A Gladbach ellen is nyert, és megünnepelte a bajnoki címet a Bayern München

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 20:32
null
Thomas Müllertől díszsorfallal búcsúztak (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 33. fordulójának szombat esti találkozóján a már bajnok Bayern München hazai pályán 2–0-ra győzött a Mönchengladbach ellen.

A már bajnokként pályára lépő Bayern München hazai közönség előtt egyrészt a klublegenda Thomas Müller búcsúztatására, másrészt nagy ünneplésre készült a Mönchengladbach elleni találkozón, amelynek elején azonban inkább a vendégek játszottak veszélyesebben; a sérülése után visszatérő Manuel Neuernek akadt is egy nagy bravúrja a 23. percben.

FC Bayern München v Borussia Mönchengladbach - Bundesliga
Thomas Müllertől is elbúcsúztak a meccs előtt (Fotó: Getty Images)

A bajorok ezt követően kezdték valamelyest szorongatni ellenfelüket, és már nem is kellett sokat várni a vezető gólra. A 31. percben Michael Olise cselezett befelé, lőtt, Harry Kane pedig ösztönös mozdulattal belecsúsztatott a labdába, amely így védhetetlenül vágódott be a kapuba. Elsőre úgy tűnt, Olise lesz a gólszerző, a közeli lassítások után azonban egyértelművé vált, hogy az angol gólvágó teljesen tudatosan hozzáért fejjel a labdához. 1–0

A folytatásban könnyedén játszott a Bayern, és nem erőltette az újabb akciókat. Úgy a játékosok hozzáállásán, mint a meccs tempóján érezni lehetett: a végeredmény ezúttal másodlagos, mindenki a lefújás utáni ünneplésre készül – ennek ellenére a szünetben megérdemelten vezetett a rekordbajnok.

A fordulás után sem változott meg a játék képe, a Bayern nem erőlködött, a Mönchengladbach pedig, bár próbálkozott, mindig szembe találta magát Neuerrel. A hazai közönség egy Thomas Müller-gólban reménykedett, a búcsúzó klublegendának voltak is lehetőségei a második félidőben, a 84. percben azonban Vincent Kompany vezetőedző – óriási ováció közepette – lecserélte a 35 éves játékost, aki díszsorfal kíséretében hagyta el a pályát.

Az utolsó percekben a Bayern rátett még egy lapáttal, és a 90. percben másodszor is betalált: az első gólban is főszerepet vállaló Olise bal külsővel továbbította a labdát a bal sarokba, kialakítva a végeredményt. 2–0

Ezután pedig következett az, amire mindenki várt az Allianz Arénában: a játékvezető lefújta a meccset, elkezdődhetett az ünneplés a stadionban. Majd később az utcákon alighanem éjszakába nyúlóan jön a folytatás...

NÉMET BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
Bayern München–Mönchengladbach 2–0 (Kane 31., Olise 90.)
Werder Bremen–RB Leipzig 0–0
Union Berlin–Heidenheim 0–3 (Beck 12., 73., Schöppner 56.)
Holstein Kiel–Freiburg 1–2 (Rosenboom 24., ill. Manzambi 45+2., Höler 58.)
Bochum–Mainz 1–4 (Holtmann 84., ill. Amiri 45+3., Mwene 53., Burkardt 73., Nebel 90+3.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund (Tv: Arena4)
17.30: Eintracht Frankfurt–St. Pauli (Tv: Arena4)
19.30: VfB Stuttgart–Augsburg (Tv: Arena4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Wolfsburg–Hoffenheim 2–2 (Östigard 1. – öngól, Wind 81., ill. Kaderabek 34., Bülter 84.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Bayern München33247295–32+6379
2. Bayer Leverkusen321911268–37+3168
3. Eintracht Frankfurt32168863–43+2056
4. Freiburg331671048–50–255
5. Borussia Dortmund321561164–49+1551
6. Mainz331491053–41+1251
7. RB Leipzig331312851–45+651
8. Werder Bremen331391150–56–648
9. Mönchengladbach331361455–56–145
10. Stuttgart321281257–51+644
11. Augsburg3211101134–45–1143
12. Wolfsburg3310101355–54+140
13. Union Berlin339101433–50–1737
14. Hoffenheim337111546–64–1832
15. St. Pauli32871726–37–1131
16. Heidenheim33852036–60–2429
17. Holstein Kiel33672049–77–2825
18. Bochum33572131–67–3622

 

 

Legfrissebb hírek

A Gladbach ellen is nyert, és megünnepelte a bajnoki címet a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája

Gulácsi mindent védett Brémában, de a Lipcse nem lehet boldog a döntetlennel

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
13 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
Tegnap, 22:36

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
Tegnap, 21:06

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
Tegnap, 20:38

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
Tegnap, 19:49

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 14:22
Ezek is érdekelhetik