Valter Attila: Folyamatosan igénylem a visszacsatolást, hogy igenis a világelitben vagyok; Gulyás Michelle: Olyan kedvesek velem az emberek!

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 23:57

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Jolly joker volt a bal oldalon – Nagy László 75 éves. Előfordult, hogy a válogatottba könnyebb volt beférnie, mint a klubcsapatába, de a bal oldalon mindenütt bevethető volt: az olimpiai bajnok, 25-szörös válogatott, az Újpesti Dózsával kilencszeres bajnok Nagy László október 21-én tölti be 75. életévét. Thury Gábor köszöntője

Történelmi évet zárt a magyar kerékpársport 2024-ben: Valter Attila és Vas Blanka is negyedik lett a párizsi olimpián a mezőnyversenyben, előbbi először teljesített egy idényen belül két Grand Tourt, utóbbi a Vueltán viselte az összetettben elsőnek járó piros trikót, a Tour de France-on pedig szakaszt nyert. Jakus Barnabás összeállítása

A védekezést űzték magas szinten a csapatok. A Sopront legyőző, ezzel hibátlan mérlegét megőrző Pécs női kosárlabdacsapatának edzője szerint messze van még együttese attól a teljesítménytől, amire igazán képes lehet. Djokics Zseljkóval Fazekas Zoltán beszélgetett

Párizs öttusa olimpiai bajnoka, Gulyás Michelle a DO60 LaserFun népszerűsítő programsorozat záró eseményén a gyerekekkel kapcsolatos élményeiről, eddigi akadálypályás tapasztalatairól, az időbeosztás nehézségeiről is beszélt, valamint arról, milyen érzés, amikor az emberek megállítják néhány kedves szóra. Szeleczki Róbert interjúja

 

 

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
11 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik