Hámori Luca: Ez az év az én évem!

– A nevét a biológiai férfi Imané Helif elleni vesztes olimpiai negyeddöntője kapcsán ismerte meg az ország, holott ma már sokkal több annál, mint hogy amolyan sportceleb legyen. Úgy tűnik, ez az év a ringben is elhozta az áttörést.
– Már amikor hazautaztam Párizsból, akkor tudtam, hogy valami megváltozott körülöttem, és nemcsak azért, mert az ország megismerte a nevemet, hanem a hozzállásom is teljesen más lett – mondta az idén két nagy nemzetközi tornán győztes, egyen döntős Hámori Luca. – Tavaly az olimpia után volt több mint egy hónap pihenőm, de a végén már kezdett hiányozni az edzés, úgy éreztem, csak fecsérlem az időmet. Hiszen már Párizsban eldöntöttem, hogy biztosan ott leszek a következő olimpián, Los Angelesben.

– Ehhez képest tavaly ősszel az sem volt száz százalék, hogy a sportág ott marad a játékok műsorán…
– Sokszor szóba került, hogy mi van, ha nem lesz az olimpián ökölvívás, de én kezdettől úgy voltam vele, hogy ez meg sem történhet, és ennek szellemében is készültem. Ha azt mondták volna, hogy mégsem, azt persze át kellett volna gondolnom, de szerencsére ez nem következett be, maradtunk a programban. Ettől függetlenül már újra ott akartam lenni az edzőteremben, mert úgy éreztem, fogy a Los Angelesig hátralévő idő.

– Közben az sem mindegy, hogy Kőszegről Budapestre, a Fitt-Boxból a BVSC-hez, Varsányi Áron edzőtől Régi Dánielhez került.
– Az év eleje óta hivatalosan is az új klubomban edzek, és az elmúlt időszak azt bizonyítja, hogy ez jó döntés volt. Hála Istennek, a teljesítményem azt mutatja, hogy valami nagyon jó irányba változott, önbizalom terén és szakmailag is sokat fejlődtem, és már elhiszem, hogy a nemzetközi mezőnyben is van keresnivalóm. Ha valaki velem kerül szembe, ma már biztosan nem mondja azt, hogy jaj, de jó, inkább az ellenkezőjét…

– Kicsit még menjünk vissza Párizsba. Azt kapta az olimpiától, amit várt?
– Kislányként utaztam ki, de felnőtt nőként tértem haza, ehhez is kellett az a bizonyos Helif elleni meccs. Már megtapasztaltam, milyen egy olimpián ringbe lépni, és szeretném újra átélni. Meglepetés volt, hogy amikor a negyeddöntőre bevonultam, még engem fújolt ki a csarnok, csoda, hogy nem dobáltak meg, de amikor elértem a ringhez, ott már mindezt átfordítottam motivációvá. Ez kellett ahhoz, hogy a három menetet végig tudjam bokszolni, hihetetlen, de még élveztem is. Próbáltam úgy megélni, hogy ez ne rossz emlék legyen, és ma már száz százalékban pozitívak a Párizzsal kapcsolatos gondolataim.

– Hogy van a válla? A bal, amelyet háromszor is műtöttek?
– Köszönöm, jól, de nem kívánom senkinek, amikor újra és újra kiderült, hogy operálni kell. Először még elfogadtam, majd egy évvel később másodszor, az olimpia előtt meg harmadszor is műtöttek, ami több hónap kihagyást jelentett, azt nem kívánom senkinek. Aztán Párizs előtt begyulladtak a bölcsességfogaim, majd elkapott egy hányós-hasmenéses vírus, azt már tényleg nem hittem el. Egyébként meg a sérülés is a boksszal jár, mint ahogyan a néha keletkező monoklik is, nem is zavarnak, inkább büszkén viselem őket, persze nekem is volt olyan, hogy nem szívesen néztem tükörbe.

– Tavasz óta az olaszok élén olimpiai érmek sokaságát nyerő Emmanuele Renzini a szövetségi kapitányunk, aki Párizsban egy körrel korábban éppen Helif ellen ült a csúnyán megvert vb- és Eb-döntős, Angela Carini szorítósarkában. Néhány hónap közös munka után milyen döntésnek tartja a kinevezését?
– Teljesen jónak, hiszen a munkája, a tanácsai igazán pozitívan hatnak a fejlődésemre, csak az fura egy kicsit, hogy edzőtáborból edzőtáborba esünk, márciustól egészen idáig nagyjából így nézett ki a felkészülésünk. Tudom, hogy az olaszoknak is egy sportközpont az otthonuk, de nekünk ezt kicsit még szokni kell. Szerencsére a közösségünk erős, és úgy érzem, a világbajnokságon is jók leszünk. Amúgy pedig az elmúlt hónapok alapján egyre határozottabban érzem, hogy ez az év az én évem, ki van zárva, hogy ne álljak dobogóra Liverpoolban!