Hertha: Dárdai dicsér, Petry tanácsát megfogadták

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 14:37
Két forduló után egyedül a Hertha BSC nem kapott gólt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), ami abból a szempontból feltétlenül meglepő, hogy Rune Jarstein kapus a felkészülés során korántsem volt magabiztos – emlékeztet a BZ Berlin.

„Minden elismerésem Runéé, mindkét meccsen jól végezte a munkáját, a hajrákban egyenesen klasszisteljesítményt nyújtott” – idézi a berlini lap Dárdai Pál vezetőedzőt. „Minden elismerésem Runéé, mindkét meccsen jól végezte a munkáját, a hajrákban egyenesen klasszisteljesítményt nyújtott” – idézi a berlini lap Dárdai Pál vezetőedzőt.

Az egyéb bravúrok mellett két büntetőt hatástalanított a rutinos norvég kapus – az egyiket kivédte, a másiknál mozgásával hibára kényszerítette az ellenfél játékosát.

A lap úgy fogalmaz: Jarstein annyira motiváltan vetette bele magát a felkészülésbe, annyira sokat vállalt, hogy az sokszor figyelmetlenséget szült. Petry Zsolt kapusedző akkori szavait is idézi a lap:

„Runénak jobban kellene élveznie a futballt. Túlságosan is törekszik a tökéletességre, előfordul, hogy túlgondolkodja a dolgokat, ahelyett, hogy gyorsan túllépne rajtuk. Szoktam is mondani neki, hogy például menjen és sétáljon egyet a családjával, terelje el a figyelmét a munkáról. Ő azt gondolja, hogy idősebb játékos lévén többet kell dolgoznia a jobb teljesítményért, de szerintem ez nincs így, fontosabb, hogy kikapcsolódjon, lazítson.”

A kapus, aki a BZ szerint megfogadta Petry intelmeit, nem kívánja kisajátítani az eddigi sikereket: „Az egész csapat nagyon harcos, jól védekezünk, megérdemeltük a két győzelmet” – mondta a Schalke elleni vasárnapi 2–0-s idegenbeli siker után.

A Hertha két győzelemmel, százszázalékosan a tabella harmadik helyén áll; a válogatott játéknapok miatti szünetet követően, szeptember 15-én a még szintén hibátlan Wolfsburg vendégeként folytatja bajnoki szereplését.

Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
3 órája

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
Tegnap, 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik