Bayern: Sammer figyelmezteti sztárjait, tilos megsértődni

Vágólapra másolva!
2013.07.23. 07:29
null
Luxusproblémák: Sammernek és Guardiolának a világ egyik legerősebb keretét kell kezelnie (Fotó: Reuters)
Matthias Sammer, a Bayern München sportigazgatója figyelmeztette a BL-győztes német bajnokcsapat labdarúgóit: az eddigieknél is élesebb harc lesz a kezdőcsapatba kerülésért, és a rotáció következtében alkalmanként kimaradó sztároknak sem tanácsos megsértődni.

„Az úgynevezett kezdő tizenegyek ideje lejárt – mondta Matthias Sammer a Kickernek. – A tavalyi bővebb keret válasz volt az egy évvel korábban történtekre, és az eredményből mindenki profitált. Az edzőnk úgy fogja kezelni a helyzetet, hogy mindenki elegendő lehetőséget kapjon a játékra. Ha valaki mégis a saját érdekeit tolná előtérbe, könnyen bajba kerülhet."

Mint ismert, a Bayern Thiago Alcántara és Mario Götze személyében két olyan labdarúgót is igazolt a nyáron, aki nyilvánvalóan a Bayern kezdő tizenegyében képzeli el a helyét, ami érdekkonfliktusokhoz vezethet.

Sammer kijelentette: számára eddig nagyon meggyőző, amit az új edzőtől, a Jupp Heynckes helyére kinevezett Josep Guardiolától látott.

„Tele van energiával, ötletekkel. A változtatásokra tett javaslatai indokoltak, hiszen pontosan egybevágnak azzal, amit mi is akarunk" – mondta a sportigazgató.

A Bayern szombaton játssza első tétmérkőzését az idényben: a német Szuperkupáért zajló mérkőzésen a Borussia Dortmund lesz az ellenfél.

Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
3 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
5 órája

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27
Ezek is érdekelhetik