„Sousa erénye, hogy belátja a tévedéseit, és képes változtatni”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.08. 19:29
null
Lengyelországban hisznek benne, hogy Paulo Sousa irányításával sikeres lehet a lengyel válogatott a nyári Európa-bajnokságon (Fotó: Török Attila)
Paulo Sousa a magyar válogatott elleni vb-selejtezőn mutatkozott be szövetségi kapitányként a lengyel nemzeti csapatnál. A 3–3-as döntetlen után több kritikát is kapott, de kíváncsiak voltunk, három mérkőzés fényében hogyan értékelik Lengyelországban a Sousa-csapatot, hozott-e változást a portugál szakember az év elején menesztett elődjéhez, Jerzy Brzeczekhez képest.   

 

A 3–3-as, budapesti döntetlen után Lengyelországban több lap is kiemelte, a korábban a Videotont is irányító Paulo Sousa hibázott a kezdőcsapat kijelölésekor azzal, hogy a védelemben a rutinos Kamil Glik (Benevento) helyett az újonc Michal Helik (Barnsley) kezdett és Sebastian Szymanski (Dinamo Moszkva) jobb oldalon való szerepeltetését is felrótták neki.

A sport.pl egyenesen azzal indította a Magyarország elleni vb-selejtező értékelését, hogy a lengyel válogatott játéka az első félidőben ugyanolyan unalmas és kiszámítható volt, mintBrzeczek időszakában. Ugyanakkor azt már az első meccs után is elismerték, hogy Sousa a szünetben képes volt változtatni, Helik lecserélésével elismerte a tévedését, és a csereként pályára küldött játékosokkal – akik közül Kamil Józwiak (Derby County) góllal és gólpasszal vált főszereplővé – kijavította a hibáit. Azóta a lengyelek 3–0-ra megverték Andorrát, majd a már sérült Lewandowski nélkül játszottak szoros mérkőzést Angliával, a Wembleyben, melyet 2–1-re veszítettek el. Sousa legnagyobb erényének továbbra is a változtatás képességét tartják.

„Az általános vélemény Paulo Sousával kapcsolatban továbbra is meglehetősen pozitív Lengyelországban. Elismert, jó modorú, nagy tudású szakember a fejlett világból. Ugyanakkor az első meccs után vegyes érzéseket váltott ki a csapat játéka – kezdte értékelését megkeresésünkre a Przeglad Sportowy újságírója, Maciej Kaliszuk. – Dicséretet kapott, hogy nem fél új játékosokat is kipróbálni, taktikát váltani, jól nyúlt bele a meccsbe a cseréivel. Az is látszik, hogy sokkal jobb a pr-ja, mint elődjének, mert haBrzeczek olyan tévedéseket követett volna el a kezdőcsapat kijelölésekor, mint Sousa, sokkal több bírálatot kapott volna.”

Lengyel kollégánk szerint Sousa legnagyobb hibája az volt, hogy túl sokat változtatott a korábbi alapcsapathoz képest.

„Glik kihagyása a Magyarország elleni kezdőcsapatból egyértelműen rossz döntésnek bizonyult. Az is általános meglepetést keltett, hogy az angolok elleni kezdőcsapatba bekerült a Panathinaikosz csatára, az Andorra ellen bemutatkozó Karol Swiderski és a Magyarországon többször rontó Helik, de a szünetben, illetve a második félidő elején mindkettejüket lecserélte. Utóbbi kétszer kezdett Sousánál, de a hibái után mindig hamar le kellett cserélni, miközben a középső védők cseréje azért meglehetősen ritka. Ezek a húzásai tehát nem jöttek be, de Sousa belátta a tévedéseit és változtatott, például Glik is bekerült a kezdőcsapatba Andorra és Anglia ellen is, azok után, hogy Budapesten csak csere volt. A három meccsen megszerzett négy pont csalódás, s Brzeczek ugyanilyen eredmények után nem tenné zsebre, amit a sajtóban kapna…”

Kaliszuk szerint Sousának a vb-selejtezők előtt nem volt elegendő ideje, hogy megtalálja az ő elképzeléseihez leginkább passzoló játékosokat, kialakítsa az annak megfelelő játékrendszert.

„Az Európa-bajnokság előtt több ideje lesz együtt dolgozni a csapattal, és ha nem hátráltatják sérülések a munkáját, akkor sikeres lehet. A csoportból való továbbjutás kötelező feladatnak számít (a lengyelek a szlovákokkal, a spanyolokkal és a svédekkel szerepelnek egy csoportban – a szerző), de Lengyelországban mindenki arra számít, hogy legalább a negyeddöntőt eléri majd a csapat, ahogy az 2016-ban is sikerült.”

VB-SELEJTEZŐK, EURÓPA
AZ I-CSOPORT EDDIGI EREDMÉNYEI

1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–Lengyelország 3–3 (Sallai R. 6., Szalai Á. 53., Orbán 78., ill. Piatek 60., Józwiak 61., Lewandowski 82.)
Anglia–San Marino 5–0 (Ward-Prowse 14., Calvert-Lewin 21., 53., Sterling 31., Watkins 83.)
Andorra–Albánia 0–1 (Lenjani 41.)

2. FORDULÓ
Albánia–Anglia 0–2 (Kane 38., Mount 63.)
San Marino–MAGYARORSZÁG 0–3 (Szalai Á. 13. – 11-esből, Sallai R. 71., Nikolics 88. – 11-esből)
Lengyelország–Andorra 3–0 (Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.)

3. FORDULÓ
Andorra–MAGYARORSZÁG 1–4 (M. Pujol 90+2. – 11-esből, ill. Fiola 45+2., Gazdag 51., Kleinheisler 58., Nego 90.)
Anglia–Lengyelország 2–1
(Kane 19. – 11-esből, Maguire 85., ill. Moder 58.)
San Marino–Albánia 0–2 (Manaj 63., Uzuni 85.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 9– 1 +8 9
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 10– 4 +6 7
3. Albánia 3 2 1 3– 2 +1 6
4. Lengyelország 3 1 1 1 7– 5 +2 4
5. Andorra 3 3 1– 8 –7 0
6. San Marino3 3 0–10–100

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik