Egy hét volt hátra a háborúból… – nyolcvan éve hunyt el Csik Ferenc

„A legközelebbi olimpiára valahogy el kellene menni.” Ezt mondta 1932-ben a Los Angelesből érkező hírek hallatán a családjának az akkor már ígéretes úszónak számító 18 éves Csik Ferenc.

Aki 1913. december 12-én Kaposváron született. Miután édesapja, Lengvári Ferenc hősi halált halt Szerbiában a világháborúban, anyai nagybátyja, Csík László MÁV-főorvos fogadta örökbe – ekkor változott a neve Lengváriról Csikra. Tízéves volt, amikor a Balaton partján dohányboltot nyitó édesanyjával és két testvérével Keszthelyre költözött, ahol a szigetfürdő és a móló között volt egy kibójázott terület, ott tanult úszni. Ez tíz méterrel hosszabb volt a távnál, amire készült, azaz 110 méter, a helyiek emlékei szerint ezzel a módszerrel edzett a 100 méterre. (Erőnléti edzésként pedig naponta átúszott át Keszthelyről Vonyarcvashegyre.) A gimnázium hét osztályát már itt végezte el, és 1931-ben kiváló eredménnyel érettségizett a premontreieknél. Ugyanebben az évben már villogott a Keszthely, Székesfehérvár és Veszprém legjobb úszói között megrendezett versenyen, ahol 50 mellen a nála két évvel idősebb Básti Lajos lett mögötte a második, igen, a későbbi korszakos színész. De remekül teniszezett, jégvitorlázott, síelt és vitorlázott is, mi több, mielőtt Budapestre, az orvosi egyetemre került, teniszoktatást is vállalt. A székesfővárosban a BEAC igazolta le, az edzője a későbbi olimpiai bajnok, de már akkor is olimpiai ezüstérmes pólós, Vértesy József lett.

Miután eldöntötte, hogy az 1936-os olimpiát már nem rendezhetik meg nélküle, 1933-tól sorozatban nyerte a magyar bajnokságokat gyorson és mellen, abban az évben a torinói főiskolai vb-n már ezüst- és bronzérmet szerzett 100 és 50 gyorson, majd két évre rá Budapesten tarolt, sem 100 gyorson, sem két váltószámban nem akadt nála jobb. Előtte, 1934-ben megnyerte a magdeburgi Eb-t 59.7-tel, és győzött a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is. Egy évvel Berlin előtt pedig igencsak általános elképedésre megverte az akkor 56.6-tal világrekorder amerikai Peter Ficket. Ilyene előjelekkel utazott el Berlinbe, a XI. nyári olimpiai játékokra.

Ilyen előjelekkel a 100 gyors augusztus 8-i előfutamaiban éppen Fickkel sorsolták össze, az amerikai olimpiai csúcsot úszott (57.6, ezt már négy futammal később megjavította a japán Tagucsi Maszaharu), Csik 58.3-mal biztos másodikként jutott tovább. Még aznap leúszták az elődöntőt is, itt Tagucsi előzte meg az 58.1-gyel összesítésben az ötödik időt teljesítő, a fináléban a 7-es pályára kerülő keszthelyi fiút.

Az augusztus 9-i döntőre a 18 ezres berlini uszodába körülbelül 25 ezren zsúfolódtak be. Három japán (Tagucsi mellett Jusza Maszanori és Arai Sigeo), két amerikai (Fick és Arthur Lindegren), továbbá a német Helmuth Fischer mellett lépett rajtkőre Csik. És innentől adjuk át a szót Pluhár Istvánnak, a korábbi válogatott labdarúgónak, az egykor a Nemzeti Sportot erősítő rádióriporternek:

„Olyan nagy az izgalom, hogy nem tudják az emberek a szájukat befogni. Újra meg újra csendet kér a hangszóró, de ez a csend nem akar teljes lenni. A legnagyobb lármát mi magunk csapjuk, rádióbeszélők, hiszen itt vagyunk a közönség között. (…) Ferkó jobbra néz, figyeli ellenfeleit, nagy ugrással bent van a vízben. Nem volt olyan jó a startja, mint tegnap volt. (…) Ferkó, Ferkó! Most bele, most bele! Az utolsó métereken van és ebben a pillanatban ő ütött be elsőnek! (…) Bárány István rohan oda Csikhoz. Ölelik, csókolják, húzzák ki őt a vízből! Bárány lehajol, majdnem beleesik a medencébe! Ebből azt következtetem, hogy megnyerte a versenyt! Most ugrik ki Ferkó a vízből, de még visszamegy, megöleli a németet, aki gratulál neki mosolyogva. Ferkót egyik kézről a másikra adják!”

A 100 méteres gyorsúszás döntőjét idehaza tömegek hallgatták a rádiójukon, a csillaghegyi strandon például a megafonból szólt Pluhár közvetítése. Csik Ferenc váratlan és lélekemelő győzelme után az emberek vigyázzban állva, sírva énekelték a Himnuszt. „A világ legboldogabb embere voltam és maradok most egy jó darabig” – mondta a döntőt a három japán előtt 57.6-tal tisztán megnyerő Csik az eredményhirdetés után Pluhár mikrofonjába, majd az úszóstadion rajtkövéről levette a 7-es számot, és emlékként hazahozta Berlinből.

A bajnok 1937-ben diplomázott orvosként a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ezután az egyetem belklinikáján és a MÁV Betegbiztosítónál dolgozott, majd (hol máshol?) Berlinben tette le a szakmai gyakorlatot. 1937-ben és 1938-ban is tagja volt (Zólyomi Gyulával, Kőrösi Istvánnal és Gróf Ödönnel) a világrekordot úszó 4x100-as magyar gyorsváltónak, ez utóbbi évben még elindult a párizsi Grand Prix-n, majd visszavonult a versenysporttól. Munkája mellett 1939 áprilisában a magyar úszóválogatott edzője lett, majd Bárány Istvánnal és Pluhár Istvánnal a Képes Sport hetilapnál dolgozott szerkesztőként. Később, 1940-ben a BEAC főtitkára lett, majd 1942-től haláláig a Magyar Úszószövetség elnökségi tagja. 1943-ban a Testnevelési Főiskolán anatómiát tanított, valamint az Orvosi Közlemények kiadója lett

Orvosként tanársegéd lett Budapesten, a II. sz. Belgyógyászati Klinikán, majd a világégés végóráiban, 1944 októberében tartalékos orvos-őrmesteri rangban behívták Szolnokra katonai szolgálatra. A keletről közeledő szovjet front elől a szolnoki csapatkórház egyre nyugatabbra költözött, végül Sopron lett Csik utolsó állomáshelye. Feleségét és két gyermekét, Ferencet és Katalint Svájcban helyezte biztonságba, majd minden eshetőségre felkészülve búcsúlevelet is írt a családjának. Sajnos jók voltak a megérzései.

Március 29-én a bombázás alkalmával az utcán igyekezett menteni a sebesülteket, és amikor nem jött vissza az óvóhelyre, a többiek azt hitték, hogy ő is a szerettei után ment. Csak később találták meg a holttestét. Orvosi hivatásának teljesítése közben az aznapi második bombatámadásban a Patak utcában vesztette életét. Pedig a menekültekkel teli város abban az illúzióban élt, hogy Sopront nem fogják bombázni. Sajnos azonban a város vasútvonala stratégiai fontosságú volt, és az amerikaiak mindenáron meg akarták semmisíteni. A 15. légi hadsereg B-24-es bombázóinak 73 repülőgépe 736, összesen 162 tonna rombolóbombát dobott le 1944. december 6-án Sopronra, amelynek négyötöd részét érintette a támadás, ám az elsődleges célpontokat megkímélte, így az amerikaiak úgy döntöttek, további bombázásokra van szükség. Ezért további légi akciókat követően március 29-től három napon át, már a szovjet bombázókkal megtámogatva támadtak Sopronra. Ezen a napon Csik délelőtt elindult a kórházból, hogy injekciót adjon be édesanyja egyik rokonának. Amikor megszólaltak a szirénák, csak nagy késéssel szaladt ki a házból, még látták, amint átugrik egy kerítésen, majd a közelből becsapódás hallatszott…

Az áldozatokat közös sírba temették el Sopronban, a bajnok földi maradványait 1947-ben exhumálták, és a Keszthely városa által felajánlott díszsírhelyen, a Szent Miklós temetőben helyezték örök nyugalomra. Berlin aranyérmesétől az úszószövetség és az olimpikonok nevében Hajós Alfréd, az újkori olimpia első magyar gyorsúszóbajnoka vett búcsút. Síremlékén a következő felirat áll: „Dr. Csik Ferenc klinikai tanársegéd, az 1936. évi olimpián a 100 m gyorsúszás bajnoka, 1913–1945. »Itt élned, s halnod kell«”.

A floridai International Swimming Hall of Fame, a Hírességek Csarnoka 1983-ban emelte be az úszás halhatatlanjai közé, Sopronban utca, a városi uszoda és verseny őrzi az emlékét.

A magyar úszás valaha volt egyik legnagyobbja mindössze 31 évet élt.

Született: 1913. december 12., Kaposvár Elhunyt: 1945. március 29., Sopron Sportága: úszás (gyors) Edzői: Bárány István, Vértesy József Legjobb eredményei:  olimpiai bajnok (100 m gyors, 1936), olimpiai 3. (4x200 m gyorsváltó, 1936); 2x Európa-bajnok (100 m gyors, 4x200 m gyorsváltó, 1934); 7x főiskolai világbajnok (1935, 1937); 21x magyar bajnok (1933–1939)