Baján Artúr kikötőt és diplomáciai kapcsolatokat is épített Portugáliában

Két kiváló sportemberét köszöntötte a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület (BETE) 1912. február 15-én, a magyar királyi földművelésügyi miniszter díja, a bajnoki serleg kézről kézre járt az ünnepi vacsorán. A csak éjféltájt szétszéledő vendégek a tizenegy nappal korábban szép sikert elérő Baján Artúr (Arthur, Artur) és Kaczander Ernő egészségére koccintottak, tudniillik az első, illetve a harmadik helyen végeztek a Magyar Sí Klub (MSK) második nemzetközi síversenyén, amelyet – az előző évi első viadalhoz hasonlóan – egyúttal magyar bajnokságnak hirdettek meg Tátraszéplakon. Baján diadalának értékét csak növelte, hogy ő lett az első „igazi” magyar bajnok, tekintve, hogy 1911-ben az osztrák Richard Gerin (Österreichischer Wintersport Club) végzett az élen a távverseny (sífutás lesiklószakaszokkal megspékelve) és a síugrás eredményeinek összesítése nyomán.

A Felsőmagyarország és a Nemzeti Sport tévesen említette különlegességként, hogy Baján a Hungária Evezős Egyletnek nyerte meg a kupát, tudniillik 1912. január 19-én felvette tagjai közé a BETE, amiről a klub 1910–1913-as évkönyve tanúskodik. Érdekesség, hogy sífutásban csaknem háromperces hátrányban érkezett másodikként a célba a mintegy kilenc kilométeres távot letudva, ám ugrásban jócskán kompenzálta lemaradását. Népes közönség vette körül a sáncot február 4-én, eljött a versenyre többek között gróf Teleki Pál, gróf Károlyi Gyula és Bárczy István, Budapest polgármestere. Ebben a versenyszámban csak négyen indultak, és három-három ugrást kellett végrehajtaniuk; a versenybírók 1–6 pontig osztályozták a produkciókat az elugrást, a testtartást, a távolságot és a leérkezést követő továbbsiklást is figyelembe véve. Baján 18-20 méterre repült, míg Gerin Richárd leghosszabb légi útja után is csak 15 métert mértek.

„A tavalyi győztes, a Pirat-evezős csapatból közismert Gerin Richard vereséget szenvedett Baján Artúrtól, egy eddig ismeretlen nevű sportembertől, aki háromévi svájci tartózkodása alatt tanulta meg a versenyszerű síelést” – tudósított a Nemzeti Sport, a Pesti Hírlap cikke pedig rögtön meg is magyarázta a svájci hátteret: „Zürichben végezte egyetemi tanulmányait és ott tett szert sífutási tudására. Egyike különben a legjobb evezősöknek, ő strokeolta Svájc bajnoki négyesét győzelemre.”

A budapesti Evangélikus Gimnáziumban érettségiző, 17-18 évesen Italo Santelli vívóiskolájában trenírozó Baján 1906-ban iratkozott be a Zürichi Műszaki Egyetem mérnöki karára, és nem lehet véletlen az országválasztása. A családfát tanulmányozva kiderül, hogy édesanyja, Hedvig Maey szülei Zürichben hunytak el (nagyapja 1908-ban, nagyanyja 1931-ben), azaz vélhetően náluk lakott egyetemista évei alatt. A fentiek ismeretében kijelenthető, hogy Baján nemcsak a síelés, hanem a versenyszerű evezés tudományát is Svájcban szívta magába, és nagy valószínűséggel 1911-ben térhetett haza, immár építőmérnöki diplomával a zsebében, amelyet 1913-ban honosítottak.

Az 1911-ben alapított Hungária Evezős Egylet kormányos nyolcasának – Szebeny István, Baján Artúr, Manno Miltiadesz, Jeney István, Gráf Lajos, Szebeny Miklós, ifj. Szebeny Antal, Szebeny György vezérevezős, Vaskó Kálmán kormányos – tagjaként szűk fél évvel síbajnoki címe megszerzését követően részt vett a stockholmi olimpián, miután júniusban „szétlövéssel” megszerezték a jogot az indulásra a nagyon erős Pannónia ellenében.

A svéd fővárosban azonban nem tudtak felnőni a német Berliner Rudervereinhez, a későbbi bronzérmes egység három hajóhosszal előzte meg őket a harmadik előfutamban. A négy Szebeny testvér egyike, Antal érdekes történetet osztott meg egy hónappal korábban Az Ujságban, eszerint a nagy hírű Grasshopper azért nem indult az 1910-es Európa-bajnokságon, mert a svájci válogatón csak négy tizedmásodperccel verte meg városbeli vetélytársát, a Züricher Seeclubot, amelynek nyolcasát Baján sztrókolta – vagyis a „szöcskék” nem érezték magukat elég erősnek.

