Az olimpiai esélyeket boncolgató sorozatunkban ez alkalommal az asztalitenisz kerül terítékre

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 23:25

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

 

Interjút adott lapunknak Guzi Blanka. A világbajnoki ezüstérmes, és ezzel olimpiai kvótát szerző öttusázó elmondta, „nagyon boldog voltam a vívást követően, még sírtam is örömömben, és nem feltétlenül azért, mert előrevetítettem, mire lehet ez elég a későbbiekben, hanem azért is, mert tudom, mennyi munka volt ebben, mennyiszer kellett talpra állnom ahhoz, hogy ez az eredmény megszülethessen”. A DVTK 25 éves sportolója a második hely kapcsán hozzátette, „hiányérzetem nincs, mert a fontossági sorrend nem úgy állt fel, hogy világbajnoki arany, aztán kvóta, hanem az olimpiai indulási jog volt elsődleges”.

Az olimpiai esélyeket boncolgató sorozatunkban ez alkalommal az asztalitenisz kerül terítékre. Párizsban két magyar egység áll asztalhoz, Póta Georgina, valamint az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros. A kép árnyaltan fogalmazva is aggasztó, különösen annak tudatában, hogy Tokióban még férfi és női egyesben, női csapatban és vegyes párosban is érdekeltek voltunk. Amióta 1988-ban a sportág bekerült az olimpia programjába, ennél kevesebb egységgel csak 1992-ben indulhattunk, akkor az egyedüli magyar induló Bátorfi Csilla volt. A francia fővárosban komolyan vehető létszámunk és sajnos esélyünk sem lesz.

Hazánk autósport-történetének egyik legnagyobb sikerét aratta húsz évvel ezelőtt Baumgartner Zsolt, aki a 2004-es Amerikai Nagydíjon a nyolcadik helyen célba érve pontot szerzett a Minardinak. A magyar expilóta két évtized távlatából így idézte fel az eseményeket: „Egy rosszul kezdődő hétvége fejeződött be nagyon jól azzal a pontszerzéssel. Pénteken és szombat délelőtt még nagyon küszködtem az autóval, de délutánra sikerült megtalálni a ritmust és a jó beállítást, utána pedig a verseny nagyon jól alakult. A pontomért kapott pénz anyagi stabilitást adott a csapatnak a 2005-ös szezonra.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

 

Legfrissebb hírek

Magyarok a BL-győzelem küszöbén; Aczél és Lipcsei: korábban lerúgták egymást, most ölelkezni fognak

E-újság
20 órája

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:22

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
2025.05.30. 23:52

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
2025.05.28. 23:29

Botrányba fulladt az ITTF elnökválasztása

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:41

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11
Ezek is érdekelhetik