Ökölvívó Eb: Bernáth István remekelt, de most jön a lehetetlen küldetés

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2011.06.20. 18:55
Bernáth István remek teljesítményének köszönhetően négy magyar bokszolhat éremért az ankarai amatőr Európa-bajnokságon. A magyar szupernehézsúlyú fölényes pontozással nyert a lett Nikita Maculevic ellen.

Az jó jelnek tekinthető, ha a második menet derekán Kovács László szövetségi kapitány és Szántó Imre mosolyog a ringsarokban. De hogy erre egy magyar szupernehézsúlyú meccsén kerüljön sor, arra régen volt példa, és most sem igazán számítottunk rá. Csakhogy Bernáth István világversenyen talán most, a lett Nikita Maculevic ellen nyújtotta a legjobb produkcióját, és a meccs felénél már nagy különbséggel vezetett. A debreceni fiú 5:1-gyel kezdett, előnyéhez a második menetben további három pontot tett hozzá, hogy aztán a végén 11:3-as sikert ünnepelhessen. „Elégedett voltam" – mondta a mérkőzés után Bernáth, amihez Szántó Imre annyit tett hozzá: „Nemcsak ő, hanem én is."

Ebből azért le lehet mérni, hogyan bokszolt Bernáth. A következő fordulóban, már az éremért pedig jöhet a lehetetlen küldetés: a világ- és olimpiai bajnok Roberto Cammarellét kellene valahogyan megvernie.

Legfrissebb hírek

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik