Vastaps fogadta a Népligetbe visszatérő Elek Gábort és Szucsánszki Zitát

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.03. 10:57
null
Amint arról beszámoltunk, szerda este a női kézilabda NB I-ben a Ferencváros sokáig szorosan alakuló mérkőzésen végül 37–28-ra legyőzte a Mol Esztergomot, amelynek kispadján az az Elek Gábor ült, aki korábban 16 idény át irányította a zöld-fehéreket, s most első alkalommal szerepelt új csapatával az édesapjáról elnevezett népligeti Elek Gyula Arénában bajnoki mérkőzésen.

 

Az már korábban tudott volt, hogy Szucsánszki Zita – aki 18 évig volt az FTC játékosa – nem lép pályára korábbi csapata ellen az Esztergom színeiben, ám Elek Gábor esetében a helyzet nem volt ilyen könnyű, elvégre ő mégis csak az esztergomiak vezetőedzője... 

„Nagyon különleges érzés volt, köszönöm a Ferencváros- és az Esztergom-szurkolóknak, nekem ez minden szempontból hazai pálya. Megható volt, tényleg köszönöm, és annak is örülök, hogy jó meccset láthatunk” – mondta a visszatérésről Szucsánszki a mérkőzés szünetében, amikor két góllal vezetett a Ferencváros. 

A mérkőzés előtt egyébként a Ferencváros szurkolói vastapssal köszöntötték a korábbi edzőjüket és játékosukat, míg a ferencvárosi játékosok – köztük Elek volt kézilabdázói – hatalmas ölelésekkel fogadták volt mesterüket, míg kollégája, Allan Heine is mosolyogva üdvözölte.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
A 21. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS
FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–MOL ESZTERGOM 37–28 (17–15)
Budapest, Elek Gyula Aréna, 1200 néző. Vezette: Bóna, Földesi
 

 

 

    
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. FTC21201746–513+23341
  2. Győr21201796–491+30540
  3. Esztergom20164621–565+5632
  4. Debrecen191324606–520+8628
  5. Vác19109560–564–420
  6. Szombathely20758562–607–4519
  7. Mosonmagyaróvár19910543–575–3218
  8. Kisvárda197111473–556–8315
  9. Fehérvár196112511–545–3413
10. Budaörs195212512–594–8212
11. Dunaújváros195113568–642–7411
12. Vasas195113515–631–11611
13. Békéscsaba193214527–604–778
14. MTK21318593–726–1336
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Elképesztő összegért kelt el a rákkal küzdő norvég kézilabdázónő meze

Kézilabda
Tegnap, 17:54

27. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, HOLLANDIA, NÉMETORSZÁG

Kézilabda
2025.10.23. 13:57

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20

Katrine Lunde még nem tudja, mihez kezd a világbajnokság után

Kézilabda
2025.10.17. 12:55
Ezek is érdekelhetik