Hertha: Dárdai Bence még nem hosszabbított – a Milan és a Juve is figyeli őt

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 15:40
null
Dárdai Bence maradása még nem biztos (Fotó: Getty Images)
A liga-zwei.de hívta fel a figyelmet a Kickerre hivatkozva, hogy a Dárdai Pál által irányított német másodosztályban szereplő Hertha BSC még nem hosszabbította meg az edző fiának, Dárdai Bencének idény végén lejáró szerződését, de az egyeztetések már elkezdődtek.

 

Mint ismert, Dárdai Pál mindhárom fia, Palkó (24), Márton (21) és Bence (17) is a Herthát erősíti. Bence szerződése a jövő nyáron jár le, de az új szerződéséről szóló tárgyalások még nem jártak sikerrel.

Dárdai Bencét már a nyáron is megkörnyékezték, és úgy tudni, az érdeklődők között van a Borussia Mönchengladbach, az AC Milan és a Juventus is. A Herthánál ezzel tisztában vannak, és szeretnék elérni, hogy maradjon.

A Transfermarkt a középpályás piaci árát 500 ezer euróra taksálja.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
1 órája

Mándity Márkó bemutatkozott a Wolfsburg felnőttcsapatában

Német labdarúgás
7 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
9 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
18 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik