Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Először 1925-ben, azaz éppen száz évvel ezelőtt engedték be a – fogalmazzunk így – büszke franciák a külföldieket a párizsi salakra, ekkortól lett a versenyük French Open, azaz nyílt francia bajnokság. Ebben a döntésben nyilván szerepet játszott az 1924-es párizsi olimpia teniszversenyeinek óriási közönségsikere is – a két bemutatót leszámítva 1988-ig utolsó ötkarikás tornán nem kis meglepetésre mind az öt aranyat az amerikaiak nyerték meg. Az 1925-ös francia bajnokságon az egyesek 61 férfi és 34 női indulója között persze hatalmas volt a hazai fölény, és nemcsak mennyiségben (36, illetve 23 francia volt a 61-es, illetve 34-es főtáblán, köztük az első világháború előtt nyolcszoros bajnok, 1925-ben már 42 éves legenda, Max Decugis), hanem az eredményekben is.

Mind az öt szám a rendezőé lett, olyan korszakos legendák nyertek, mint a Krokodil, René Lacoste (ma már nem annyira a pályán, sokkal inkább a sportruházatban betöltött szerepe miatt ismert) vagy Suzanne Lenglen, akinek a nevét a mai Roland Garros második legnagyobb, befedhető 10 ezres stadionja viseli. És persze a párosokban is taroltak a franciák, Mademoiselle Lenglen – aki a norvég műkorcsolyázó, Sonia Henie mellett a századelő másik világszerte ünnepelt női szupersztárja volt – a párosokkal együtt triplázott, a híres négy Muskétásból pedig Jean Borotra Lacoste-tal férfi, Jacques Brugnon pedig Lenglennal vegyes párosban diadalmaskodott. A negyediknek, Henri Cochet-nak egy évet még várnia kellett: 1926-ban férfi egyesben ő nyerte meg a francia bajnokságot.

A verseny egyébként 1891 óta íródó történetében egészen 1933-ig kellett várni az első külföldi győztesre, ekkor az ausztrál Jack Crawford legyőzte a már ötszörös bajnok Cochet-t, kisebb nemzettragédiát okozva ezzel a Szajna partján. Az első „franciamentes” döntőig sem kellett sokat várni: 1936-ban a német grófivadék, Gottfried von Cramm nyert Crawford ellen. Innentől bealkonyult a házigazdának, a két világégés alatt (1915–1919 és 1940–1945) meg sem rendezték az 1928 óta a híres első világháborús pilóta után Roland Garrosnak nevezett versenyt, amelyet az elmúlt nyolcvan évben a férfiaknál mindössze kétszer (1946-ban Marcel Bernard, 1983-ban Jannick Noah), a nőknél háromszor (1948-ban Nelly Adamson Landry, 1967-ben Francoise Dürr, 2000-ben pedig Mary Pierce) nyert meg hazai teniszező.

