Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső a 6:3-ról

A magyar futballtörténet alighanem leghíresebb mérkőzéséről, az 1953. november 25-én játszott Anglia–Magyarország találkozóról jóformán mindent tudunk: ismerjük a nevezetes 6:3 valamennyi mozzanatát, az előkészületeket, a politikai hátteret, az utórezgéseket, a taktikai hatást, a kulturális visszautalásokat.

Nemrég rábukkantunk azonban egy teljesen elfeledett, irodalmi kuriózumnak számító szöveges emlékre: a Béke és Szabadság című folyóirat 1953. december 23-i száma rendhagyó versösszeállítást közölt, amely Szepesi György élő rádióközvetítésben elhangzott felhívása nyomán lírai eszközökkel igyekezett megidézni a Wembleyben történteket. Nem akármilyen nevek szerepelnek a szerzők között, olyan költőóriások énekelték meg a londoni dicsőséget, mint Ady Endre, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső.

Legalábbis névleg. A versparódiák többségének valós alkotója ugyanis Képes Géza (1909–1989) mátészalkai költő, műfordító volt, a Magvető Könyvkiadó egyik alapítója és igazgatója. Az említett három klasszikus mellett faragott egy költeményt Benjámin László (1915–1986) munkásköltő stílusában is, „Ben Ja Minh kínai költő és hajnali énekes” aláírással, a különös válogatást pedig éppen az említett Benjámin László Zelk Zoltán-parafrázisa tette teljessé. Utóbbiról még külön is ejtünk szót, előbb azonban ismerkedjünk meg a három nagy slágerrel!

A Koszlolányi Dezsőnek, „az impresszionista megfigyelőnek” tulajdonított szonett címe A ködlovagok szigetén, a mű a sejtelmes-borongós kezdéstől jut el a négy versszak végére a futballcsata lármás jeleneteiig.

„Gyöngyszürke köd, gomolygó vatta-réteg / borítja el a Temze-parti várost. / Fuldokolnak a házak és a rétek, / a szem fürkész egy messze fényű fároszt. // Hiába! Nincs fény! A Tower falán most / ködlovagok őrködnek, bús vitézek... / De lent a Wembley-pályán, – dús igézet! – angol s magyar, / párbajt vív, tán halálost. // A két csapat habzó köd-áradatba / gázol, – meg-megvillanva száll a labda / tombol a tömeg, – bíró sípja szól... // Kigyul a Nap – Foszlik a táj köd-burka / Fiaink ujjongnak – Szepesi Gyurka / hatodszor ordít mikrofonba: »Gól!«”

Ady Endre, „a vátesz” álverséhez, pontosabban annak csattanójához elöljáróban érdemes megjegyezni: a nagy borfogyasztó hírében álló érmindszenti költő írásának utolsó bekezdésében szereplő Abofort említése igazi ötvenes évekbeli poén, a szó a kétes minőségű borkészítményekről elhíresült Állami Borforgalmi Részvénytársaság rövidítése volt. A szövegben gúnyolt Leó pedig nem más, mint Leo Horn, az összecsapás holland játékvezetője. Íme, a Szent gól-lövések ünnepén című költemény, betűhíven!

„Temze, sötét víz, ködös Albion, / nem jártam erre, nem is vágytam járni – / Nem csalt volna el hozzád, nem bizony, / csipp-csupp kívánság, csók-csárda, akármi. // De most ős, nagy, szent felgyulások / űztek ide, zúgott a tengeri út – / Istentelen elszánással hurrázok / tinéktek, életes, drága, hős fiuk! // Rajtatok nem fog jóslat, sem átok! / Hálót-hökkentő győzelmetek hírét / döbbent vad örömmel issza hazátok / s a hir csikarja lordok tapló-szivét. // Három a magyar igazság. De ti, fiuk, / kétszer hármat vertetek rá a britre / A vén Sziget arcáról e vér lefut, / hogy így kiporolják, álmába se hitte // S a meg nem ítélt gól! A sanda bírót / a mennykőtől holland istene óvja! / Fiaink viselik, mit sípja kirótt, – / kérdés, Leónak ki volt a Leója? // Üljük meg együtt az ünnepi tort: / Megáldom ős, nagy győzelmeteket! / Mi az, – nem ízlik a jó Abofort? / Sebaj! Játékotok valódi volt!”

Különösen izgalmas a Babits Mihály neve alatt, „a görög világ rajongója” titulussal megjelentett lelkendezést olvasni. Az antik műveltség, a görög és latin kultúra nagy tisztelőjének versében találkozik a diszkoszvető szobra, a Szepesi-közvetítést zengő rádió és a Temzébe bukó Napisten. A meccs hevében őrjöngő, szobája bútorait rongáló Babits alakja legérzékletesebben a záró passzusban jelenik meg: „Meglódult lábam foteleket rugdal – csak azt tudnám, hogy mi is az a futbal?” De olvassuk A nagy mérkőzés című darab teljes változatát!

„Asztalomon a diszkoszvető szobra / épp dobni készül, – drága pillanat! / Ülök a rádiónál gondolkodva: / ki diszkoszt vet, az vajon mit arat? // Mit? Győzelmet! A rádió beszél: / most kezdték s már gólt lőttünk, magyarok! / Kiáltozok, mint künn a kerge szél, / bennem boldog büszkeség bugyborog. // Diszkoszvető, emlékszel még, mikor / az Olympián felcsapott a tűz?! / Márvány ragyogott, lengett a bíbor / s a győztesre rámosolygott Zeüsz! // A régi nagy Kor már csak puszta rom / s a diszkoszvető: csak kis bronzszobor – / Béna berkekben bőg a bus barom, / hős hadak híre hamvad, haldokol – // Haldokol? Nem! Fellobban, forr, feléled: / a hősök most Londonban küzdenek – / Étel? Ital? Eh, kell most a fenének! / Csak hallgatom: hol tart a hű sereg. // A görögöknél szebben, szilajabban / fut Bozsik, Budai, Puskás, Kocsis, / s háromfejű Cerberusnál is jobban, / fürgébben védi a kaput Grosics. // S hol véres vereségről vartyogott / vén, vigyorgó varangyok vak hada: / a brit oroszlán bus farkára ott / rátiportunk! Eldöntve a csata! // A Napisten a Temzébe bukott, / megnézi még a győztes csapatot. / Meglódult lábam foteleket rugdal – / Csak azt tudnám, hogy mi is az a futbal?”

A Benjámin László tollából megjelent, A halhatatlanság kapuja előtt című Zelk Zoltán-paródia sorai erősen utalnak a Zelkovits Zoltán néven született költőtárs 1947-es, Egy falusi futballpályán című versére, sok esetben annak szavait, fordulatait igazítják a 6:3 témájára. Az áthallások azonban irodalomtörténeti információval is szolgálnak. A közelmúltban a Hátsó füves futballmentő túra szigligeti állomásán egy helyi testneveléstanár közlése azt sugallta, hogy az említett falusi vers ihlető élményét a szerzőnek a régi szigligeti pályán játszó gyerekek adták. Az illető, Varga J. László elmondása szerint az 1970-es években a Szigligeti alkotóházban nyaraló költővel interjút készített, ekkor hallotta tőle az érdekességet – az adat hitelét ugyanakkor gyengíti, hogy a Balaton-parti település művészintézménye csak 1953-ban, hat évvel a vers kiadása után nyitotta meg a kapuit.

Erősen feltételezhető ugyanakkor a Béke és Szabadság hasábjain közölt Benjámin László-írás alapján, hogy Zelk elsődleges labdarúgóélményeit Gödön gyűjtötte, ahol a két világháború közötti időszak munkásmozgalmi kultúrbázisának számító „Fészekben”, a gödi Munkás Testedző Egyesület többfunkciós telepén sokszor megfordult társaival és „elvbarátaival”.

Rímes üdvözlő távirat című versének utalása alapján Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya testvérével is: „S vidd el szavam, vidd el külön Sebesnek, / kinek bátyjával hajdan együtt jártam / a gödi Fecskefészek homokjában – / csendőrszurony villant a nyári égen / s álmodtuk, vártuk, hogy jövővé érjen / munka, harc, hűség, az emberi érdem – / s mikor már a jövendő kapujában, – meghalt ezerkilencszáznegyvennégyben.” A gödi Fészek (vagy Fecskefészek) említése Zelknél összecseng a Benjámin László-féle, gödi futballkalandot felidéző megjegyzéssel: „Milyen szépen szállt az a labda, / mikor még én rúgtam Gödön, / bámult is érte Pista, Jancsi, / Feri, Gyuri, Pál és Ödön.”

A Benjámin-féle befejezés az Egy falusi futballpályán című Zelk-vers lezárására, a saját halálán merengő költő gondolatára utal vissza. Így szól az eredeti változat: „S mikor ama végső sípszóra / a pályáról majd lemegyek, / ha csapzottan is, ha lihegve, / de mégis, mint a győztesek!” Így pedig a Béke és Szabadságban közölt, a szerzőt a labdával azonosító parafrázis: „Majd a kilencvenedik percben / lefut középen a halál, / előretör ügyes cselekkel, / az ötös sarkán lesben áll, // S a partjelző, csaló! gazember! / a lesállást nem inti be / s a halál engem védhetetlen / bevág a felső vinklibe!”