Szűcs László újra táncol

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2005.05.13. 21:41
Címkék
Szűcs László visszatért. A kalandos életű, egykori junior-vb-ezüstérmes bunyós ma már középsúlyban csillogtatja kivételes technikáját. Jó néhány esztendeje, 1998 nyarán bokszolta első hivatásos mérkőzését, majd hat és fél év (!) önkéntes és kevésbé önkéntes szünet következett, végül három hete négymenetes pontozásos győzelemmel tért vissza a romániai Berendi János ellen.
Az Arena-Promotion által menedzselt, 37 éves egykori amatőrválogatott öklöző ma délelőtt, vélhetően 11 órától a Bánkút utcai Blue Alligator Gymben húz kesztyűt - ellenfele a bokszmatinén a debreceni Tóth Zsolt lesz."A legutóbbi mérkőzésemen már egészen jól ment a bunyó, és bár még érzem a hosszú kihagyást, eleinte fájt is mindenem, de most már hat lóval rángatnak előre - mondta a Kis Zoltán, népszerűbb nevén Totó védőszárnyai alatt készülő Szűcs. - Úgy fest, ez lesz az utolsó, négy menetre kiírt meccsem, egy hónap múlva már hatszor három percet bokszolok, szeptemberben pedig, ha Isten is megsegít, jöhet egy kisvilágbajnoki címmérkőzés. Nem véletlenül említettem Istent, nem tartanék itt a Hit Gyülekezete nélkül, ahová a családommal járok, ez a legfontosabb az életemben, a boksztudásom, Totó vagy a szponzorok csak a ráadás. Mindenesetre, nyáron német és lengyel edzőtábort tervezünk, Erdei Zsolt és Dariusz Michalczewski barátsága révén megoldódhatnak a gondjaim, hiszen edzőpartnerben idehaza bizony nagy a hiány."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik