Dortmund: az aranylabdás vezetőedző visszatér a klubhoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.30. 21:57
null
Az 50 éves Sammer játékosként 1993 és 1999 között erősítette a Borussia Dortmundot (Fotó: AFP)
Matthias Sammer korábbi vezetőedző visszatér a Borussia Dortmund labdarúgóklubhoz, ahol tanácsadóként tevékenykedik majd.

 


Hans-Joachim Watzke vezérigazgató pénteken elmondta, hogy Sammer az ő, valamint Michael Zorc klubmenedzser munkáját segíti majd, a csapat napi munkájában nem vesz részt.

Az 50 éves Sammer játékosként 1993 és 1999 között erősítette a Borussia Dortmundot, amellyel Bajnokok Ligáját és két Bundesliga-címet nyert. A német válogatottal arany- és ezüstérmet is szerzett az Európa-bajnokságon. Vezetőedzőként 2000 és 2004 között irányította a csapatot, amelyet bajnoki címhez és UEFA Kupa-döntőhöz segített.

Visszatérése azért számít meglepőnek, mert amikor 2012 és 2016 között a Bayern München sportigazgatója volt, némileg megromlott a viszonya a dortmundiakkal, de Watzke elmondása szerint már tisztázták a problémákat.

„Olyasvalakire volt szükségünk, mint Matthias Sammer. Az elemzőképességére, a szenvedélyére, a személyiségére, és arra, hogy kívülállóként tisztán lássa klubunkat” – magyarázta a vezérigazgató.

A vezetőség további egy fővel bővül, akinek munkaköre minden szervezeti, futballszakmai, erőnléti és orvosi feladat koordinálása lesz a csapat körül. Erre a posztra két korábbi játékos, Sebastian Kehl és Lars Ricken a jelölt.

Azt továbbra sem lehet tudni, ki lesz a Borussia vezetőedzője a következő idényben, mert a mostani tréner, Peter Stöger maradása nem biztos.

Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
3 órája

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
Tegnap, 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Geoff Hurst: Szégyen, amit Bellinghamék apja csinált

Angol labdarúgás
2025.10.13. 17:10

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59
Ezek is érdekelhetik