Baján – immár az 1913 nyarán megalakult Magyar Síszövetség égisze alatt – 1914 februárjában megszerezte második síbajnoki címét, megelőzve az 1913-ban győztes, osztrák klubot képviselő norvég Mathias Aast. Ezúttal is síugró-teljesítményének köszönhette az elsőséget. Evezésben viszont nem nyert a nyolcassal az első alkalommal kiírt magyar bajnokságon, merthogy a Hungária a juniorjait nevezte. Jó egy hónap múlva kitört az első világháború, Baján az első hónapokban az északi harctéren, illetve Felvidéken, Sáros megyében szolgált, a világégést követően pedig csak rövid időre tűnt fel a neve sportolóként vagy edzőként. Az 1919 februárjában a Normafánál rendezett versenyen – a Magyar Sí Klub színeiben, kevés edzéssel a háta mögött – Déván Istvánt felülmúlva nyert tízméteres ugrással a tökéletesnek korántsem nevezhető sáncon, míg a Hungáriát művezetőként szolgálta, többek között a juniorokat és a női négyest trenírozta, amelyet későbbi felesége, Baló Viola sztrókolt. Vélhetően 1921-ben (legkorábban 1920-ban) költözött Genfbe, itt fogadott örök hűséget szíve választottjának is. Ottléte kapóra jött az evezősszövetségnek, őt kérték meg, hogy a nemzetközi szervezet 1922. áprilisi genfi kongresszusán képviselje Magyarországot.

Az 1920-as évek derekán már Rómába szólította mérnöki munkája, emellett tudósította a Nemzeti Sportot. Például ő küldött híreket az 1930. május 11-i budapesti meccsre készülő olasz labdarúgó-válogatottról, amely 5:0-ra leradírozta a magyar együttest az Üllői úton. A következő évtizedben már a portugál fővárosban dolgozott (és tudósította a sportlapot), ő vezette a megújuló lisszaboni kikötő építését – az 1931. májusi alapkőletételen bemutatták Óscar Carmona köztársasági elnöknek is. Az Imrédy-kormány alatt, 1938-ban kinevezték Magyarország lisszaboni tiszteletbeli konzuljának, a második világháború befejezése után is maradhatott a posztján – olyannyira, hogy 1946–1947-ben Magyarország egyetlen hivatalos képviselőjeként intézte a konzuli ügyeket Portugáliában. Ekkor már új szelek fújtak itthon, a Dinnyés-kormány külügyminisztere, Molnár Erik javaslatára 1948 februárjában mentette fel a Minisztertanács.

Baján nem tért haza, Portugáliában maradt feleségével. Estorilban éltek, éppen ezért feltételeztük, hogy gyakran találkoztak Horthy Miklóssal, aki családjával – feleségével, Purgly Magdolnával, 1942-ben elhunyt István fia özvegyével, gróf Edelsheim Gyulai Ilonával és unokájával, Istvánkával – 1949-ben települt át Németországból az óceánparti portugál városba.

Segítségül hívtuk Újpétery Elemér követségi titkár (1944-től ügyvivő) vaskos visszaemlékezését (Végállomás Lisszabon) és a meny naplóját      (Becsület és kötelesség, 2. kötet 1945–1998). Az Újpétery-kötetet átlapozva egy helyen bukkantunk rá a tiszteletbeli konzul Baján nevére (a szerző megjegyzi, hogy „semmiféle politikai szerepet nem játszott”), míg Edelsheim Gyulai Ilona naplójából kiderül, hogy baráti kapcsolatot ápoltak a volt síbajnokkal és feleségével. Olyannyira szoros volt a viszony, hogy Bajánék öt szentestét (1950, 1952, 1953, 1954, 1955) is Horthyék otthonában töltöttek.      „Ez volt az első karácsony, amikor István segített a fadíszítésben. Nagy jókedvvel csináltuk Ilával együtt. Jenő bácsi is megérkezett a gyertyagyújtásra, és eljött Baján Artúr és Viola is; szép ajándékokkal leptek meg bennünket” – olvasható az 1950-es karácsonyról. (Jenő bácsi Horthy Miklós testvére volt.) Többek között azt is megtudhatjuk, hogy 1952. május 11-én Baján kísérte el Horthyt António de Oliveira Salazar portugál miniszterelnökhöz; 1953 április 16-án Bajánék és Horthyék együtt hallgatták meg Habsburg Ottó lisszaboni előadását az európai biztonsági problémákról; vagy az 1954 júliusában Guy Bowden angol ezredessel házasságot kötő Ilonát három nappal londoni esküvője előtt Baján elkísérte a lisszaboni repülőtérre, ahol együtt ebédelt a Horthy családdal.

Gróf Edelsheim Gyulai Ilona apósa és anyósa halála után – például 1960-ban – is találkozott a Baján házaspárral, amelynek férfi tagja, az első „valódi” magyar síbajnok, a kiváló evezős 1969. szeptember 12-én hunyt el Estorilban.