Ökölvívó ob: ez ám a pofon, kiütötték a Fradi olimpikonját

Vágólapra másolva!
2014.12.04. 20:22
Nagy meglepetésre az olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsa Zoltán kiütéses vereséget szenvedett a kecskeméti férfi ökölvívó országos bajnokság csütörtöki, negyeddöntős versenynapján.

A Ferencváros Európa-bajnoki bronzérmes, 75 kilogrammos öklözője Csiki Zoltán ellen lépett ringbe, s Kovács László szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a várakozásoknak megfelelően uralta a mérkőzést, egyértelmű volt a fölénye, ám a harmadik menetben figyelmetlen volt, s riválisa egy nagy erejű balcsapottal kiütötte.

Harcsáéhoz hasonló sorsra jutott klubtársa, Király Viktor: sokáig jobban bokszolt ellenfelénél, Benkő Lászlónál, aki azonban ki tudta ütni őt.

A szakvezető elmondása szerint nagyszerű meccseket hozott a csütörtöki nap, melyen a válogatottnál számításba vett öklözők közül a kétszeres Eb-harmadik Varga Miklós (60 kg), valamint Gálos Roland (60 kg), illetve Szőrös Márk (56 kg) is győzött. Utóbbi a sokszoros
magyar bajnok Kalucza Norbertet győzte le.

A bajnokság pénteken 16 órától az elődöntőkkel folytatódik a Messzi István Sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Hámori Luca remekelt az ökölvívó ob-n, Petrimán Milán csúcsmeccsen bokszolt

Ökölvívás
2025.07.04. 20:36

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28

Ökölvívó-ob: az esélyesek győzelmével zárult a viadal

Ökölvívás
2024.12.14. 21:14

Ökölvívó ob: a tavalyi kudarc után ismét bajnok Veres Roland

Ökölvívás
2024.12.14. 16:30

Hámori Luca könnyed sikerrel kezdett az ökölvívó ob-n – máris finalista

Ökölvívás
2024.12.13. 21:54

Ökölvívó-ob: Akilov Pilip győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2024.12.12. 20:07
Ezek is érdekelhetik