Milan: Boateng március végén személyesen beszél Blatterrel

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 19:44
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Sepp Blatter március 22-én személyesen egyeztet Kevin-Prince Boatenggel, a Milan ghánai középpályásával a rasszizmus kérdéséről.

Mint ismert, a januári Pro Patria–Milan felkészülési mérkőzésen a hazai drukkerek folyamatosan rasszista megnyilvánulásokkal inzultálták Boatenget, aki dühében a nézők irányába bombázta a labdát, majd levonult a pályáról, a találkozó pedig ezt követően félbeszakadt.Mint ismert, a januári Pro Patria–Milan felkészülési mérkőzésen a hazai drukkerek folyamatosan rasszista megnyilvánulásokkal inzultálták Boatenget, aki dühében a nézők irányába bombázta a labdát, majd levonult a pályáról, a találkozó pedig ezt követően félbeszakadt.

Ennek hatására Blatter a közeljövőben személyesen vitatja meg Boatenggel a történteket, továbbá felkérte őt, hogy tartson előadást a témában az ENSZ március 21-én, Genfben sorra kerülő rasszizmus-ellenes rendezvényén.

Legfrissebb hírek

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 22:41

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00
Ezek is érdekelhetik