A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Nemzeti Sport (meg úgy egyáltalán különösebb sportsajtó) nem lévén az eggyel korábbi századfordulón, minden híradás vonzza a múltban kutakodó tekintetet, például a Sport-Világ 1900. augusztus 19-i száma, amely a „párisi” úszóversenyekről tudósítgat, például így: „A víznek alig észrevehető lassú folyása volt, az összes versenyek egy vonalban lettek úszva.” A felvidéki Halmay Zoltán nemzeti hőssé válására ekkor még négy évet várni kellett (1904-ben St. Louisban két aranyérmet szerzett), ám már Párizsban, pontosabban az ansieres-i Szajna holtágában is megmutatta, milyen kvalitásokkal bír. „Hízelgő a magyar úszósportra nézve, hogy Halmay egyedül minden távon oly szépen képviselte a magyar nevet, és bennünket csak megnyugtathat az ő kiváló szereplése, hiszen itthon nem ő a feltétlenül legjobb, kemény ellenfele Gräfl Károly, akivel szemben nem egyszer kellett magát reálisan legyőzöttnek vallania.” De hol volt Gräfl? Eredetileg ő is indult volna, ám katonai felettesei ezt végül nem tették lehetővé, holott „mint az eredmények mutatják, neki elsőrangú esélye lehetett volna a 4000 méteres versenyben…” Így aztán 4000 méteren Halmay második lett, akárcsak 200 gyorson, 1000 méteren pedig a harmadik hely jutott neki.

Az 1900. évi, hivatalos nevén a II. nyári olimpiai játékokat Párizsban, Pierre de Coubertin újkori ötletgazda hazájában rendezték meg. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság éppen az ő elvitatathatalan érdemei elismeréseként ítélte oda a rendezési jogot. Az már már kérdés, hogy az az évi világkiállítás égisze alatt zajló eseménysorozatot képtelenség volt követni, a megnyitót 1900. május 14-én tartották, az utolsó versenyekre október végén került sor, amikorra Párizsba már vastagon „beszökött” az ősz. A második olimpia összesen 160 versenynapig tartott, huszonnégy ország 997 sportolója (ennek 72%-a francia) vett részt – de ezt az adatot jobb, ha óvatosan kezeljük, mert az olimpiáról nem készült hivatalos jelentés, így a sporttörténészeknek sem egyszerű eligazodni a ránk maradó adaterdőben. A hivatalos versenyszámokról, a részt vevő versenyzőkről és főleg az eredményekről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos állásfoglalása időről időre változik, amit tudni lehet, abból azonban kiviláglik, hogy a versenyek színvonala és sportértéke felülmúlta az 1896-os athéni olimpiáét. Ezzel együtt nem véletlen, hogy az emlékezet a „zűrzavarok olimpiájaként” őrizte meg a párizsit, tekintettel a rendezés felületességére és a körülmények minősíthetetlen színvonalára, no meg arra, hogy a hivatalos francia körök a párizsi világkiállítás mellékeseményeként tálalták a játékokat – Coubertin báró például kénytelen is volt átengedni a szervezést a világkiállítás illetékeseinek.

Később sosem látott sportágak vonultak fel, mint a horgászat, a motorverseny, a hőlégballonozás, a krikett, a krokett, a baszk pelota, az úszók akadályversenye és a víz alatti úszás. De kötélhúzásban is osztottak érmeket, sportlövészetben pedig ez volt az egyetlen alkalom, amikor élő galambokra lövöldöztek. Az úszás mellett az evezést és a vízilabdát is a Szajnában rendezték, a vitorlásversenyekre pedig Le Havre partjainál került sor.

Viszont először szerepeltek nők, ha minden igaz, 21-en, elsősorban golfban, no meg teniszben, amelyben női egyest és vegyes párost is rendeztek. Az olimpiatörténet első női aranyérmese a Helene Barbey néven az Egyesült Államokban születő Hélene de Puortales grófnő volt, aki férjével, Hermann-nal és sógorával, Bernard-ral vitorlázásban Svájcnak nyert aranyérmet. Az első egyéni női olimpiai bajnoki címet pedig a már akkor is háromszoros, végül ötszörös wimbledoni bajnok brit teniszező Charlotte Cooper szerezte meg. 

A nemzetiségi hovatartozást a rendezők kissé nagyvonalúan kezelték, ennek köszönhetően az 5000 méteres futásban győztes brit csapat tagja, Stanley Rowley előzőleg ausztrál színekben 100 méteren harmadik lett… Mivel a francia rendezők vasárnaponként is tartottak versenyeket, és az amerikai egyetemek egy része ezen a napon vallási okokból eltiltotta sportolóit a versenyzéstől, néhány szám döntőjéből épp a legesélyesebbek hiányoztak. Az amerikai Myer Prinstein például a távolugrás döntőjében nem állt rajthoz, mégis ezüstérmet kapott a selejtezőben elért eredményéért. Már ha kapott, mert a dobogósok jelentős részét érem helyett különböző kupákkal honorálták. A vívók között ellenben a hivatásosoknak is rendeztek versenyt, és a párbajtőrrel győztes francia Albert Robert Ayat 3000 frankkal lett gazdagabb. (Érdekesség, hogy a magyar kard atyja, a már évekkel korábban Budapesten letelepedő Italo Santelli a hivatásosok, azaz a mesterek között karddal ezüstérmes lett, ezt több helyütt magyar éremként tartják nyilván, de a NOB hivatalos eredménysorában olaszként szerepel.)

A Hajós Alfréd által elindított magyar sikerszéria Párizsban sem szakadt meg, bár itt voltunk a legközelebb ahhoz, hogy arany nélkül maradjunk, hiszen a legfényesebb éremből mindössze egy jutott honfitársunknak. Bauer Rudolf diszkoszvető az általa meghonosított forgó mozdulatsor végén a Bois de Boulogne parkjában 36.04 méterre hajította a diszkoszt, ami új olimpiai csúcsot jelentett (mondjuk, ez 125 éve nem volt akkora szám), és 90 centivel múlta felül a második helyezett cseh (bohémiai) Frantisek Janda-Suk dobását. Bauer (akinek az eredményhirdetésén a zenekar először az amerikai himnuszt kezdte játszani, ezekkel meg voltunk áldva, Hajós négy évvel korábban az osztrák himnusszal járt ugyanígy…) soha többé nem indult atlétikai versenyen, gazdálkodóként élt a Solthoz közeli Sósér-pusztán, versenyen kívül 43 métert tudott diszkosszal, 1932-ben hunyt el. Bauer és Halmay érmein kívül a magasugrásban 175 cm-rel harmadik jogász, dr. Gönczy Lajos állhatott fel a dobogóra, aki 1915-ben Doberdónál vesztette az életét. 

Ezen az olimpián kezdte meg szenzációs olimpiai szereplését Ray Ewry, az amerikai Gumiember, aki az akkoriban bevezetett helyből ugró számokban tarolt, három olimpián távolban, magasban és hármasban összesen nyolc aranyérmet nyert, és vélhetően csak azért nem kilencet, mert 1908-ban hármasugrást nem rendeztek. De az atlétikai versenyek legeredményesebb sportolója mégsem ő volt, hanem honfitársa, Alvin Kraenzlein, aki megnyerte a 60 méteres síkfutást, a két gátfutószámot és a távolugrást is – azóta sem tudott senki ugyanazon az olimpián atlétikában négy egyéni számban aranyérmet szerezni.

Pierre de Coubertin NOB-elnök nem lehetett büszke az övéire – leszámítva, hogy az érmek nagyjából 40%-át a franciák szerezték meg –, de azért csak sikerült négy évvel később is egy világkiállítás alá szervezni a harmadik játékokat. Az olimpizmus Párizst és St. Louist ma sem tudja, hogyan élte túl.

II. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK
Helyszín: Párizs
Időpont: 1900. május 14.–október 28.
Résztvevő országok száma: 26
Résztvevő sportolók száma: 1226 (1205 férfi, 21 nő)
Magyar sportolók száma: 17 (17 férfi)
Sportágak száma: 20
Aranyérmek száma: 95