Nagy kihívás előtt áll Lőw Zsolt: Bajnokok Ligája-pozícióba kell vezetnie az RB Leipzig együttesét. A magyar edző a papíron utolsó előtti lipcsei szerepvállalásán (az idény végéig vezeti a Lipcsét vezetőedzőként) az európai kupaszereplésért hajtó Werder Bremen otthonában bizonyíthat, hibázási lehetőség nincs, hiszen a hátrány két pont a negyedik, vagyis a még BL-helyet jelentő pozícióban lévő Freiburggal szemben. A Freiburg rádásul a kiesés elől menekülő, legutóbbi két meccsét megnyerő Holstein Kiel otthonába utazik, míg az 5. helyen álló, az elmúlt öt forduló legjobb formájában lévő csapata, a Borussia Dortmund a Bayer Leverkusen vendége lesz.
Ami pedig a Leipziget illeti: Gulácsi Péter felépült a három héttel ezelőtt elszenvedett agyrázkódásából, s minden bizonnyal szombaton ő védi az együttes kapuját. Az egy hónapja izomsérülést szenvedő Willi Orbán állapota is sokat javult a napokban, de a klub jelentése alapján a tervek szerint csak jövő héten, a VfB Stuttgart elleni idényzárón léphet ismét pályára. Lőw Zsolt vezetőedző nem számíthat a múlt héten az ötödik sárgáját begyűjtő Kevin Kamplra és David Raumra, valamint a sérülést szenvedő Amadou Haidarára, viszont Chad Bitshiabu letöltötte eltiltását, míg Ridle Baku ismét százszázalékos állapotba került. A személyi változtatások és a nagy tét ellenére a magyar szakvezető bizakodóan nyilatkozott a meccset megelőzően.
„Nagy a tét – mondta a sajtótájékoztatón a 46 éves magyar szakvezető. – Szeretnénk megnyerni az utolsó két meccset, hogy megőrizzük a maradék esélyünket s odaérjünk a Bajnokok Ligája-szereplést biztosító helyre. A Werder célja is az európai kupaindulás, de remélem, megszerezzük a három pontot. A brémaiak erőssége a labdaszerzés utáni támadásépítés, vigyáznunk kell, hogy ne adjunk lehetőséget az ellenfélnek. Sokat fejlődtünk, persze mondhatjuk, hogy a Bayern München ellen éppenséggel nem tudtuk megőrizni az előnyünket… Ugyanakkor az látszott, hogy a csapat az utolsó másodpercig hitt a sikerben, és erre lehet építeni a brémaiak ellen is.”
NÉMET BUNDESLIGA
33. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
Wolfsburg–Hoffenheim 2–2 (Östigard 1. – öngól, Wind 81., ill. Kaderábek 34., Bülter 84.)
A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBATON JÁTSSZÁK
15.30: Werder Bremen–RB Leipzig (Tv: Match4)
15.30: Union Berlin–Heidenheim
15.30: Holstein Kiel–Freiburg
15.30: Bochum–Mainz
18.30: Bayern München–Borussia Mönchengladbach (Tv: Match4)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund (Tv: Arena4)
17.30: Eintracht Frankfurt–St. Pauli (Tv: Arena4)
19.30: VfB Stuttgart–Augsburg (Tv: Arena4)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Bayern München | 32 | 23 | 7 | 2 | 93–32 | +61 | 76 |
2. Bayer Leverkusen | 32 | 19 | 11 | 2 | 68–37 | +31 | 68 |
3. Eintracht Frankfurt | 32 | 16 | 8 | 8 | 63–43 | +20 | 56 |
4. Freiburg | 32 | 15 | 7 | 10 | 46–49 | –3 | 52 |
5. Borussia Dortmund | 32 | 15 | 6 | 11 | 64–49 | +15 | 51 |
6. RB Leipzig | 32 | 13 | 11 | 8 | 51–45 | +6 | 50 |
7. Mainz | 32 | 13 | 9 | 10 | 49–40 | +9 | 48 |
8. Werder Bremen | 32 | 13 | 8 | 11 | 50–56 | –6 | 47 |
9. Mönchengladbach | 32 | 13 | 6 | 13 | 55–54 | +1 | 45 |
10. VfB Stuttgart | 32 | 12 | 8 | 12 | 57–51 | +6 | 44 |
11. Augsburg | 32 | 11 | 10 | 11 | 34–45 | –11 | 43 |
12. Wolfsburg | 33 | 10 | 10 | 13 | 55–54 | +1 | 40 |
13. Union Berlin | 32 | 9 | 10 | 13 | 33–47 | –14 | 37 |
14. St. Pauli | 32 | 8 | 7 | 17 | 26–37 | –11 | 31 |
15. Hoffenheim | 33 | 7 | 11 | 15 | 46–64 | –18 | 32 |
16. Heidenheim | 32 | 7 | 5 | 20 | 33–60 | –27 | 26 |
17. Holstein Kiel | 32 | 6 | 7 | 19 | 48–75 | –27 | 25 |
18. Bochum | 32 | 5 | 7 | 20 | 30–63 | –33 | 22 |