A francia nyílt nemzetközi teniszbajnokságot ezen a néven szinte sosem emlegetik, a köznyelv csak így hívja: Roland Garros. Na de ki volt Monsieur Garros? Teniszező biztosan nem, ellenben egy sor sportágban vitézkedett, mígnem olthatatlan szerelemre gyulladt a repülés iránt. A 24 éves Roland Eugene Adrien Georges Garros 1912. szeptember 12-én 5000 m rekordmagasságot ért el, majd 1913. szeptember 23-án Morane-Saulnier gépen a Riviérán fekvő Frejus-Saint Raphaël és a tunéziai Bizerte között elsőként repülte át a Földközi-tengert. Az első világháborúban gyakorlatilag létrehozta a vadászgépek elődjét azzal, hogy géppuskával felszerelt gépén a légcsavarra szerelt acéllemezekkel térítette el az ellenséges lövedékeket. Egy darabig. 1915-ben ugyanis üzemanyaghiány miatt a megszállt Flandriában kényszerleszállást hajtott végre, és fogságba esett. Hiába gyújtotta fel a gépét, a németek mindent hazavittek tanulmányozni belőle, ami mozdítható volt – és a holland Anthony Fokker közreműködésével ez alapján alkották meg a kor legmodernebb vadászgépeit. Garros a fogolytáborból 1918 februárjában megszökött, otthon megkapta a Becsületrendet, ám miután visszatért az MS 26-os repülőrajhoz, október 5-én az Ardennekben lelőtték. A franciák egyik legnagyobb nemzeti hőséről tíz évvel a halála után nevezték el a párizsi tenisz Grand Slam-torna helyszínét.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) égisze alatt futó, de a férfiak és a nők hivatásos szervezetei, az ATP és a WTA által is elismert, világranglistapontokat adó viadalokon csak 1933 óta hívják Grand Slamnek azt, ha valaki egy adott naptári évben mind a négyet megnyeri, a más sportágakból (baseball, golf, bridzs) kölcsönzött kifejezést Alan J. Gould sportújságíró használta először a négy nagy tenisztorna megnyerésére, amikor Crawford egy sikerre volt a négytől – igaz, neki ez végül nem jött össze. A Grand Slam ritka, mint a fehér holló, az is, ha valaki egymás után, de nem egy évben nyeri meg a négy tornát, sőt az sem túl sűrű, hogy egyáltalán a teljes karrier alatt összejöjjön. Klasszikus Grand Slamre a férfiaknál egyesben az amerikai Don Budge (1938-ban) és az ausztrál Rod Laver (ő kétszer is, 1962-ben és 1969-ben), a hölgyeknél pedig Maureen Connolly (1953), Margret Court (1970) és a szöuli olimpiával együtt úgynevezett Golden Slamet teljesítő Steffi Graf 1988-ban volt képes. Párosban kilencen, Court kétszer is, a junioroknál pedig 1983-ban a későbbi hatszoros Grand Slam-torna-győztes svéd Stefan Edberg. (Amerikában 1927-től, Párizsban 1930-tól, Londonban, de nem Wimbledonban, hanem fedett pályán 1934-től a profiknak is rendeztek major tornát, aztán 1968 után eljött az open era, és az összeolvadással kialakult a nemzetközi tenisz ma ismert versenyrendszere.)

A korábban labdarúgóként és jégkorongozóként is válogatott, asztaliteniszben 1926-ban csapatvilágbajnok Kehrling Béla (akit a művelt nyugaton leginkább Béla von Kehrling néven emlegettek) az 1925-ös nyitás után egy évvel mutatkozott be Párizsnak, mindjárt egy negyeddöntős szerepléssel, amit 1929-ben megismételt, de párosban például Wimbledonban 1925-ben és 1926-ban elődöntőzött is, a maga korában igazi nagymenőnek számított. Mi, magyarok először 1947-ben ünnepelhettünk győzelmet Párizsban, amikor Asbóth József utasította maga mögé a mezőnyt (8:6, 7:5, 6:4-ra verte meg a döntőben az amerikai Eric Sturgesst) – majd a kommunista rezsim elől 1958-ban Nyugat-Németországba távozott. („Nincs az a világrész, amiért én Magyarországot elhagynám” – nyilatkozta 1947-ben a Népsportnak, 1956 után már érthetően másképp gondolta…) Körmöczy Zsuzsának elvi problémái nem voltak a rendszerrel, ellenben fantasztikusan teniszezett, aminek 1958-ban Roland Garros-győzelem, 1959-ben döntő lett az eredménye.

Gulyás István is már-már bajnok volt 1966-ban, de belement, hogy bokasérülés miatt visszalépő ellenfelével egy nap késéssel mégis megmérkőzzön – természetesen veszített, viszont az UNESCO nemzetközi fair play-díját megkapta. Párosban Taróczy Balázs a svájci Heinz Günthardt oldalán 1981-ben, Temesvári Andrea a nőknél az akkor már amerikai Martina Navratilovával 1986-ban, Babos Tímea 2019-ben és 2020-ban a francia Kristina Mladenoviccsal győzött, a juniorok között pedig 2005-ben Szávay Ágnes nyerte meg az egyest és a későbbi fehérorosz világelsővel, Viktorija Azarenkával a párost is, míg az utóbbi Babosnak 2010-ben az amerikai Sloane Stephens oldalán sikerült.

EMLÉKEZTETŐ
FRANCIA NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG     
Párizs, 1925. május 28.–június 6.     
A győztesek     
 Férfi egyes: René Lacoste (francia)
Női egyes: Suzanne Lenglen (francia)
Férfi páros: Jean Borotra, René Lacoste (francia)
Női páros: Suzanne Lenglen, Julie Vlasto (francia)
Vegyes páros: Suzanne Lenglen, Jacques Brugnon (francia)