Már háromnegyed órával a meccs kezdése előtt sem lehetett egy gombostűt leejteni a székesfehérvári Videoton Oktatási Központ csarnokában. Nem is csoda, hiszen a klub története során első alkalommal állt a bajnoki cím küszöbén a MÁV Előre.
Az akarás meg is volt, azonban ez egy kicsit görcsössé tette a hazaiakat, így rendre becsúszott valami hiba. Ennek köszönhetően a nyitójátszma első felében nagyrészt a vendégek vezettek, de csak minimális különbséggel, a végén pedig már nekik is be-becsúszott egy-egy rontás, ezzel pedig ekkor már éltek a fehérváriak, s Eke Péter blokkjával három szettlabdához jutottak. A másodiknál – egy időkérés után – nyitást rontottak a kaposváriak, így nem csoda, hogy a két játszma közötti pihenőben mindenki Omar Pelillo vezetőedző vállát lapogatta.
A vendégek semmitől sem zavartatva 5:1-gyel kezdték a második szettet, s bár ezt gyorsan ledolgozták a hazaiak, ezt követően – elsősorban feljavult sáncmunkájuknak is köszönhetően – az előny továbbra is a Finónál volt. Természetesen megint csak a végjátékig, mert ezúttal 7:1-es sorozattal fordítottak a fehérváriak, négy szettlabdához jutottak és Redjo Bakiri pontjával már csak egy játszmára voltak az álmaik beteljesülésétől.
Ez, ha nem is törte meg, de kissé hitehagyottá tette a vendégeket. A szett közepén öt pont is volt már a hazai előny, a kaposváriak azonban ekkor sem adták fel és 23-nál utolérték ellenfelüket. A meccslabdához így is a hazaiak jutottak, de hármat sem tudtak pontra váltani, ezt pedig büntették a vendégek, akik fordítottak s a másodikat ők kihasználták.
A bajnokavatásra tehát még várnia kellett a fehérvári szurkolóknak. Annál is inkább, mert nagyrészt megint a vendégeknél volt a vezetés, ők jutottak szettlabdához is és a másodikat be is ütötték. A döntő szett már az idegek harca volt: ezúttal három meccslabdát hárított a Fino. A negyediket azonban egy hálóérintés challenge-nek köszönhetően elvesztették, így durranhatott a pezsgő...
RÖPLABDA
Férfi Extraliga, döntő, 3. mérkőzés
MÁV Előre Foxconn–Fino Kaposvár 3:2 (22, 21, –27, –24, –13)
Székesfehérvár, 1286 néző. V: Adler, Mezőffy Zs.
MÁV ELŐRE: KOCI 19, Eke 3, PESTI 12, BAKIRI 27, Luna Slaibe 9, Szabó V. 6. Csere: Takács M. (liberó), Bandi, Szentesi, Fazekas, Sebestyén. Edző: Omar Pelillo
FINO: Magyar, HUBICSKA, Novoszelov, JANG PAO-CSI, Bögöly, BOLDIZSÁR. Csere: Jorge Feliciano (liberó), Djordjevic, Kalmár, Iván. Edző: Szlobodan Prakljacsics
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:3, 6:5, 7:10, 12:12, 13:15, 17:17, 21:19, 24:21. 2. játszma: 1:5, 5:6, 8:8, 10:9, 11:13, 14:14, 15:17, 22:18, 24:20. 3. játszma: 2:3, 8:5, 13:8, 16:14, 19:14, 20:18, 22:21, 24:23. 4. játszma: 3:2, 5:6, 9:7, 9:11, 13:14, 15:17, 18:18, 20:21, 23:24. 5. játszma: 2:0, 4:1, 5:4, 8:5, 10:8, 12:9, 14:12
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a MÁV Előre javára
A 3. helyért, 3. mérkőzés
MAFC–GreenPlan-VRCK 2:3 (–23, 25, –22, 22, –13)
Fót, 250 néző. V: Tillmann, Halász E.
MAFC: Tomanóczy 5, Tamási 2, KISS D. 16, Katona 5, ALTUNAGA 37, Kecskeméti 20. Csere: Lassu (liberó), Veres, Sárik-Veress. Edző: Pápai Péter
VEGYÉSZ: CZICZLAVICZ 15, Nikolov 6, POZZOBON 18, GARAN 17, Miklósi-Sikes 5, PÉTER B. 19. Csere: Kiss M. (liberó), Óhidi 1, Péter M. 2, Fecske. Edző: Toronyai Miklós
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:1, 8:7, 10:12, 14:13, 15:16, 18:17, 20:21, 22:24. 2. játszma: 6:2, 7:5, 12:7, 15:9, 17:13, 18:16, 21:17, 21:22, 23:24, 25:24. 3. játszma: 2:0, 3:4, 9:8, 10:13, 13:14, 15:18, 20:21, 21:24. 4. játszma: 4:0, 5:3, 10:5, 15:9, 17:14, 21:15, 22:20, 24:21. 5. játszma: 2:1, 3:4, 5:7, 8:7, 9:11, 12:11, 13:14
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Vegyész javára
Az 5. helyért, 2. mérkőzés
Kecskeméti RC–DEAC 0:3 (–20, –25, –27)
Kecskemét, 102 néző. V: Kiss Z., Horváth M.
KECSKEMÉT: Gacs 7, Török S. 1, FARKAS P. 14, Flachner 4, VARGA P. 12, Minemura 11. Csere: Bogdán (liberó), Kocsis, Kiss B. 3. Edző: Deák Márk
DEAC: Moret 4, Tóth A. 4, PAVLJUK 18, KISS I. 10, LESCAY 22, Kun 6. Csere: Bán (liberó). Edző: Fodor Antal
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:6, 5:8, 6:13, 10:15, 12:20, 16:21, 19:24. 2. játszma: 2:7, 5:8, 7:13, 12:16, 18:19, 21:24. 3. játszma: 1:6, 5:6, 8:11, 12:11, 13:17, 18:21, 21:22, 23:24
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Debrecen javára