Olaszország: a Milan elégedett David Beckhammel, a sajtó fanyalog

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.01.13. 00:52
Az AC Milan elégedetten, az olasz futballsajtó viszont fanyalogva kommentálta a márciusig kölcsönbe érkezett David Beckham bemutatkozását a Serie A-ban.
A milánóiak vasárnap 2–2-es döntetlent játszottak az AS Roma otthonában, az angol középpályást – a korábbi cserepados hírek ellenére – csak a 89. percben cserélte le Carlo Ancelotti vezetőedző, majd „bravó, David" köszöntéssel gratulált neki.„Már szombaton eldöntöttem, hogy kezdeni fog, de az utolsó pillanatig titokban tartottuk, hogy levegyük róla a terhet. Így akartam megjutalmazni a múlt heti, dubaji edzőtáborban mutatott példamutató munkájáért” – tette hozzá a mester. A Los Angeles Galaxy 33 éves sztárja is lelkesen nyilatkozott az első meccs után: „Nagyszerűen kezdődött az olaszországi kalandom, persze jobb lett volna győzni.” A lapok ugyanakkor kevésbé voltak elragadtatva Beckham teljesítményétől. A La Gazzetta dello Sport a maximális 10-ből 6-ost adott neki, és 9 beívelése mellé felrótta neki 13 labdaeladását is.Az ugyanígy osztályozó római Corriere dello Sport még messzebb ment: „Határozatlannak tűnt, nem találta a helyét a pályán. Az első félidőben sem tündökölt, elkövetett néhány hibát, a második 45 percben pedig már észre sem lehetett venni.” Beckham első „hazai” mérkőzésére szombaton kerül sor, amikor a piros-feketék a Fiorentinát fogadják.
Legfrissebb hírek

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

Több mint fél évszázada fennálló rekordot döntött meg Modric a Bologna elleni meccsen

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 09:42

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07
Ezek is érdekelhetik