Paula Badosa 2026-ig nem játszik több teniszversenyen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 14:38
null
Paula Badosa (Fotó: Getty Images)
A teniszezők női világranglistáján a 18. helyen álló Paula Badosa bejelentette, hogy ebben a naptári évben többet már biztosan nem lép pályára.

A 27 éves Paula Badosa legutóbb a pekingi tornán szerepelt de a Karolína Muchová elleni találkozót 4:2-es hátránynál sérülés miatt már az első játszmában fel kellett adnia – pályafutása során immáron 37. alkalommal, vagyis ebből is jól játszik, hogy a spanyol játékos dolgát rendszeresen különféle sérülések nehezítették az elmúlt években.

A korábbi világranglista második helyezett, a mezőny egyik legtechnikásabb játékosának számító Badosa az Instagram-oldalán, a 24 óráig elérhető történetsávban jelentette be, hogy ebben az évben többet már nem lép pályára, a bejegyzése végén azonban biztosított mindenkit, hogy 2026-ban visszatér.

Badosa legjobb eredményét ebben az évben érte el Grand Slam-versenyen: az ausztrál nyílt teniszbajnokságon az elődöntőig jutott.

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
Tegnap, 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
Tegnap, 10:03

Gálfi legyőzője bejutott az oszakai tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2025.10.18. 11:22

Bondár Anna döntős a csinani challenger-tenisztornán

Tenisz
2025.10.17. 13:21

Gálfi Dalma nem bírt a negyedik kiemelttel az oszakai tenisztornán

Tenisz
2025.10.16. 07:29

Megműtötték a Paks alapemberét

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 12:29

Oszakai tenisztorna: Stollárék kikaptak a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.10.15. 06:55

Ismét megműtik a Juve-védő térdét, novemberben térhet vissza

Olasz labdarúgás
2025.10.13. 15:34
Ezek is érdekelhetik