályáról, idő előtt befejezve az összecsapást, amelyet a már biztosan kieső Pescara 1–0-ra elveszített.

A rasszista rigmusok a szemtanúk szerint egyébként Muntari csapatának szurkolóitól érkeztek, nem az ellenfél együttesétől.

Nem ez volt az egyetlen eset az olasz élvonal vasárnapi játéknapján – Frederico Massara, a Roma sportigazgatója elmondta, a gárda Lazio elleni derbijén Antonio Rüdigert érték hasonló atrocitások.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Internazionale–Napoli 0–1
(Callejón 43.)
Atalanta–Juventus 22 (Conti 45., Freuler 89., ill. Spinazzola 50. – öngól, Dani Alves 83.)
Torino–Sampdoria 1–1 (Iturbe 78., ill. Schick 12.)
Roma–Lazio 1–3
(De Rossi 45. – 11-esből, ill. B. Keita 12., 85., Baszta 50.)

Genoa–Chievo 1–2
(Pandev 43., ill. Bastien 60., Birsa 70.)

Palermo–Fiorentina 2–0 (Diamanti 32., Aleesami 90.)
Crotone–Milan 1–1 (Trotta 8., ill. Paletta 50.)
Cagliari–Pescara 1–0 (Joao Pedro 23. – 11-esből)
Empoli–Sassuolo 1–3 (Pucciarelli 24. – 11-esből, ill. Peluso 20., Matri 34., Duncan 57.)
Bologna–Udinese 4–0 (Destro 2., 59., Taider 45., Danilo 68. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 34 27 3 4 70–22 +48 84
2. Roma 34 24 3 7 75–31 +44 75
3. Napoli 34 22 8 4 78–35 +43 74
4. Lazio 34 20 7 7 63–39 +24 67
5. Atalanta 34 19 7 8 58–39 +19 64
6. Milan 34 17 8 9 51–38 +13 59
7. Internazionale 34 17 5 12 63–43 +20 56
8. Fiorentina 34 15 10 9 55–47 +8 55
9. Torino 34 12 13 9 64–55 +9 49
10. Sampdoria 34 11 11 12 41–42 –1 44
11. Udinese 34 12 7 15 43–48 –5 43
12. Chievo 34 12 5 17 38–53 –15 41
13. Cagliari 34 12 5 17 47–64 –17 41
14. Sassuolo 34 11 7 16 45–52 –7 40
15. Bologna 34 10 8 16 35–49 –14 38
16. Genoa 34 7 9 18 33–59 –26 30
17. Empoli 34 7 8 19 23–54 –31 29
18. Crotone 34 6 7 21 29–54 –25 25
19. Palermo 34 4 7 23 29–73 –44 19
20. Pescara 34 2 8 24 32–75 –43 14
Legfrissebb hírek

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
13 órája

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
21 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik