Bocskai-emlékverseny: hibátlan döntősök, három magyar arany

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.11. 19:46
Három magyar jutott döntőbe, és mindhárom nyert is szombaton a 61. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékversenyen, Debrecenben.

A hazai szövetség beszámolója szerint az Oláh Gábor utcai csarnokban telt ház előtt először az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes Virbán Gábor diadalmaskodott a 49 kg-os kategóriában egyhangú, 5:0-s pontozással az ellen az angol Harvey Horn ellen, aki felnőtt Eb-ezüstérmesként és a Bocskai két évvel ezelőtti győzteseként érkezett a cívis városba.

Az 52 kg-ban a magyar bajnok Szaka István is 5:0-s sikerrel zárta az Európa-bajnoki bronzérmes orosz Ovik Oganeszjannal vívott meccsét, 64 kg-ban pedig a súlycsoportba kiránduló, 60 kg-ban magyar bajnok Könnyű Richárd hagyta el nyertesként a szorítót. Utóbbi az Eb-ezüstérmes moldovai Dmitri Galagot verte meg nagy csatában, 3:2-re.

A három arany mellett bronzot szerzett Hámori Ádám (91 kg) és Nagy Bence (91), illetve a nőknél Gál Mónika (51) és Oláh Eszter (80).

A mezőny legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó hazai ökölvívójának Szaka Istvánt választották.

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
18 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02
Ezek is érdekelhetik