Bayern München: Játékidőre van szükségem! - Götze

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.18. 15:34
Mario Götze, a Bayern München nyáron igazolt labdarúgója úgy véli, a következő hetekben kap majd annyi játéklehetőséget Josep Guardiola vezetőedzőtől, hogy újra kiváló formába lendüljön.

„Nyilvánvaló, hogy egyelőre nem vagyok százszázalékos állapotban. De csak idő kérdése, hogy abban legyek. Játékidőre van szükségem, meccsekre! Úgy vélem, a következő hetekben ezeket megkapom, a többi meg jön majd magától” – mondta Götze a Bayern hivatalos honlapjának.Götze a Bayern hivatalos honlapjának.

A nyáron a Dortmundtól érkezett, azóta kisebb sérülések hátráltatta játékos 45 percet játszott a német válogatott keddi vb-selejtezőjén, és be is talált a svédek kapujába – április közepe óta ez volt az első gólja.

„Nagyon fontos élmény volt ez számomra – kommentálta a játékos az 5–3-as német győzelmet hozó solnai mérkőzést. – Az utóbbi öt hónapban meglehetősen rendszertelenül tudtam csak játszani, úgyhogy most nagyon jó érzés volt a pályán lenni.”

A 21 éves labdarúgó eddig öt tétmérkőzésen lépett pályára a Bayernben, gólt nem szerzett.

A német Bundesligában listavezető Bayern szombaton a Mainz ellen folytatja bajnoki szereplését.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
4 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
22 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
Tegnap, 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24
Ezek is érdekelhetik