Milan: a Gazzetta szerint Beckham megegyezett a piros-feketékkel

Vágólapra másolva!
2009.02.06. 17:19
David Beckham megegyezett az AC Milannal arról, hogy 4.5 millió eurót fog keresni a szezon végéig, ha marad az olasz labdarúgócsapatnál – a pénteki La Gazzetta dello Sport szerint.
A lap úgy tudja, a felek kétéves szerződésben gondolkodnak. A Milan ugyanakkor még nem kezdte meg a tárgyalásokat a 107-szeres angol válogatott középpályás amerikai klubjával, a Los Angeles Galaxyvel, de kész ötmillió eurót fizetni a 33 éves sztárért.Beckhamnek, aki eddig öt mérkőzésen két gólt és két gólpasszt adott a piros-feketék színeiben, március 9-én kellene visszatérnie az amerikai profi bajnokságba (MLS), akkor jár le kölcsönadási szerződése. A Galaxyvel kötött megállapodása 2011-ig érvényes, és évi 7.8 millió eurót garantál neki, emellett megtarthatja a reklámbevételeit. Ezekkel Milánóban is maga rendelkezhetne, ugyanakkor az újság szerint jövőre beérné nettó 4.5 millió euróval is.A korábban a Manchester Unitedben és a Real Madridban is szereplő Beckham azért is maradna inkább a Milanban, mert nem tett le arról az álmáról, hogy ott legyen az angol válogatottban a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.Beckham végleges szerződtetésében Carlo Ancelotti vezetőedző is bízik, ezért benevezte az UEFA-kupa további küzdelmeibe.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
2025.07.26. 12:02

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
2025.06.21. 16:49

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik