Túl az első keretszűkítésen: heten hazamentek

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 19:51
null
Keretszűkítésre várva (Fotó: Burszán Sándor)
A Nike által támogatott Most Wanted tehetségkutató négy hetes bentlakásos tréningjének első negyedét máris letudta a tábort megkezdő harmincnégy fiatal. Hetvenkét óra alatt hat edzésen vettek részt, amely igencsak kimerítette őket, csütörtökön viszont a játék szabályainak ismeretében sor került az első keretszűkítésre is: a szakvezetők nem könnyű dolgát az élet is „megsegítette".

Csütörtökön reggel azzal a nem kis teherrel kelhettek és indulhattak délelőtti edzésükre a fiatalok – két sérült játékos kivételével –, hogy annak végén többüktől elköszönnek, miután a keretszűkítés „áldozatai" lesznek.

SZAVAZÁS

Milyen eredmény születik a júliusi gálamérkőzésen az Üllői úton?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A gyakorlás bemelegítéssel, labdása gyakorlatokkal kezdődött, majd folytatódott az egy-egy elleni akciózással, amelynek végén már a kapu is fontos szerepet kapott. Az edzést ezúttal is kétkapus játék zárta, de az éppen kispadozók között már javában beszédtéma volt: melyikük marad fenn a rostán? A játék amúgy jó iramot, bár viszonylag kevés helyzetet és így gólt hozott. Egy alkalommal pedig Horváth Péternek, a heti munkát levezető trénernek figyelmeztetnie is kellett a pályán lévőket egymás és saját maguk testi épségének megőrzésére.

A sérülés veszélye ugyanis erősen kísért Felcsúton. Pintér Tamás az egyik legjobban teljesítők között szerepelt, mígnem a szerdai két gyakorlást követő meccsen térdszalagjai felmondták a szolgálatot. Teste megcsavarodott, térde reccsent egyet, számára így nemcsak a mérkőzés, hanem a tábor is véget ért. És örülhet, ha megússza ennyivel. A fiatalember Sárszentmihályról heti két edzéssel a háta mögött érkezett Felcsútra, túl sok volt neki az ott kapott munka, így teste jelzett. Csütörtökön csak a keretszűkítésre érkezett le a pályára, két társa támogatásával, majd nem sokkal később szülei vitték haza, illetve tüzetes orvosi vizsgálatra. Így az egyik kieső személye máris megvolt.

Más volt a helyzet Hegyi Tiborral, a jó felépítésű kapus már-már Santiago Canizares esetét idézte. A spanyol válogatott hálóőrének a 2002-es vb-n arcszeszes üvege sebezte fel úgy a lábát, hogy az egyben a torna végét is jelentette számára, még mielőtt elkezdődhetett volna. Hegyi Tibor egy lépcsőben botlott el olyan szerencsétlenül kedden, hogy lábujja csúnyán megsérült. Szerdától így külső szemlélője lehetett a történéseknek, mint elmondta: ilyen szomorúan még soha, egyetlen táborból sem ment haza korábban. Az ő helyére új kapust hívnak be a trénerek.

Pintér Tamás esetében egyértelmű volt a helyzet
Pintér Tamás esetében egyértelmű volt a helyzet

Az ebéd előtt aztán eljött a keretszűkítés izgalmas, egyben fájdalmas pillanata. Horváth Péter edző a sorba, egymás mellé, valamint mögé leültetett játékosok közül Pintér Tamás mellett Kerekes Ádámnak, Szalai Zoltánnak, Tóth Bencének, Torma Péternek és Kemecsei Kristófnak mutatta fel képletesen a piros lapot. A munka hétfőtől már nélkülük folytatódik tovább. A szakmai indokok között hallhattuk, hogy a posztjukon akadt náluk jobb, de azt is, hogy nevezett nem adott ki magából száz százalékot, egy esetben pedig nem volt semmilyen emlékezetes momentuma. Mert azt a trénerek is elismerték, illetve újfent nyomatékosították: a futball ugyan csapatjáték, de az edzőtábor egyik feladata az, hogy egyénileg is megmutassák magukat a fiatalok.

„Másfél éve nem edzek már a korábbi intenzitással, heti négyet plusz hétvégén a meccset, hanem maximum kettőt, így teljes mértékben el kell fogadnom az edzők kritikáját – mondta a Kerekes Ádám, a BLSZ I/B-ben szereplő Duna SK húsz éves középpályása, akit nem teljes intenzitású munkája miatt szűkítettek ki a keretből. – Bár ez esetemben a nem megfelelő edzettségi állapotot takarta, és nem az odaadást. Mert nagyon örültem, hogy itt lehettem és próbáltam magamból a legtöbbet kihozni. Ehhez a szintű munkához viszont nekem már hiányzott a fizikai alapom. Olyan típusú játékos, de mondhatom azt is, ember vagyok, aki nem nyugszik bele a kudarcba, de eközben képes elfogadni a kritikát. Főként, ha jogos."

Az öt kiszűkített közül mindenki máshogy dolgozta fel a történteket – Pintér Tamás helyzete egyértelmű volt –, volt, aki számított rá, más zavartnak tűnt, akadt, aki viccel próbálta meg oldani saját maga és sorstársai szomorúságát, de egyiküknek pár könnycseppet is a szemébe csalt a döntés.

Folytatás hétfőn, ismét Felcsúton. A következő héten hasonló program szerint dolgoznak a táborlakók, de már csak 24+4-en: hétfő délután kezdenek, csütörtökön délelőtt végeznek, a trénerek pedig ismét hat mezőnyjátékost szűkítenek majd ki. A Ferencváros első csapata elleni, július 9-ei találkozón 16+2-es kerettel futhatnak ki az Üllői úti stadionba.

 A MOST WANTED-CSAPAT 28 FŐS, BŐ KERETE
KAPUSOK
Balogh Tamás  Fényeslitke  1989.08.16 74/189  Tuzsér SE
Hoffer Csaba  Budapest  1991.02.08 82/188  Budaörsi SC
Bognár Dániel  Fertőd  1990.12.23 75/183  Petőházi SE
A megsérült Hegyi Tibor helyét a jövő héttől új kapus foglalja el.
VÉDŐK
Rubint Ádám  Tápiószele  1992.01.11 72/180  TLSE Újszilvás
Kovács Zsolt  Miskolc  1992.06.29 80/186  DVTK
Kónya Dániel  Szeged  1989.03.25 80/184  Pogány SE
Csanádi Péter  Budapest  1989.01.17 85/193  III. ker. TUE
Demeter Péter  Gelej  1993.11.13 80/185  DVTK
Tóth Krisztián  Felsőzsolca  1992.12.18 72/178  Bőcs KSC
László Norbert  Abda  1992.12.16 71/177  Gyirmót SE
Kiss Bence Algyő  1993.08.01 78/184  Algyő SK
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Lakó Zsolt  Eger  1990.04.25 65/178  Felsőtárkány
Dostyicza Dániel  Miske  1992.12.23 72/174  Videoton FC
Nagy Viktor  Füzesabony  1991.07.30 71/184  KBSC
Pallaga István  Székesfehérvár  1990.10.05 67/178  Pátka SK
Hauptman István  Nagytarcsa  1990.05.30 76/192  Gyáli BKSE
Madarász Ádám  Budapest  1989.12.29 65/173  Csomád KSK
Kiss Dávid  Budapest  1993.07.30 63/181  Rákosmenti TK
Zsákai Milán  Szolnok  1990.09.30 65/174  Szolnoki MÁV FC
Lajkó Ádám   Szeged  1992.03.20 73/180  SZVSE
Dombai Viktor  Tatabánya  1990.01.28 83/188  FC Tatabánya
Práger Dániel  Győrladamér  1992.08.30 70/173  Győri Dózsa
CSATÁROK
Kazi László  Kelebia  1989.12.03 80/184  Tisza Volán Szeged
Dömötör Dávid  Győr  1989.04.23 75/182  Lipót SE
Egervári Gábor  Erdőkertes  1992.02.16 60/175  Erdőkertes SE
Kovács Olivér  Marcali  1990.12.22 77/184  Nagyatád
Zamostny Balázs       
Pécs  1992. 01. 31. 81/189  Pécsi MFC

 A KIVÁLASZTÁS
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik