Az ember, aki átmegy a falon

A magyar amatőrboksz vezérkara még véletlenül sem az ő nevével kezdi az esélylatolgatást, ha világ- vagy Európa-bajnokság előtt áll a sportág, a kisebbik Bedák, Balzsay vagy Hidvégi előbb említtetik meg – igaz, jövőre olimpia következik, és ha másért nem is, a bangkoki világbajnokságon (gyorsan rögzítsük: talán minden idők legerősebb, legszínvonalasabb világbajnokságán) szerzett bronzérem után már-már megkerülhetetlen a személye.
Káté ugyanis nem csupán egyetlen magyarként állhatott fel a vb-dobogóra, hanem Kovács István 1991-ben nyert aranya óta az első magyar, aki idegenből (hiszen 1997-ben Kokó és Erdei Zsolt Budapesten nyert vb-aranyat) hozott haza medáliát.
Négy nyert meccsel a háta mögött, köztük olyanokkal, mint a 2001-es vb-ezüstérmes ukrán Kolesznik vagy a végtelenül sokra hivatott, életveszélyes üzbég Mahmudov elleniekkel. Káté ebben a rendkívül szubjektív, a pontozók és a mérkőzésvezetők machinációit sem nélkülöző sportágban bírt ott lenni az eredményhirdetésnél úgy, hogy a vitán felül ("hivatalosan” volt vita, hiszen nem az őt legyőző szuperklasszis, a kubai Mario Kindelan Mesa, hanem a francia Willy Blain lett a vb legjobb bokszolója) a súlycsoportok felett álló ranglista első helyezettje ellen veszített, mégpedig vállalható pontkülönbséggel.

Ahhoz képest, hogy két éve, a belfasti vb után a szövetségi kapitány, Szántó Imre még azt mondta róla: olyan mint egy lendkerekes autó, nekimegy a szekrény lábának, az asztalnak, mindennek, a frissen véget ért vb kapcsán pedig maximális elégedettséggel okos, ragyogó bokszról beszélt…
– Most aztán jó Káté Gyulának lenni, igaz?
– Nem rossz, de az ünnepléssel még várni kell, mert olyan vagyok, mint egy hulla, nagyon kimerített a mögöttem lévő másfél hét – mondja Bangkok bronzérmese, a magyar válogatott egyetlen éremszerzője.
– Öt meccs, nem kevés. Néggyel nyertek már olimpiát is.
– Ha arra gondol, nem elsősorban fizikailag viselt meg a világbajnokság, még ha a súlyomat valóban nehezen is hoztam. A japán elleni nyolcaddöntőben kaptam két tiszta ütést, az emiatt is volt nagy győzelem, az ukrán mégiscsak vébéezüstérmes, az üzbég ellen pedig nagyon oda kellett tenni magam.
– Azon a meccsen szinte tökéletesen bokszolt.
– Az első menetben azért nem igazán, hiszen vesztésre is álltam, aztán Öcsi bácsi erősen rám pirított, megbeszéltük, mit is kellene tennem, és onnantól talán sikerült megmutatnom, mit is tudok.
– Ha visszaemlékszik a vébére, ez a meccs jut eszébe?
– Nem, inkább maga a város, Bangkok. Az összes ellentmondásával.
– Miután szinte végigbokszolta a másfél hetet, mennyire merült le?
– Fizikailag mindenképpen. A végére már fájt a vállam, izomlázam volt, egy ütés miatt a bicepszem is beállt, szóval éreztem a mögöttem lévő mérkőzéseket.
– A negyeddöntőben, az üzbég Mahmudov ellen nem látszott.
– A végén talán tényleg nem, ott nagyon elkaptam a fonalat.
– S Kindelan? A világbajnok?
– Szenzációs bokszoló, még a nagyapám, a legnagyobb szurkolóm is csak annyit mondott: ellene csoda lett volna, ha nyerek.
– El tudom képzelni, mennyire örült az öreg.
– Hú, nagyon, neki a legfontosabb, hogy nyerjek.
– Miután sosem felejti el megemlíteni, mekkora horgász, gondolom, most reszkethetnek a halak.
– Csak cápára megyek!
– Meg a tavak Kindelanjaira.
– Na jó, ebben az esetben nem leszek telhetetlen, Délegyházán, a tónál kicsit fújok egyet, ha már az osztrák hegyi patakok most várhatnak.
– Sokat nem pihenhet, bő fél év múlva már Európa-bajnokság, aztán meg, ha nem sikerül az olimpiai kvóta, jönnek a kvalifikációs tornák.
– Az Európa-bajnokságon mindenképpen dobogóra kell állnom, messzebbre egyelőre nem is tervezek.
– Hatvankilósként?
– Na látja, ez fogas kérdés. Legkésőbb augusztus végére, szeptember elejére el kell határoznom, maradok-e könnyűsúlyú.
– Mi szól mellette?
– Az, hogy már ismernek a bírók, az ellenfelek, ugyanakkor könnyen lehet, hogy a mostaninál is nehezebben hozom a súlyomat, és akkor váltani kell. De nem mindenáron.
– Akárhogyan is van, döntenie kell. De legalább némi rutint már szerzett.
– Hát, nem sok magyar bokszoló húzott kesztyűt egy vébén öt meccsen, az biztos. Legutóbb én is a budapesti junior-világbajnoki döntő előtt éreztem akkora nyomást magamon, mint most az első mérkőzés, illetve az éremért folyó csata előtt.
– Árulja már el, mit is takar az idehaza állandóan a hátán virító "Út a Harmadik Évezredbe Főiskola” felirat?
– A klubomon, az MTK-n keresztül kerültem oda, miután érettségiztem a Kossuth Lajos Szakközépiskolában. Logisztikát és szállítmányozást tanulok, egy éven túl vagyok, igaz, a következőt az olimpia miatt lehet, hogy elhalasztom. Mert most első helyen áll a bunyó, ez nem is lehet vitás.