A középpályáshoz október elején jött a Jézuska, és azóta is vele van

„A magyarországi válogató és az angliai utazás között másfél hónapom volt, ami ideális lehetett volna egy felkészülésre, én viszont amilyen szerencsés voltam, hogy nyertem, olyan peches az utána lévő hetekben – mondta Balogh Béla a Nemzeti Sport Online-nak. – Rögtön két napra rá nyirokcsomó-gyulladásom lett, három hétig kezelésekre jártam, közben persze sem edzés, sem meccs. Mire meggyógyultam volna, munka közben felszakadt a szemöldököm, össze kellett varrni. A varratszedésig megint kihagyás várt rám. Sebaj, egy hetem maradt még, ebbe belefért két edzés és egy mérkőzés. De ez is elmaradt, mert tüszős mandulagyulladásom lett, az orvos azt javasolta, még a londoni utamat is mondjam le. Enni, nyelni sem tudtam, az arcom tiszta kiütés lett a láztól, de nem adtam fel, mindenképpen utazni akartam. Szerencsére jött a baráti segítség, megint kaptam kezelést, négy nap alatt rendbe jöttem, és utazhattam.”

A fiatal magyarnak Prágába kellett először mennie, ahol mentálisan hangolódhatott a rá váró kihívásra.

„Elvittek minket városnézésre, a Sparta Praha stadiontúrájára, a szakmai rész inkább a mentális felkészítésről szólt, meg a fotózásról. A legnagyobb élményt a Southampton elleni hazai El-meccs megtekintése jelentette. Sokan voltak a stadionban, jó volt a hangulat, színvonalas a mérkőzés, és még a hazai siker sem maradt el.”

A Londonba történő utazás után kétórás buszozás várt a fiatalokra, akiket a Nike Akadémia központjába, a St George's Parkba szállítottak. A létesítmény nem mellékesen az angol válogatott főhadiszállása egyben.

„Mindenkinek leesett az álla azoktól a körülményektől, amelyek ott vártak ránk. Még azoknak is, akik azért közelebb állnak ehhez a színvonalhoz, mint én, aki a magyar megyei osztályból érkezett. Gondoltuk, ott is lesz időnk az ismerkedésre, de nem, az ebéd után megnéztük az akadémisták edzését, utánuk pedig mi következtünk. És amikor már azt hittem, egyenesben vagyok, csak magamra kell figyeljek, hogy a legjobbamat hozzam, megint közbejött valami. A sarkamat feltörte a cipőm, ami annyira visszavetette a teljesítményemet, hogy a másfél hónapos kihagyással együtt már behatárolta a lehetőségeimet. Pedig nem éreztem olyan erősnek a mezőnyt – mondjuk volt olyan, korosztályos válogatott német srác, aki élvonalbeli klubtól érkezett –, és még így, ilyen előzmények és hátráltató körülmények ellenére is sikerült kitűnnöm, de végül nem rám esett a döntnökök választása.”

A másnap délelőtti edzést délután már az egymás elleni játék követte, Balogh Bélának nemcsak a képességeit, hanem az elszántságát is értékelték.

„Háromszor húsz percet játszottunk, én a másodiknál szálltam be a játékba. A szünetben mondta az edző: látja rajtam, hogy nem vagyok fitt, viszont az akaratom miatt fent hagy a záró felvonásra is. A harmadik napon volt a kiválasztónk döntője, az akadémia csapata ellen kaptunk egy-egy félidőt. Akkor az A-csapatunkban kezdhettem, és a közérzetem ugyan már sokat javult, viszont a sarkam állapota meg sokat romlott. Húsz percig nagyon jól ment a játék, utána viszont elfáradtam. Le is hoztak, de két perc múlva visszaküldtek. Rajtam kívül a középpályán nem volt olyan játékosunk, aki védekezett, szerelt, ütközött volna, és még a támadásszervezésből, indításból, befejezésekből is kivette volna a részét. Nyolcas poszton játszottam, ami igazán testhezálló feladat nekem. Mondjuk egészségesen többet ki tudtam volna hozni magamból, de így is csak hajszállal maradtam le arról, hogy kiválasszanak. A társak »magyar Messinek« hívtak, ami nyilván túlzó összehasonlítás volt, de azért lelkesítő is.”

A játékosokat a mérkőzés után egyesével hívták elbeszélgetésre, ahol ismertették velük a szakmai zsűri véleményét.

„Nagyon jó véleménnyel voltak rólam, azt mondták, hogy köztem és a győztesünk között sokáig gondolkodtak, melyikünkre essen a választásuk. Végül nem én lettem az, mert a másik fiút fizikailag, erőnlétben jobbnak találták. De azt mondták, nagy lehetőséget látnak bennem, felírtak várólistára, ha valaki kiesik, vagy profi szerződést kap az akadémiáról, akkor értesítenek. Illetve szívesen megnéznének egészségesen is, hogy mire lennék képes. Nem tudom, másnak is ilyen szépeket mondtak-e, akik végül fennakadtak a rostán, de azért visszaigazolásnak nem volt rossz. Most egyelőre kivárok, mert érdemi változás a pályafutásomban még nem állt be, de talán belekerültem egy olyan körforgásba, hogy előbb vagy utóbb valamit majd csak kidob nekem a gép, és akkor megvalósulhat az álmom: profi futballista lehetek.”

Balogh Béla egyelőre csak napokon át érezhette magát profinak, de amit kapott, az kedvére való volt.

„Olyan szakmai munkát kaptam ezalatt a pár nap alatt, amivel én még nem találkoztam. Ilyenkor azért óhatatlanul elgondolkozik az ember, hol tartana a pályafutása, mire lenne képes, ha korábban hasonló képzést kapott volna. Vajon mennyi időbe telne, amíg ilyen körülmények közé csöppenve utolérné, esetleg lehagyná a kortársait, akiknek ez megadatott. Vagy csak az, hogy mennyi időbe telne, amíg a maximumot ki tudná hozni magából, és az mire, milyen szinthez lenne elég. Hogy ne vesszek el teljesen ezekben a gondolatokban, és erőt kapjak a folytatásra, arra nagyon jó volt az a sok támogatás, amit az internetem kaptam ismerőstől, ismeretlentől. A Facebookon lelkesen osztottam meg élményeimet képekkel, bejegyzésekkel, és ezeket sokan lájkolták, megosztották. Utóbbiak között volt legnagyobb meglepetésemre és örömömre Dzsudzsák Balázs, válogatottunk csapatkapitánya is, aki azért légiósként is megélt, megtapasztalt már pár dolgot. Sok sikert kívánt nekem. Nekem, a megyei kettőből érkező futballistának. Azért ez kellően képes lelkesíteni.”