Vágyálom – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 23:16


ALAPVETŐEN EGYETÉRTEK a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor és az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál nyilatkozatával: a 35., sorozatban hatodik alkalommal bajnok futballcsapat teljesítményének gyorsértékelése kapcsán kritikusan fogalmaznak, ugyanakkor elérhető célokat határoznak meg. Kubatov Gábor kifejtette, most az Újpest hetes szériáját (1969–1975) kell beérni, majd következhet az MTK kilencese (1917–1925).

A részletesebb elemzés még hátravan, ugyanakkor tény, az Újpest és az MTK utolérését szem előtt tartva a legfontosabb a nemzetközi kupacsoportkör – még úgy is, hogy sokfordulós selejtezőn kell átrágnia magát az aranyérmesnek. Persze a Bajnokok Ligájáé a cél, de a legfontosabb, hogy sorozatban hatodik alkalommal is bekerüljön valamelyik négyesbe (az együttes kétszer már megérte az egyenes kieséses szakaszt, tény, a Leverkusen és az Olympiakosz jobb volt). Ebből a szempontból igenis felelősség magyar bajnoknak lenni. S noha a futballnak is része a meglepetés, még egyszer nem lehet olyan csapdába belelépni, mint amilyet a feröeri Klaksvík felállított… Máté Csabának is köszönhetően dicséretesen felállt a csapat, majd Dejan Sztankoviccsal ismét jöttek az eredmények.

Az viszont már nem a bajnok felelőssége, hogy milyenek az ellenfelek. Állítom, ha a honi bajnokságban lennének vetélytársai, az itthoni ina szakadtáig való megfeszülés a nemzetközi kupákban kamatozna. Vagy a minden valószínűség szerint kieső Kisvárda ellen nem sovány 0–0-val kellene ünnepelni az aranyérmet… Nem az Üllői úton tehetnek arról, hogy a sokkal kisebb költségvetésből gazdálkodó Paks volt a legnagyobb ellenfelük, s hogy az elvben legnagyobb vetélytárs Újpest olyan, amilyen, vagy az elmúlt évtized egyik meghatározó klubja, a Fehérvár miért csupán az utóbbi időben kezd hasonlítani korábbi önmagára.

Labdarúgó NB I
2024.04.22. 08:24

Címlapsztori: Már a közép-európai elithez tartozunk – Orosz Pál

Az FTC Zrt. vezérigazgatója szerint a csapatot bajnoki aranyéremre vezető Dejan Sztankovics edzői karaktere tökéletesen illik a Ferencvároshoz.

A kiválóan játszó Varga Barnabás kapcsán elhangzik, jó példa arra, hogy magyarként is be lehet kerülni a Ferencvárosba, ám bennem mocorog a kisördög, néhány sorral lejjebb az nso-ban egy kommentelő meg is jegyzi: „De tényleg, milyen lenne már egy igazi Fradi magyarokkal?”

Nem szeretnék ünneprontó lenni, tisztában vagyok vele, más a világ, mint régen, a globalizáció nem áll meg a stadionoknál. A Ferencváros utánpótlásából a tehetségek nem rúgják rá az öltözőajtót a „nagyokra” tömegével, noha az is igaz, az NB I-ben nem egy labdarúgó a Népligetben pallérozódott.

Csak vágyálom lenne egy-két saját nevelésű futballistával több a kezdőben?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB I
2024.04.20. 16:52

Klubrekord! Sorozatban hatodszor bajnok a Ferencváros

A Kisvárda ellen egy pont is elég volt a címvédéshez – a szurkolók a pályán ünnepelték az aranyérmet.


 

 

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
13 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
14 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
16 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
16 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
19 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
21 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:27
Ezek is érdekelhetik