MotoGP: így születnek a világbajnokok. Mir karnyújtásnyira a bajnoki címtől

És ha sikerül ez a karnyújtás, már azt sem mondhatja senki, hogy futamgyőzelem nélkül lett bajnok. Mert Joan Mir ma tökéletes, magabiztos és hiba nélküli motorozással megnyerte az Európa Nagydíjat, ezzel pedig 37 pontra növelte az előnyét Fabio Quartararo és Álex Rins előtt.

MotoGP: Morbidelli a Motorland Aragon királya, Nakagami bukott

Öt kanyar. Ennyi jutott Nakagami Takaakinak a mai futamon. Franco Morbidelli tényleg bemondta az „all in”-t, a Suzukik pedig idén harmadszor szereztek dupla pódiumot. Mir növelte előnyét az összetettben, három futammal a szezon vége előtt 32 pont választja el egymástól az elsőt a hatodik helyezett pilótától.

MotoGP: nem minden az, aminek látszik – Nakagami nyerte az első napot

Érdekesen és sok szempontból meglepően alakult a MotoGP Terueli Nagydíjának első edzésnapja. Mindenki a Ducatik felzárkózására számított, de mintha csak a múlt pénteket éltük volna újra az aragóniai pályán, sőt még annál is rosszabb. Közben Nakagami Takaaki felszabadultan az élre repítette tavalyi Hondáját.

MotoGP: Quartararo fontos pole-t szerzett, Mir a mezőny második felében

Hogy a hazai pálya adta extra motiváció, vagy csak a jókor időzített kockáztatás eredménye, azt nem tudni (gyanítjuk, hogy az utóbbi), mindenesetre Fabio Quartararo megnyerte a Francia Nagydíj időmérőjét, miközben egyik legnagyobb ellenfele a bajnokságban eddigi legrosszabb szombati eredményét könyvelhette el.

MotoGP: Quartararo nyerte a túlélőversenyt, Rossi a kavicságyban végezte

Ahogy azt mindenki megjósolta, a túlélés versenye volt a mai Katalán Nagydíj a MotoGP-ben. Nem gyakran látunk olyat, hogy a pilóták két másodperccel köröznek lassabban a futam végén, mint az első körökben. „Mintha tojásokon lépkedtek volna”, mondta a győztes csapatfőnöke, Wilco Zeelenberg.

Moto3: Masiát kizárták az időmérő edzés fő szakaszából

A gyorsaságimotoros-vb Stájer Nagydíján a Moto3-as kategóriában az időmérő első szakaszát megnyerő spanyol Jaume Masiát felelőtlen motorozásért kizárták a fő szakaszból.

MotoGP: az esés után jött az igazi veszély, egy hajszálon múlt…

Kis híján nagyon csúnya balesetbe szaladt bele az Osztrák Nagydíjon a Moto3-ban versenyző Toba Kaito. A japán versenyző ugyanis az esése után azonnal vissza akart pattanni a motorjára, csak sajnos ezt a forgalomban tette...

MotoGP: senki és semmi sem tudta megállítani Quartararót

Rajt-cél győzelmet aratott a MotoGP-ben a fiatal francia Fabio Quartararo, aki, ha így folytatja, átírhat sok rekordot. A második hely sorsa az utolsó előtti körben dőlt csak el Maverick Vinales javára, de mennyi minden történt közben! Elég csak annyit hozzá, hogy Valentino Rossi lett a harmadik.

MotoGP: Quartararo nyerte a drámai idénynyitót, Márquez megsérült

Fabio Quartararónak a sors visszaadta, amit tavaly elvett tőle, amikor első pole pozíciója után műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Ma mindenkit maga mögött hagyott a Spanyol Nagydíjon, ezzel 21 év után neki szólt először ismét a La Marseillaise egy királykategóriás verseny után.

MotoGP: viszlát valamikor, valahol...

Furcsa hangulatban telt a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíja, melyen a koronavírus miatt a MotoGP futamát nem rendezték meg. A két alacsonyabb géposztályban azért került sor a megméretésre, mert azokban a mezőny már a múlt héten Katarba érkezett tesztelésre.

MotoGP: japán és spanyol siker a csonka nyitófutamon

Moto2-ben a japán Nagasima Tecuta, míg Moto3-ban a spanyol Albert Arenas győzött vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság katari szezonnyitó futamán.

MotoGP: kaliforniai álom a Moto2-ben

Ha van pozitívum abban, hogy a MotoGP kategória szezonnyitóját törölni kellett a koronavírus terjedése miatt, akkor az az, hogy minden figyelem a két kisebb kategóriára összpontosul. És bizony van mire figyelni, izgalomból és hollywoodi filmekbe illő történetekből most sincs hiány Katarban.

MotoGP: Quartararóé az idény utolsó pole pozíciója

A francia Fabio Quartararo szerezte meg a pole pozíciót a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájában (MotoGP) a Valenciai Nagydíj időmérő edzésén. A második a világbajnok Marc Márquez lett, míg a harmadik helyről az ausztrál Jack Miller indulhat a vasárnapi versenyen.

MotoGP: Quartararo űridővel nyerte az első edzésnapot Malajziában

Bár Fabio Quartararo tegnap azt nyilatkozta, hogy teljesen más beállításokkal megy, mint az év elején, mégis előnyt jelenthet majd neki a többi pályához képest, hogy teszteltek a malajziai pályán a télen, azaz nem először gurul itt pályára MotoGP-motorral. Talán még ő maga sem számított ekkora előnyre, hiszen már reggel megdöntötte az eddigi hivatalos pályacsúcsot, aminél a délutáni edzésen további négy és fél tized másodperccel ment jobbat.

MotoGP: Márquez újabb skalpja egy utolsó körös harcban

Nem a megszokott menetrenddel indult a MotoGP-sek napja, hiszen a sportág történetében először vasárnap reggel, az warm up edzések után rendezték meg a kvalifikációt, amit fél másodperces előnnyel Maverick Vinales húzott be. De a lényeg csak néhány órával később következett.

MotoGP: eső, esések, kenguru – csak egy átlagos nap Phillip Islanden

Tegnap még közel harmincfokos hőség tombolt az ausztrál szigeten, ahol a világ egyik leggyönyörűbb és leggyorsabb pályája fekszik. Nem véletlenül sorolja szinte az összes pilóta a kedvencek közé. Csak ne késő ősszel kéne itt versenyezniük... Mert ahogy szinte minden évben, 12 óra leforgása alatt megérkezett a tél, sőt mind a négy évszak tiszteletét tette az Ausztrál Nagydíj első edzésnapján.

MotoGP: Márquez tovább szárnyal; Quartararo az év újonca

Ahogy azt ígérte, Marc Márquez hiába nyerte meg a világbajnoki címet két hete, egy másodpercre sem engedett ki, sőt. Negyedik futamát nyerte meg zsinórban ma Motegiben, amire utoljára 2014-es csúcsszezonjában volt példa. A másodikként célba érő Fabio Quartararo nemcsak a legjobb yamahás lett ismét (2015 után először a top3-ba hozva a márkát Japánban), de az év újonca címet is behúzta.

MotoGP: Márquez a legvégén villant, ismét ő a világbajnok!

A spanyol Marc Márquez nyerte meg a 2019-es Thai Nagydíjat, s ezzel biztossá vált, hogy ebben a szezonban is ő zárja az élen a MotoGP pontversenyét. Nem az év futamát láthattuk, hiszen ismét a taktika versenye volt ez mintsem az előzéseké. Az egész verseny alatt csak arra várt mindenki, hogy Marc Márquez mikor szánja el magát az előzésre. Fabio Quartararo nagy valószínűséggel a jövő embere, de ma mindenki Márquezt ünnepli, és teljesítményét még a legnagyobb ellenfelek is elismerik. 

MotoGP: KTM az első sorban; balhé M. Márquez és Rossi között

A spanyol Maverick Vinales volt a leggyorsabb a San Marinó-i Nagydíjon a MotoGP szombati időmérő edzésén. A második rajtkockából a szintén spanyol Pol Espargaró indulhat a KTM-mel, míg a harmadikból a francia Fabio Quartararo. A címvédő Marc Márquez ötödik lett, Valentino Rossi a hetedik.

MotoGP: Vinales tavaly október után ismét győzni tudott

Könnyebb és eredményesebb útra számított Maverick Vinales, amikor három éve a Yamaha gyári csapatához szerződött. Az első évben ugyan háromszor sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára, de tavaly ez már csak egyszer jött össze neki, idén pedig még egyszer sem – a mai napig. Folytatódik tehát a 2011 óta tartó sorminta, hogy évente felváltva nyer yamahás és hondás pilóta Assenben a királykategóriában.