Serie A: „Hogy büntethettek engem, amikor én vagyok az áldozat?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.06. 10:22
Eltörölték Sulley Muntarinak, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Pescara középpályásnak eltiltását.

Mint ismert, Sulley Muntari a Cagliari elleni találkozó (1–0) hajrájában arra kérte a játékvezetőt, hogy a folyamatos rasszista bekiabálások miatt szakítsa félbe a meccset, de a bíró ezt nem tette meg, sőt reklamálás miatt sárga lapot adott a játékosnak. A középpályás tiltakozásképpen – engedély nélkül – elhagyta a pályát, amiért megkapta a második sárgáját, így ráadásul egy mérkőzésről el is tiltották.a folyamatos rasszista bekiabálások miatt szakítsa félbe a meccset, de a bíró ezt nem tette meg, sőt reklamálás miatt sárga lapot adott a játékosnak. A középpályás tiltakozásképpen – engedély nélkül – elhagyta a pályát, amiért megkapta a második sárgáját, így ráadásul egy mérkőzésről el is tiltották.

Miután az eset nagy port kavart, a Serie A fegyelmi bizottsága a korábbi döntését megváltoztatta, s eltörölte a Muntarira kirótt eltiltást.

„Remélem, ez fordulópont lesz, ami az olaszországi viszonyokat illeti, s azt jelenti, a jövőben kiállhatsz a jogaidért – konstatálta a döntést Muntari. – Úgy érzem, végre meghallgattak. Roppant nehéz napokon vagyok túl, dühös voltam és olyan érzésem volt, mintha kirekesztettek volna. Úgy bántak velem, mint valami bűnözővel – hogy büntethettek engem, amikor én voltam ennek az egésznek az áldozata? Remélem, ez jó példa lesz más játékosoknak, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe.”

 

Legfrissebb hírek

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
8 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik