A második keretszűkítés már nehezebbnek bizonyult

Vágólapra másolva!
2010.06.24. 18:41
null
A csütörtöki, egymás közötti játéknak az utolsó pillanatig komoly tétje volt (Fotó: Burszán Sándor)
A második hét is lezárult a Nike által támogatott Most Wanted tehetségkutató felcsúti edzőtáborában. A hét feladata kettős volt: újabb egy hét felkészülést kellett elvégezniük a tehetségesnek ítélt táborlakóknak – ez hetvenkét óra alatt hat edzést takart –, míg a csütörtöki edzést követően a második keretszűkítés játékost és edzőt egyaránt próbára tévő, de szükséges feladatán is át kellett esniük az érintetteknek. Nos, mindkettő teljesítve lett, hétfőtől már csak tizennyolc mezőnyjátékos és négy kapus folytatja a munkát.

A csütörtök délelőtti edzésen egymás közötti játék várt a fiatalokra – no persze, az elengedhetetlen bemelegítést követően –, amelyen tíz-tíz mezőnyjátékos nézett egymással farkasszemet, a szünetben néhány poszton cseréltek. Érdekes párhuzamot lehetett vonni az egy héttel ezelőtti tábort lezáró mérkőzéshez képest: az iram lényegesen nagyobb volt, mint akkor. Nem véletlen, hiszen az izmok számára szinte sokként jelentkező első hét munkája, fáradtsága és kis izomláza már a múlté. A munka pedig láthatóan fizikai síkon is meghozta a gyümölcsét.

SZAVAZÁS

Milyen eredmény születik a júliusi gálamérkőzésen az Üllői úton?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem beszélve az összeszokottságról. Bátrabban játszottak a pályán lévők, akik már érezhetően összhangba kerültek egymással. Persze, volt honnan feljönniük, gyakorlatilag a nulláról kellett elindulniuk. A fizikai felgyorsulást követte a gondolkodásbeli is: a játékhelyzetekben a legritkább esetben állt meg a labda, sokkal inkább jellemzően folyamatosan úton volt. Jó iramú, élvezetés mérkőzést láthatott a pálya szélére tévedő, azzal a tudattal, hogy a serénykedés annak szólt – az alkalmi játékvezetőnek felcsapó Késedi Gábor edzőnek két tizenegyest is be kellett fújnia, de kollégái megnyugtatták, mindkét esetben jogos ítéletet hozott –, az utolsó alkalom a héten, mielőtt hat játékostól búcsút vesznek a szakemberek.

Nos, erre közvetlen a találkozó utáni percekben sort is kerítettek, de ahogyan azt Egervári Sándor, a Most Wanted-csapat szakmai munkájának első számú vezetője elmondta: négy kieső játékost viszonylag egyértelmű választást követően nevesítettek, de a fennmaradó két helyen az utolsó másodpercekben is egyeztetett kollégáival.

A pillanat azonban eljött, és a héten Demeter Péter, Kiss Bence, Egervári Gábor, Lajkó Ádám, László Norbert és Kiss Dávid esett ki a keretből. A három szakember, Egervári Sándor, valamint két segítője, Horváth Péter és Késedi Gábor részletekbe menő indoklásokat adott, sokkal bővebb magyarázattal szolgált, mint az első alkalommal. Nem véletlen: ezúttal már nehezebb feladatuk is volt, több szempontot figyelembe véve tudtak csak szelektálni.

Demeter Péter esetében közrejátszott kisebb sérülése is, illetve, hogy belső védőkben jól el van látva a keret. Kiss Bence remek fizikai adottságai mellett technikai hiányosságait emelték ki, fiatalemberként azonban még igen jó esély mutatkozik számára, hogy fejlessze képességeit. A fiatal, mozgékony, jól és bátran cselező Egervári Gábor „veszte" az lett, hogy alkatilag benne még bőven vannak tartalékok, de ezt csupán az évek oldhatják majd meg. Lajkó Ádám és László Norbert esetében a bátrabb játékot hiányolták a szakvezetők, amit gyorsasági lemaradásuknak tudtak be. Kiss Dávidnál meg egyenesen az önbizalmat nem látták, meglátásuk szerint nem volt képes átlépni saját árnyékán, és valós fizikai, technikai képességeit az egymás elleni találkozókon nem tudta megvillantani.

A tábor ezzel a feléhez érkezett, hétfőn újabb hét kezdődik, újabb hat edzéssel és a harmadik, utolsó keretszűkítéssel, amikor két-két mezőnyjátékostól és kapustól köszönnek majd el. A többiek már ott lehetnek a Most Wanted-csapatban, az utolsó héten a kezdőbe való bekerülésért hajtanak.

Egy fontos változás: a csütörtökön az is eldőlt, hogy nem július 9-én játszik a Most Wanted-csapat a Ferencváros első csapatával az Üllői úton – a zöld-fehérek abban az időpontban ausztriai edzőtáborban lesznek –, hanem egy későbbi, még nem véglegesített, júliusi időpontban. A szervezők a dátumváltozással kapcsolatban péntekre ígértek végleges választ.

„Az első hetem, bár nehezen indult, végül jól sikerült, nem úgy a mostani, amikor nem mindig azon a poszton, bal oldali támadó középpályásként, szélsőként szerepeltem, ahol szoktam, hanem hátrébb – mondta Lajkó Ádám. – Hétfőn én is kicsit meghúzódtam az első edzésen, amit magammal is vittem egész hétre. Ez nálam nem edzettségi hiányosságokat jelentett, hiszen a megye első osztályú Szegedi VSE csapatával hetente öt alkalommal van edzésünk. Szomorúan, de sok élménnyel hagyom el a társaságot és a felcsúti tábort, de sok tapasztalatot viszek magammal. Úgy érzem szakmailag is sokat fejlődtem, sokat tapasztaltam, igazából azonban mentalitásban kaptam egy merőben másfajta szemléletet, amiből szeretnék majd hazatérve sokat profitálni."

A MOST WANTED-CSAPAT 22 FŐS, BŐ KERETE 
KAPUSOK
Balogh Tamás   Fényeslitke   1989.08.16. 74/189   Tuzsér SE
Hoffer Csaba   Budapest   1991.02.08. 82/188   Budaörsi SC
Bognár Dániel   Fertőd   1990.12.23. 75/183   Petőházi SE
Papp Marcell Szeged 1993.02.24. 83/191 Tisza Volán Szeged
VÉDŐK
Rubint Ádám   Tápiószele   1992.01.11. 72/180   TLSE Újszilvás
Kovács Zsolt   Miskolc   1992.06.29. 80/186   DVTK
Kónya Dániel   Szeged   1989.03.25. 80/184   Pogány SE
Csanádi Péter   Budapest   1989.01.17. 85/193   III. ker. TUE
Tóth Krisztián   Felsőzsolca   1992.12.18. 72/178   Bőcs KSC
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Lakó Zsolt   Eger   1990.04.25. 65/178   Felsőtárkány
Dostyicza Dániel   Miske   1992.12.23. 72/174   Videoton FC
Nagy Viktor   Füzesabony   1991.07.30. 71/184   KBSC
Pallaga István   Székesfehérvár   1990.10.05. 67/178   Pátka SK
Hauptman István   Nagytarcsa   1990.05.30. 76/192   Gyáli BKSE
Madarász Ádám   Budapest   1989.12.29. 65/173   Csomád KSK
Zsákai Milán   Szolnok   1990.09.30. 65/174   Szolnoki MÁV FC
Dombai Viktor   Tatabánya   1990.01.28. 83/188   FC Tatabánya
Práger Dániel   Győrladamér   1992.08.30. 70/173   Győri Dózsa
CSATÁROK
Kazi László   Kelebia   1989.12.03. 80/184   Tisza Volán Szeged
Dömötör Dávid   Győr   1989.04.23. 75/182   Lipót SE
Kovács Olivér   Marcali   1990.12.22. 77/184   Nagyatád
Zamostny Balázs        Pécs  1992.01.31. 81/189  Pécsi MFC
 A KIVÁLASZTÁS
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik