Bölöni László lett a Panathinaikosz új vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós, archív)

Bölöni László a tavaszi szezon után távozott a Royal Antwerptől, majd augusztusban aláírt a szintén belga Genthez, amellyel néhány mérkőzés után szakítottak – azaz szabadon igazolható volt.

A pao.gr, azaz a Pana hivatalos honlapján megjelentek szerint a szakvezető a hétfő délutáni edzésen mutatkozik be a csapatnak. Kedden pedig külön sajtótájékoztatón mutatják majd be. Ezt követően Bölöni karrierjének legfőbb állomásait veszi sorra.

A helyi gazzetta.gr annyival egészíti ki a hivatalos bejelentést, hogy a két fél között másfél évre szóló megállapodás született. Mindez egybevág az Erdélyben született tréner Nemzeti Sportnak adott pénteki nyilatkozatával.

„Másfél évre szól a szerződés – mondta akkori megkeresésünkre Bölöni. – S valóban nem egy nap alatt jött össze a megállapodás, ugyanis a helyzet nem tette lehetővé a személyes találkozásokat. Az elmúlt hetet Budapesten töltöttem, a fővárosban élő édesanyám és a Hernádon praktizáló fogorvos bátyám között ingázva intéztem a személyes ügyeket, közben folyt az egyeztetés. Abban maradtam az elnökkel, hogy miután elintéztem a személyes dolgaimat, hétfőn veszem át a csapatot. A tulajdonos vázolta elképzeléseit, azt szeretné, ha a klub csapata az őt megillető helyet töltené be a görög labdarúgásban, így tehát tisztában vagyok vele, mire vállalkoztam s mik az elvárások. Természetesen lehetetlen egy csapásra megváltoztatni a dolgokat, egyrészt mert nem vagyok mágus, másrészt pedig a munkában hiszek, nem pedig a hókuszpókuszban. Sok munka vár rám és a csapatra, s aztán majd az eredmények igazolják, hogy jó útra tért-e a Panathinaikosz.”

Bölöni Forner Miklós (1928–1929), Künsztler József (1929–1934), Guttmann Béla (1967–1968) és Puskás Ferenc (1970–1974) után a Panathinaikosz ötödik magyar vezetőedzője lett.

Bölöni korábban már dolgozott a görög élvonalban, a PAOK Szaloniki vezetőedzője volt (2011–12).

A Panathinaikosz múlt héten vált meg korábbi spanyol trénerétől, Dani Poyatostól, akit ugyan júliusban neveztek ki, ám csupán három tétmérkőzésen irányíthatta a zöld-fehér együttest a menesztése előtt. 

A Pana holnapján fotó mutatja, hogy Bölöni László hétfőn már munkába is állt