Népsport: Knapp Miksa a spanyolnáthát nem védhette ki

Szűk körű, csendes megemlékezést tartottak nemrég a Kozma utcai izraelita temető 12. parcellájában, Knapp Miksa rendbehozott, kitakarított sírjánál. A futball varázsa ez is: van abban valami különös, hogy egy több mint száz évvel ezelőtt elhunyt, réges-régen feledés homályába merülő személy képes összehozni négy-öt nemzedékkel későbbi, vadidegen embereket egy eldugott temetői szegletben. Ami összekötötte a résztvevőket nem volt más, mint a kapcsolódás az egykori labdarúgóhoz, akár sporttörténeti érdeklődésből, akár klubszimpátia alapján, akár vallási megfontolásból. „Tőlünk korán elragadva rideg földtől eltakarva szívünkben öröké élsz. Megtört szüleid és testvéreid” – olvashatók a fehér sírkövön az első világháború végén bevésett betűk, alatta rövid héber nyelvű felirattal megtoldva, a helyszínen megjelentek között pedig ott volt az ötletgazda, Joó Alfréd MTK-történész mellett Radnóti Zoltán főrabbi, valamint Kiss Vince, Rajka község polgármestere és a Győr-Moson-Soporon vármegyei település reprezentatív küldöttsége. Ott látta meg ugyanis a napvilágot 1890. július 14-én Knapp Miksa, és az 5500 lakosú település már döntött is arról, hogy az újra felfedezett sportbüszkeség tiszteletére hamarosan emléktáblát avat.

De ki is volt a magyar futball hőskorának rejtélyes figurája?

Ha a tényszerű adatoknál maradunk, így foglalhatnánk össze pályafutását: az MTK kapuját védte 1907-től 1918-ig, a csapattal négyszer nyert bajnoki aranyérmet (1908, 1914, 1917, 1918), négy alkalommal bajnoki ezüstöt (1910, 1911, 1912, 1913), kétszer Magyar Kupát (1912, 1914), kiérdemelte az MTK örökös bajnoka címet, a magyar válogatott mezét nyolcszor viselhette.

Címeres mezben sajátosan egyhangú mérkőzéssor jutott neki. Svédország ellen játszott először, 1914. június 19-én (5:1 Stockholmban), majd hétszer Ausztria ellen kapott szerepet – Bécsben egy győzelem (2:1), egy döntetlen (1:1), két vereség (2:4, 1:3) volt a mérlege, Budapesten két győzelem (2:1, 6:2) és egy vereség (2:3). Mindössze 28 éves volt, amikor 1918. szeptember 29-én végzett vele az Európa-szerte pusztító spanyolnátha. Személyiségéről, kisugárzásáról és népszerűségéről a legtöbbet a Sporthírlap 1918. október 28-i számában közölt megemlékezésből tudhatunk meg, a cikk egyúttal hírt ad az MTK gesztusaként meghirdetett emlékkupáról is.

„Az MTK kegyelete meghatóan szép formában nyilatkozik meg elhunyt játékosának, Knapp Miksának emléke iránt. Az egyesület a minap tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy Knapp Miksa nevére vándordíjat alapít s azt átadja az MLSz-nek az emlékmérkőzések rendezése céljából. […] Knapp Miksa elsősorban egyesületéé volt, kedves egyéniségét, finom modorát, bajtársi jó szívét főképpen klubtársai élvezték és érezték, helyén való tehát, hogy a nevét megörökítő mozgalom is az MTK-ból indult ki és talál fölkarolásra. Knapp Miksa azonban a nagyközönségé is volt, játéka az egyetemes sportot is szolgálta és a nagyközönséget is gyönyörködtette. Amikor tehát arról van a szó, hogy a korán elköltözött kitűnő játékosnak a nevét maradandóvá akarjuk tenni, amikor áldozni akarunk az emlékének, ebből a nemes ténykedésből részt kell juttatni mindenkinek, aki Knapp Misit ismerte és szerette. A vándordíj, amelyet az MTK tervez, hirdesse az egész sporttársadalom becsülését és elismerését a megboldogult emléke iránt.”

Talán a hirtelen felbuzduló lelkesedés után oly gyakran következő lelohadásnak újabb példája, mindenesetre a magyar futballtörténetírásban a Knapp Miksa-emlékdíj legfeljebb kisbetűs lábjegyzetként kaphat helyet, tekintve, hogy néhány év után kifulladt. Pontosabban 1924-ben elkallódott a tartalékcsapatoknak kiírt kupa győztesének járó díj, a Magyar Labdarúgók Szövetsége székházában valahogy nyoma veszett, megtörve a szervezők lendületét.

De vissza az ifjú kapus halálának körülményeihez! Megint csak a Sporthírlap cikkét érdemes fellapozni: „Fájdalmas gyász sújtott le a magyar football sportra: vasárnap délben 12 órakor, 23 esztendős (valójában 28 esztendős – Cs. P.) korában meghalt Knapp Miksa, az MTK sokszoros reprezentatív kapusa, footballista gárdánknak egyik legnépszerűbb és legszimpatikusabb tagja. Tíz nappal ezelőtt spanyol betegségbe esett, tüdőgyulladást kapott s a gyilkos háborús epidémia elpusztította fiatal életét. Intelligens, képzett fiatalember volt Knapp Miksa, akit rajongó szeretettel vettek körül klubtársai és sportbeli bajtársai egyaránt. Műegyetemi tanulmányainak befejezése előtt állott s szolgálta a hazát zászlósi rangban, legutóbb pedig mint a katonai rendőrséghez beosztott tiszt teljesített szolgálatot. Az MTK csapatának játékosai az FTC elleni mérkőzésen fekete karszalaggal adtak külső kifejezést őszinte gyászuknak. Az elhunyt footballistát kedden délután temetik.”

Az említett, FTC elleni Üllői úti mérkőzésen az MTK 18 ezer néző előtt 2:2-es döntetlenre végzett, a korabeli tudósítás szerint a játékosokat roppantul megviselte a tragédia, a csapat „deprimáltan, indiszponáltan állt starthoz”. Temetésén a játékostársak nevében Kertész Vilmos búcsúzott, majd Brüll Alfréd, az egyesület nagy formátumú elnöke kért szót, végigzokogta beszédét, egykori játékosát édes kis Misikémnek nevezte.

A válogatottnál is általános megbecsülés övezte a futballistát. Jellemző, hogy legfőbb posztriválisa, a 30 válogatottságig jutó Zsák Károly az 1917. májusi Ausztria–Magyarország (1:1) mérkőzés előtt előbb vérig sértődött, amiért nem őt jelölték a csapatba, majd miután Knapp a találkozón kivédett egy tizenegyest, sportszerűen elismerte a megcsillanó tehetséget: „Az én barátom és legfőbb vetélytársam bizonyította, hogy a nagy kapus a védhetetlent is védi.” A sportsajtó sem fukarkodott a dicsérő szavakkal vele kapcsolatban, a Magyarország napilap például így jellemezte játékát az 1915 májusi Ausztria–Magyarország (1:2) mérkőzés után: „A magyar csapat – általában az egész mezőny – legjobb embere Knapp (MTK) a brilliánsan védő kapus volt. Hihetetlen védéseket produkált ez a talentumos játékos, védéseiben az ügyesség a bátorsággal párosul.”

A korszak magyar labdarúgása bővelkedett tehetséges kapusokban, Grosics Gyula és Alberti József 1965-ben megjelent, Kapusiskola című könyve így jellemzi az éveket: „Zsák mellett három új csillag, Knapp Miksa (MTK), Plattkó Ferenc (Vasas) és Varga Péter (KAC) sorakozott, akiket a kisebb tehetségű, de megbízható Dürr (Törekvés) egészített ki. Knapp Miksa Domonkoshoz hasonló alakú és stílusú kapus volt, aki játékában a modern iskola fejlettebb technikáját is alkalmazta. Nagyszerű labdafogása, kitűnő vetődései, megnyerő magatartása gyorsan nagy népszerűséget biztosítottak számára. Knapp gyengébb fizikumával szemben Plattkó az erőt reprezentálta, különösen labdalehúzásai, kifutásai és labdabiztonsága váltak ki. Varga Péter az ötletekben és merész kivetődésekben volt nagy, de labdabiztonsága az előbbiek mögött maradt. Ez a kapustrió Zsákkal, a mesterrel az első világháború idején nagyszerűen látta el a magyar válogatott csapatok hálójának őrzését. Sajnos Knappot korai halála folytán elvesztettük, Plattkó pedig a háború befejeztével vándorútra kelt.”