Cérna – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.03.25. 23:19

HIVATALOSSÁ VÁLT, amit szinte biztosra vehettünk: Lőw Zsolt Thomas Tuchel segítőjeként a Bayern München szakmai stábjának tagja lesz. A korábbi újpesti játékos nyilatkozataiban korábban megemlítette, hogy amikor kisgyerekként a negyedik kerületi Cérna-pálya salakján mindennap lehorzsolt térddel, vérző könyökkel ért haza, nem hitte, hogy a világ legnagyobb klubjai számítanak majd a tudására. Márpedig ez a helyzet, az egykori 25-szörös válogatott védő labdarúgó-karrierjére is büszke lehet, edzőként viszont felfoghatatlan magasságokba emelkedett. Akkor is igaz ez, ha nem vezetőedző, egyelőre, bár azzal sem lenne semmi baj, ha soha nem is lesz az.

A mai csúcsfutballban nemcsak a legmagasabb szinten, itthon is egyre nagyobb létszámú edzői csapatok irányítják a munkát, Sztanyiszlav Csercseszov sem egyedül érkezett az Üllői útra, több munkatársát is szerződtetni kellett vele együtt. Egy komoly futballcsapat irányítása rengeteg részfeladatból áll, elmúltak azok az idők, amikor egy vezetőedző legfeljebb egy bójaállítgató segítővel és egy kapus­edzővel üldögélt a kispadon – ebben a tekintetben tehát igenis jelentős értéke van annak, ha valaki egy részterület megbízható felelőse.

Az öltözőben huszonöt-harminc játékost, az edzői szobában tíz-tizenöt kollégát vezet az első ember, és az lehet csak sikeres, aki megfelelő munkatársakkal veszi körbe magát, nem hiszi, hogy ő mindenhez jobban ért. Megfelelő intelligencia és alkalmazkodóképesség kell ehhez a szerephez, mert miközben az öltözőben, az edzésen a vezetőedzőt kell képviselni, a zárt ajtók mögött tilos bólogatni, sőt, éppen az a fontos, hogy az ember jó időben, megfelelő stílusban mondjon ellent a főnökének, ha arra van szükség.

Ennek az intelligenciának köszönheti Lőw Zsolt, hogy Neymarral, Kylian Mbappéval és rengeteg világsztárral való közös munka után most a Bayern München stábtagja lehet. A kinevezés Thomas Tuchel dicsősége, de épp a vezetőedző tudja a legjobban, társai, pontosabban munkatársai nélkül esélye sem lenne kispadhoz jutnia, éppen ezért ragaszkodik a bevált kollégáihoz.

Nagy szó ez!

Lőw Zsolt néhány napja Felcsúton tartott előadást a tapasztalatairól, és remélhetjük: amit Salzburgban, Lipcsében, Párizsban, Londonban tanult és majd Münchenben átélhet, annak egyszer a magyar futball veszi hasznát.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik