Sampdoria: az alelnök szerint a bírók megölik a futballt

Vágólapra másolva!
2012.11.01. 18:46
A Sampdoria labdarúgócsapatának alelnöke, Edoardo Garrone éles hangnemben kritizálta az olaszországi játékvezetőket, miután szerdán 3–2-es vereséget szenvedtek az Internazionale otthonában.
A Sampdoria a második félidő elejéig 1–0-ra vezetett az Inter elleni bajnokin, akkor azonban Andrea Costát kiállították, az általa összehozott büntetőt pedig Diego Milito gólra váltotta. A milánóiak ezután 3–1-re fordítottak, és végül begyűjtötték a három pontot.„Ez a negyedik piros lap és az ötödik tizenegyes, amelyet ellenünk ítéltek – idézi Edoardo Garronét az Il Secolo XIX nevű lap. – Ezt nem a saját érdekemben mondom. A futballért teszem. Ez így nem mehet tovább, megölik a labdarúgást.”„Álvaro Pereira kis híján eltörte Gaetano Berardi lábát, és még csak sárga lapot sem kapott. A harmadik góljuknál pedig Nagatomo Juto legalább kétméteres lesről indult” – sorolta legfrissebb „sérelmeiket” a genovai klub alelnöke.Az általa említett Berardi súlyos bokaficammal megúszta a meccset, de így is kidőlt több hétre. A Sampdoriánál a sorozatban elszenvedett öt vereség ellenére továbbra is él a bizalom Ciro Ferrara vezetőedző felé.
Legfrissebb hírek

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
17 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik