Olaszország: Maccarone a Borótól a Sienához igazolt

Vágólapra másolva!
2007.01.30. 20:56
Címkék
Az olasz Siena leigazolta az angol Middlesbrough labdarúgócsapatától Massimo Maccaronét (képünkön balra). A Sienának nem kellett fizetnie a csatárért, aki három év fél évre kötelezte el magát. A megállapodás létrejöttét az itáliaiak jelentették be.
Maccarone – aki a 2004–2005-ös szezonban kölcsönben már szerepelt fél évet a Sienában ezzel valószínűleg végleg hazatér.A támadó a 2001-2002-es idényben főszerepet játszott abban, hogy akkori csapata, az Empoli feljutott az első osztályba.A kis toszkánai együttesben nyújtott teljesítményét az akkori szövetségi kapitány, Giovanni Trapattoni is elismerte, hiszen 2002 márciusában pályára küldte az Anglia elleni barátságos mérkőzésen.Ez azért jelentős, mert Maccarone voolt 20 év alatt az első olyan játékos, akit a Serie B-ből válogatottak be a squadra azzurrába.A Middlesbrough ezt követően, a 2002-2003-as idény elején szerződtette klubrekordot jelentő 8,15 millió fontért.Angliában nem nagyon ment neki a játék, azonban az UEFA-kupa legutóbbi kiírásának negyeddöntőjében, a Basel ellen, valamint az elődöntőben, a Steaua ellen főszerepet játszott a Boro továbbjutásában.
Legfrissebb hírek

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
5 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
7 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
44 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik