Népsport: kettős osztrákverés húsvétra

Amikor a századelőn (az előzőn…) idehaza a Húsvéti serlegért futballoztak az élcsapatok, még nem gondolták, milyen hagyomány teremtődik, és hogy a Duna-menti labdarúgó-iskola két eminense, Magyarország és Ausztria reprezentánsai mennyi felejthetetlen meccset játszanak majd nagyszombaton és húsvéthétfőn. Az ötlet a FIFA-alelnök Fischer Mór és az osztrák Wundermannschaftot irányító Hugo Meisl fejéből pattant ki 1927-ben, utólag is elismerés jár érte.

A klasszikus felállásban (Ferencváros és Újpest, illetve Rapid és Austria Wien – azaz két zöld-fehér és két lila-fehér csapat) 1934-ben rendezték meg először, a mieink kedvcsinálónak szépen ki is tömték az azon a nyáron vb-negyedik osztrákokat, Sárosi György négy plusz öt gólt rámolt be nekik, az utóbbit a Rapid elleni 9:5-ös döntőben.

Egy másik Sárosit, az öccsét, Bélát (Sárosi III) öt évvel később épp egy Húsvéti tornán verték agyba-főbe az ideges osztrák szurkolók, a korabeli sportsajtó szerint jobban, mint a Fradi az Admira Wackert (4:2). 

A háború után már 1946-ban felélesztették a jó szokást, idővel a Budapesti Honvéd és az MTK, a kor két legjobb csapata is megjelent a porondon, de azt se feledjük, hogy előbb 1955-ben a Bajnokcsapatok, majd 1960-ban a Kupagyőztesek Európa-kupája is elindult, hogy a Vásárvárosok Kupájáról (VVK, az UEFA-kupa elődje) ne is beszéljünk. Ráadásul már Európa-bajnokságot is rendeztek (ha eleinte nem is így hívták), és a versenynaptárban egyre nehezebb volt helyet találni a húsvéti párharcoknak – 1964-ben már pedzegették, hogy nincs a tornának nagy jövője.

Magyarország és Ausztria izgatottan készült a május 3-i bécsi osztrák–magyarra (már a 108. volt a sorban!), de abban az esztendőben válogatottunk április-májusban a franciák elleni Eb-negyeddöntőt is megvívta (sikerrel), és persze ősszel Tokióban olimpiát is rendeztek, végül magyar aranyéremmel.

Március végén pedig Húsvéti tornát.

A két szövetség potentátjai árgus szemekkel figyelték a másik felet, Bécsben Baróti Lajos magyar kapitány is ott ült a Práter-stadion lelátóján, Budapesten pedig ott volt az osztrákok élére frissen kinevezett Joschi Walter, Guttmann Béla duó a Népstadionban.

Bécsben már csütörtöktől folyamatosan esett az eső, amit a Práter talaja is igencsak megsínylett. A Népsport a lanyha érdeklődésre panaszkodott, ehhez képest csak összejött szombatra 30 ezer néző – miközben a hétfői budapesti záráskor a Népstadionban eleinte „csak” tízezren lézengtek, a Fradi–Austriára viszont már befutott a locsolkodásból 45 ezer jókedvű néző. A bécsiek 12 gólt láthattak, a budapestiek pedig csak hatot – viszont kettős magyar tornagyőzelmet, ami az Austria és a Rapid 1963-as tarolása után tökéletes elégtétel volt.

A bécsi nyitányon mindkét magyar csapat gyászkarszalaggal játszott és egyperces szünettel emlékezett a kezdő sípszó előtt Novák Dezső aznap elhunyt édesapjára. Az Austria–Újpesti Dózsa nyitó meccsen majdnem egy óráig képtelenek voltak a csapatok a kapuba találni, ekkor viszont beindult a gólgyár. „Az 59. percben Paproth a 16-oson belül felvágta Göröcsöt. 11-es. Várhidi a bal felső sarokba bombázott. 1:0.”  A Dózsa háromszor vezetett, a bécsi lila-fehérek háromszor egyenlítettek, utoljára Horst Hirnschrodt a 90. percben, így 3:3 lett a vége.

Hasonlóan alakult a Rapid és a Ferencváros zöld-fehér rangadója is, leszámítva, hogy itt 1:0-ra még a bécsiek vezettek, innen fordított a Fradi, a Rapid egyenlítő gólja tíz másodperccel a lefújás előtt esett… Megér néhány szót, hogy a négy húsvéti összecsapásból a bécsieket magyar játékvezetők fújták, a bécsi Rapid–Fradit Emsberger Gyula. Ehhez képest Kurt Schmied vezető gólja vagy egyméteres lesről esett, de ezt a Népsport korrektül ráhúzta az osztrák partjelzőre.

Két nap múlva Budapesten folytatta a négy csapat. Jellemző a kor igényeire, hogy a kettős győzelemmel záruló torna végén a Népsport így összegzett: „Jobb befejezést várunk csapatainktól a Húsvéti torna budapesti mérkőzésein…”

Hogy milyen összeállítások várhatók, az vasárnap délután, amikor a csapatok épp úton voltak Budapest felé, még eléggé bizonytalan volt. „A Rapid valószínűleg az öregek – Halla, Hanappi, valamint Skocik – nélkül játszik, az Austriában is szóhoz jutnak a tartalékok, az Újpesti Dózsa a sérült Bene nélkül (rosszul esett a mérkőzés elején a térdére, és szombat estére nagyon bedagadt a sérült rész), és Lunggal a kapuban kezd, az FTC-ben pedig valószínűleg Vilezsál is szóhoz jut…”

Így is történt. A Dózsa 3:0-ra kitömte a Rapidot, a Fradi 2:1-re legyőzte az Austriát, így a jobb gólarány az újpestieknek ért tornagyőzelmet. A Népsport természetesen csak szőrmentén foglalkozhatott a sikerrel, hiszen már cirill betűs főcímével jelezte, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a futball, például Nyikita Hruscsov budapesti látogatása. „A magyar sportolók és a sportszeretők tábora nagy-nagy szeretettel üdvözli a hazánkba érkező szovjet párt- és kormányküldöttséget és különös örömmel köszönti annak vezetőjét, Nyikita Szergejevics Hruscsovot. Kedves vendégeink jelenléte még nagyobb jelentőséget ad népünk felszabadulási ünnepének, április 4-ének…”

Hiába állt fel hét tartalékkal a Rapid, a Dózsa sokáig nem tudta döntésre vinni a dolgot, Göröcs János góljával a szünetben azért már vezetett, majd a második félidőre csereként beálló Solymosi Ernő két gólja a meccset és a serleg sorsát is lerendezte. Hiszen az azért valószínű volt, hogy ekkora különbség a másik mérkőzésen sem a Ferencváros, sem az Austria javára nem lesz. Nem is lett, a szünetben még döntetlenre állt a csata, végül Rákosi Gyula góljával alakult ki a Fradi második helyét jelentő 2:1-es végeredmény.

Már ekkor rebesgették, hogy véget érhet a patinás sorozat – a magyar köztudatba a ’64-es torna költözött be utolsó Húsvéti tornaként, holott egy évvel később is megrendezték. Az utolsó szó 1965-ben az Austria örökös elnökéé, az ekkor már ismét szeretett klubja élén dolgozó Joschi Walteré volt, aki bejelentette, hogy a bécsi lila-fehérek a maguk részéről befejezték a Húsvéti tornákat, a jegybevétel ugyanis nem fedezi a költségeiket. (Ehhez képest a Népsport 1964-ben még így számolt be a jegyárakról:  „ Szinte kimondani sem merem – 30, 40, 50, 60, 70 schillinges helyárakkal lehetett megtekinteni a mérkőzéseket! ”)   Abban az évben, 1965-ben a Tichy Lajos vezérelte Honvédé lett a serleg, Machos Ferenc pedig (természetesen már a rendszerváltozás után) így fogalmazott visszamenőleg: kénytelenek voltak „csapást mérni az imperialistákra”,   mert csak győzelem estén hozhatták be vámmentesen a Bécsben vásárolt árucikkeket.