Ökölvívás: rekordnevezés a Bocskai-emlékversenyre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 16:20
Az idei lesz minden idők legnagyobb Bocskai István nemzetközi ökölvívóversenye – jelentették be pénteken a szervezők.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) szakmai társelnöke jelezte: eddig 33 ország 244 versenyzője (56 nő és 137 férfi), köztük 51 magyar öklöző nevezett a versenyre, amelyet 64. alkalommal rendeznek meg Debrecenben, február 3–7-én. Összehasonlításul elmondta, hogy tavaly 185 résztvevője volt a viadalnak.Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) szakmai társelnöke jelezte: eddig 33 ország 244 versenyzője (56 nő és 137 férfi), köztük 51 magyar öklöző nevezett a versenyre, amelyet 64. alkalommal rendeznek meg Debrecenben, február 3–7-én. Összehasonlításul elmondta, hogy tavaly 185 résztvevője volt a viadalnak.

A debreceni eseményt sokan az olimpiai kvalifikációs versenyek előtti felkészülésnek tekintik, ezért a nagy érdeklődés – hangoztatta szakmai vezető.

Az idei viadalon olyan klasszisok is szerepelnek, mint a francia Sofiane Oumiha, a férfiak 63 kilogrammos súlycsoportjának 2017-es világbajnoka, a riói olimpiai ezüstérmese, vagy a tavalyi női világbajnokságon aranyérmes orosz Zenfira Magomedaljeva (75 kg) és honfitársa, az Európa-bajnok Szvetlana Szolujanova (51 kg).

A Bocskai Erdei szavai szerint a magyarok számára is fontos a március közepén Londonban sorra kerülő európai, és a májusi párizsi világkvalifikációs torna előtt. A szakmai elnök kérdésre válaszolva a szövetség elvárásáról azt mondta: „legyen magyar olimpiai résztvevő, minél több, annál jobb”.

Balzsay Károly, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya azt emelte ki, hogy most először lesz négy helyett ötnapos a viadal, így pedig a komoly indulói létszám ellenére sem kell egy-egy népesebb súlycsoportban két csoportba sorolni a versenyzőket, tiszta kép alakul ki a sorrendet illetően.

„A magyar versenyzők jó felkészültségi állapotban várják a debreceni találkozót” – mondta a szakvezető, aki „harcos hozzáállást vár a versenyzőitől”, ugyanakkor – mint jelezte – március közepére, az európai kvalifikációs tornára kell csúcsformában lenniük.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, nagy számú helyi érdeklődőt várnak a versenyekre az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba. A jegyárakat évek óta nem emelték, az idén pedig az önkormányzat önálló eseményoldalt indít a közösségi médiában, ahová várják a résztvevők fotóit, élménybeszámolóit a versenyekről – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52
Ezek is érdekelhetik