Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

– Nem kell részletezni, milyen súlyos történelmi helyzetben döntött úgy három éve, hogy Ukrajnából Magyarországra költözik. Elmesélné ennek a hátterét?
– Egy Doneck megyei kisvárosból, Bahmutból származom, ahol igazán komfortos, nyugodt sportolói életet éltem, de ez a hely közel van az orosz határhoz, és a háború kitörésekor tennem kellett valamit – válaszolta Akilov Pilip, aki regényes úton, Orosz-, majd Lengyelországon keresztül került Hódmezővásárhelyre, itt lelt új otthonra, és Tóth Zsolt irányításával készül a (boksz)világ meghódítására. – Úgy érzem, semmi sem történik véletlenül, és ma már tudom, hogy három éve jó döntést hoztam. Maradjunk annyiban, hogy a Jóisten hozott Magyarországra.

– Lépésről lépésre építi fel a pályafutását, nagy menetelés után szerzett olimpiai kvótát, és Párizsban is csak a későbbi győztes, a szintén ukrán Olekszandr Hizsnjak tudta szoros meccsen legyőzni. Most pedig világbajnoki érmes…
– A célunk az volt, hogy aranyérmet nyerjünk a világbajnokságon, de ezúttal nem sikerült a tervet tökéletesen végrehajtani. Minden mérkőzés előtt meghatároztunk egy tervet az edzőimmel, és igyekeztünk tartani magunkat hozzá, de elsősorban a saját stílusunkban próbáltunk dolgozni. Igyekeztem az akaratomat ráerőltetni az ellenfelekre, és a legtöbb esetben sikerült is, hiszen három győztes mérkőzést tudtam vívni Liverpoolban.

– Az év elején kinevezett olasz szövetségi kapitány, Emanuele Renzini a folyamatos edzőtáborozás és versenyeztetés híve. Ez mennyire van kedvére?
– Ez a módszer nekem tökéletes, mert az ökölvívás az életem, kemény felkészülés nélkül pedig nincsen eredmény sem. Úgyhogy röviden: nekem nagyon ízlik.

– Az ökölvívásban hagyományosan nincs bronzmeccs, aki a négy közé jut, már biztosan érmes. Amikor az angol, azaz Liverpoolban hazai szorítóban küzdő Oladimeji Shittu elleni győzelmével eldőlt, hogy felállhat a dobogóra, mennyire volt képes tovább tervezni? Vagyis mennyire volt ebben a világbajnokságban egy még fényesebb érem?
– Lehetett volna fényesebb is, az ember célja mindig a maximum, és tudom, hogy arra is képes vagyok. Most harmadik lettem, az éremnek örülök, de ez már a múlt, azon dolgozom, hogy a jövőben eljussak aranyakig is. Mondjuk így: ötven százalékában elégedett vagyok a bronzéremmel.

– Volt ünneplés idehaza?
– Hazajöttem, találkoztam a családommal, hiszen már a szüleim és a nagyszüleim is itt vannak, sőt a kutyánk is. De tudni kell, hogy nekik nehezebb, mert Bahmutban bombatalálat érte a házukat, mindent elveszítettek, amit egy élet munkájával összeraktak. Boldog vagyok, hogy velük lehetek, számomra ez maga az ünneplés. És persze az edzőmet, Tóth Zsoltot is megölelhettem, rengeteget köszönhetek neki, mint ahogyan a klubomnak, a Budapesti Honvédnak is, amely nemcsak pénzügyekben segít, hanem például vitaminokkal, táplálékkiegészítőkkel is.

– Olimpiai ciklus elején járunk, három év van Los Angelesig, ahol ismét ott lesz a programban az ökölvívás. Látja már az olimpiáig hátralévő időt?
– Olyan messzire még nem nézek, hosszú távú tervem nincs, épp elég, hogy napról napra keményen készülök, és ennek majd meglesz az eredménye is. Egyelőre csak az biztos, hogy hamarosan újra nekilátok az edzéseknek, csak nagyon keveset pihenek, és elkezdjük megbeszélni a további terveket a csapatommal, az edzőkkel és a szövetséggel. Pontos tervekről még nem tudok beszélni, de mindenképpen nagy célokat fogunk meghatározni a következő évre is. Nem is beszélve 2028-ról, de a konkrét célokkal legyünk óvatosak, sosem tudjuk, mi lesz holnap…

– Ma már nincs akadálya annak, hogy az amatőr és a profi karrier párhuzamosan fusson – tervezi-e, hogy hivatásosként is megméresse magát?
– Kovács István elnök úrral már beszéltem erről, a profi boksz más műfaj, de az a csúcs, és nem zárom ki, hogy azt az utat is bejárjam. De egyszerre elég egy nyulat üldözni, és most Los Angeles van a célkeresztben. A következő években ezért dolgozom, aztán utána meglátjuk, mi lesz, de szeretném kipróbálni magam profiként is.

– Világbajnoki érmesként külön hangsúlyozta, hogy mennyit köszönhet Magyarországnak, és mennyire büszke, hogy piros-fehér-zöldben bokszolhat.
– Már magyarnak is érzem magam, még ha természetesen nagyon fáj, ami Ukrajnában történik. Törekszem is arra, hogy tökéletesen megtanuljak magyarul, mert nem lehetek elég hálás azért, amit az új hazámtól kaptam és kapok. Használhatok nagy szavakat, de talán annyi is elég, hogy a szegedi halászlé a kedvencem, abból sosem lehet elég. Mármint a gulyás mellett, igaz, a borscsot sem felejtettem el.