A siker építőkockái – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 23:44

Akár a magyar női kézilabdázás éve is lehet 2024.

Válogatottunk már tett arról, hogy emlékezetes legyen az esztendő, hiszen remek teljesítménnyel abszolválta két hete Debrecenben az olimpiai selejtezőt, és szerencsére gyorsan meg lehet lovagolni játékosainknak ezt a hullámot, mégpedig klubszínekben.  

Tavaly nagyon örültünk annak, hogy két magyar együttes került a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, amelyben a Fradi ezüst-, az ETO bronzérmet vehetett át. Legyünk maximalisták: tökéletesen elégedettek lennénk, ha a final four mezőnyének felét ezúttal megint magyar csapatok alkotnák, de annyira régen örültünk már hazai győzelemnek, hogy most már jó lenne a fővárosi vagy a Rába-parti zöld-fehéreket ünnepelni a végén.

Persze addig még van egy-egy nehéz akadály. A helyzet jelenleg az, hogy a nemzetközi porondon az őszt eléggé elrontó FTC vághat jobb szájízzel a maga negyeddöntőjének a norvég sztároktól hemzsegő Esbjerg ellen, mivel hibátlanul vezeti az NB I-et, megnyerte a Magyar Kupát, a BL-ben pedig az előző körben idegenbeli bravúrral búcsúztatta az esélyesebbnek vélt Brestet. Közben Győrben minden fordítva alakult, mert ugyan a Bajnokok Ligájában csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé az ETO, közben a Magyar Kupa döntőjét elbukta, ahogy lényegében a hazai bajnokságot is, edzőt is kellett váltani, és az olimpiai selejtezőtorna előtt egyáltalán nem nézett ki jól a társaság.

Ettől függetlenül az ETO még most is az az ETO, amely játékoskerete alapján a végső győzelemre is esélyes, a Ferencváros meg olyan mentális erőt képes megmozgatni, amilyet kevesen a világon, és ebben joggal lehet bízni.

Ez az idényt úgy lehet felépíteni, ahogy a gyerekek szokták játékkockákból a házat: minden siker alapot jelent a következőhöz, vagyis nagyon fontos lenne, ha magyar válogatott játékosaink most a Bajnokok Ligájában alkotnának nagyot, és merítenének önbizalmat rövid és hosszú távra egyaránt.

Mert a BL júniusi final fourja után csak szusszanásnyi pihenő következik, júliusban jön minden sportoló számára a csúcs, a nyári olimpia, amelyen szerencsére a magyar lányok is megmutathatják, hogy minden szempontból megértek a nagy feladatok megoldására.

Szeretnénk ezt látni, és ha így lesz, akkor bármi történik az év második felében, mi már örülhetünk, mert nagyot lépett előre a női szakág.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK – szombat
16.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán), Érd (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: Vipers Kristiansand (norvég)–Győri Audi ETO KC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik